Első alkalommal vesznek részt gázai fiatalok az Ifjúsági Világtalálkozón

2016. március 9. szerda 16:13

Öt gázai fiatal – három katolikus és két ortodox – is jelen lesz az Ifjúsági Világtalálkozón Krakkóban. Ez az első alkalom, hogy gázai keresztények részt vehetnek a legjelentősebb nemzetközi katolikus ifjúsági eseményen. A rendezvényt július 25–31. között tartják Lengyelországban.

A palesztin fiatalok részvételéről a brazil Mario da Silva, a Gázai övezet egyetlen plébániája, a Szent Családról elnevezett latin rítusú templom vezetője tájékoztatta a SIR olasz katolikus hírügynökséget. A plébániához 130 hívő tartozik. Az izraeli hatóságokon múlik a döntés, hogy a fiatalok megkapják-e az engedélyt a térség elhagyására. Ha lehetővé válik, ez lesz az első alkalom, hogy gázai keresztények részt vehetnek az Ifjúsági Világtalálkozón.

A fiataloknak „a fejlődés és az ismeretszerzés fontos alkalma lenne ez az út, mert még soha sem hagyták el Gázát. Részvételükkel tanúságot tehetnének szenvedéseikről. Nagy ajándék lenne ez a lehetőség minden gázai keresztény számára” – fogalmazott a plébános.

A csoportot William Shomali, a jeruzsálemi latin patriarkátus segédpüspöke kíséri el Krakkóba. „Több mint hatszáz résztvevő érkezik Jézus földjéről az irgalmasság nagyköveteként. A Szentföldön jelen levő különböző rítusokhoz tartozó palesztin fiatalokhoz továbbiak csatlakoznak Izraelből és Jordániából, valamint a Neokatekumenális Út tagjai Galileából. Krakkóban a találkozón részt vesznek majd minden egyház fiataljai” – hangsúlyozta Shomali püspök.

„A szentföldi fiatalok az Ifjúsági Világtalálkozó során ellátogatnak az auschwitzi lágerbe” – erősítette meg Ijád Tval, a Bét Szahur-i keresztény falu plébánosa. „Fontos pillanat lesz a fiataljaink számára. A látogatás alkalmával kiemeljük majd, hogy szemben állunk a rosszal, a szenvedéssel, a fájdalommal, az igazságtalansággal. Támogatjuk viszont az életet, a törvényt, az igazságosságot, a szabadságot, amelyek minden embert megilletnek, kivétel nélkül. Ellene vagyunk a rossznak, a háborúnak, és a békét pártoljuk. Nekünk is jogunk van a függetlenséghez és a szabadsághoz. A múlt emléke szolgálja egy jobb és igazságosabb jelen és jövő építését mindenki számára” – hangoztatta a plébános.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: SIR

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kitekintő
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
erdo-peter-szent-jobb-jelenleteben-mohacson-keressuk-onzes-nelkul-kozosseg-javat
Erdő Péter a Szent Jobb jelenlétében Mohácson: Keressük önzés nélkül a közösség javát!

A mohácsi vész 490. évfordulóján augusztus 28-án Mohácsra látogatott a Szent Jobb. A program keretében a fogadalmi templom előtti szabad téri oltárnál engesztelő-emlékező szentmisét mutattak be, amelynek főcelebránsa és szónoka Erdő Péter bíboros volt.

00:57
ferenc-papa-remelem-mihelyt-lehetosegem-nyilik-en-is-felkereshetlek-benneteket
Ferenc pápa: Remélem, mihelyt lehetőségem nyílik, én is felkereshetlek benneteket!

Augusztus 28-án, a vasárnap déli Mária-imádság előtt a Szentatya az alázat és az érdekmentes szolgálat értékéről elmélkedett. A közös ima után ismét megemlékezett az olaszországi földrengés sújtotta területek lakosairól, és kifejezte azon szándékát, hogy mielőbb meglátogassa őket.

2016. augusztus 28. vasárnap