Elkészült az új pápa ruhája

Kitekintő – 2013. március 9., szombat | 13:14

Elkészült a leendő új pápa ruhájával a Gammarelli szabóság, mely már több mint két évszázada dolgozik a Vatikánnak. Az öltözéket, melyet a pápa megválasztása után azonnal magára ölt, hagyományosan három méretben készítik el.

A Róma központjában, a Panteon mögött működő Gammarelli egyházi szabóság a XVIII. század óta dolgozik a Vatikánnak. Előbb a bíborosok, később pedig már a pápák ruháit is ők varrták, és varrják a mai napig. A cég március 4-ére elkészült a teljes pápai öltözékkel, melyet rögtön a megválasztása után, még a Sixtus-kápolnában az új pápa rendelkezésére bocsájtanak. A cég teljesen időben teljesített, mivel az új pápa első ruhájának legkésőbb a konklávé kezdetére kell elkészülnie.

Nem egy öltözékről van azonban szó, hiszen senki sem ismeri előre a leendő pápa méreteit. Így három együttes készül három különböző méretben, a végső igazítást pedig a pápa megválasztása és bemutatása közötti, rövid időben végzik el. A ruhát a hagyomány szerint teljes egészében kézzel szabják és varrják. „A mostani konklávéra három fehér, len öltözéket készítettünk, és mivel tél van, fehér prémmel szegélyezett piros bársonygallért tettünk rá” – mondta el az AFP ügynökségnek Lorenzo Gammarelli, a patinás szabóság egyik vezetője.

A pápai ruha elkészítése nagyon sajátos feladat. „A ruhán bármikor igazíthatunk, a pápai sapka szempontjából a méret nem lényeges, a cipő viszont kényes dolog, mert a pápa nem viselhet olyan cipőt, ami nem illeszkedik tökéletesen a lábára. Így hát minden létező méretben elkészítettük” – folytatja Lorenzo. – „A pápai reverenda sima lenből készül. Nem létezik különleges len a Szentatya részére, minden kliensünknek ebből varrunk, aki fehér ruhát hord. A pápán kívül a misszionáriusok és néhány szerzetesrend tagjai viselnek ilyet” – teszi hozzá.

Az üzlet falain a Gammarelli ruhát viselő pápák képei mellett egy oklevél látható, mely tanúsítja, hogy a Gammarelli a Vatikán hivatalos szállítója. A szabászat az üzlet emeletén található, ahová az illetékeseken kívül senki ember fia nem léphet be. „Öt ember dolgozott a három öltözéken” – mondja Lorenzo Gammarelli, de többet nem hajlandó elárulni: a diszkréció a cég egyik védjegye. Amikor a riporter a szállítás körülményeiről kérdezi, csak egy rejtélyes mosollyal válaszol.

La Croix/Magyar Kurír