Erdő Péter bérmálási szentbeszéde Pestújhelyen

2012. június 3. vasárnap 08:11

Erdő Péter bérmálási szentbeszéde elhangzott 2012. június 2-án, Szentháromság vasárnapján Budapest-Pestújhelyen.

(MTörv 4,32–34.39–40; Mt 28,16–20)


Kedves Bérmálkozók!
Krisztusban Kedves Testvérek!

Az Anyaszentegyház ma a Szentháromság titkát ünnepli. A ma esti ünnepi szentmisében a bérmálás szentségét is kiszolgáltatjuk. A Szentlélek ajándéka és működése is benne áll a Szentháromság titkának összefüggésében.

Szent Máté evangéliumának felolvasott szakaszában Jézus búcsúbeszédét és a missziós parancsot halljuk. Már ebben az ősi szövegben ott áll a felszólítás, hogy kereszteljék meg azokat, akik tanítvánnyá lettek az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Mintha a keresztelés szertartásának formuláját hallanánk magától az Üdvözítőtől. Mégis az ősi hagyomány kifejezett hittétellé csak évszázadok vitáiban csiszolódott, hiszen olyan titok kinyilatkoztatásával találta szemben magát az Egyház, amelyet puszta emberi értelemmel felfogni nem lehet.

Csírájában jelen van a Szentháromság igazsága már az Ószövetségben is. Az Isten Lelkéről, az Isten bölcsességéről, az Isten igéjéről olvasunk már a Krisztus előtti kinyilatkoztatásban is. Jézus már másképpen szól a Szentháromság titkáról. Ő többször mondja: "Én és az Atya egy vagyunk". Máskor pedig kijelenti: ami az Atyámé, az az enyém is. Megdicsőít engem a Szentlélek, mert az enyémből veszi, amit hirdet nektek.

A Szentháromság tanítását aztán az Újszövetség kijelentései alapján fokozatosan mélyítette el az Egyház. Sőt, mai kultúránk a személy fogalmát is nem kis mértékben a Szentháromsággal kapcsolatos töprengéseknek és vitáknak köszönheti. Már Szent Ágoston szinte beleborzong a kérdés nehézségébe: „Mikor a Szentháromság egységét keressük – írja – semmit nagyobb fáradsággal nem kereshetünk, semmiben inkább el nem tévelyedhet az ember” (De Trinitate 10). Aki tehát a Biblia és a keresztény hagyomány sarkalatos kijelentései és tényei alapján igyekezett megmagyarázni a Szentháromság titkát, gyakran az emberi ésszerűség kedvéért valamilyen lapos, vagy a titok mélységét kifejezni képtelen elméletet alkotott. Sabellius tagadta az isteni természetben a személyek háromságát. Arius a Fiút az Atyánál kisebbnek és különböző természetűnek vélte. Macedonius a Szentlelket tekintette pusztán teremtménynek. Egy lényegben három állag, vagy mai magyar szóval egy természetben három személy van jelen Istenben titokzatos módon. De ha meggondoljuk, hogy a teremtett világmindenséget meghaladó, annak létét megalapozó örökkévaló, tér és idő felett álló, mindenható és mindentudó Isten szeret minket és párbeszédre akar lépni velünk, akkor nem csodálkozhatunk az emberi szellem botladozó útkeresésén. Hogyan tudnánk mi a földi életünk viszonyait, körülményeit és fogalmait messze meghaladó valóságot ezekkel a fogalmakkal pontosan és teljesen leírni? Ha van Isten – márpedig van –, és ilyen abszolút és hatalmas létező, akkor szinte szükségszerű, hogy titokban, az ő létének titkába ütközik az ember, ha vele kerül kapcsolatba. Ahogy a költő mondja: „Léted világít, mint a fénylő nap, de szemünk bele nem tekinthet”.

Mert mi az, ami Istenben egy, és mi az, ami három benne? Arra, ami három, arra találták meg a személy fogalmát. Ma nagyon fontosnak tartjuk a személyt és a személy méltóságát! Az emberről sem tudunk szebbet és nagyobbat mondani, mint azt, hogy személy.

Így van ez valahogy a megértéssel. A Szentírásban, Jézus tanításában, ott a teljes igazság, de a Szentlélek segítségével egyre mélyebben meg kell, hogy értsük, fel kell, hogy dolgozzuk azt. De teljesen akkor vagyunk az igazságban, ha nem pusztán elmélkedünk róla, hanem életre is váltjuk. A Szentháromság igazságának életre váltása elsősorban azt kívánja tőlünk, hogy kapcsolódjunk be a szentháromságos Isten szeretetközösségébe, hogy teremtsük meg magunk körül a szeretettől átjárt emberi közösségeket.

Az ószövetségi olvasmányban arról hallottunk, hogy Mózes felszólítja a népet, kutassák a régi időket, mert a választott nép sorsa, a világ története Istenről tanúskodik. Az ő parancsainak követése hordozza azt az ígéretet, hogy a választott nép sok nemzedéken át éljen azon a földön, melyet az Úr ad nekik. A történelem tehát az ószövetségi ember számára Isten létének, szabadító szeretetének és hűségének bizonysága volt, és az marad a mi számunkra is. Az Egyház történetéről úgy tartjuk, hogy igazi teológiai ismeret forrása számunkra, mert tanúskodik Krisztus szabadító művéről az emberiség történetében. Voltak és vannak hívő emberek, akik számára a történelem botrány. Végigtekintve a népek, az emberiség vagy akár az Egyház sorsának szörnyűségein és szenvedésein, szinte kétségbeesve kérdezik: hogyan tükrözi mindez a mindenható és irgalmas Isten szeretetét. De Isten gondolatai nem a mi gondolataink. Útjai nem a mi útjaink – ahogyan már a próféta vallásos tisztelettel megfogalmazta (vö. Iz 55,8). Ám mégsem csupán a titokba kell belenyugodnunk, mert ugyanaz a történelem hordozza és megmutatja Isten szeretetének váratlan, grandiózus és meggyőző erejét. Létezik a világmindenség. Létezik a földünk. Létezik rajta az élet, amely túlélt sok környezeti változást. És létezik az emberiség, amelyről pár száz évvel ezelőtt talán még senki sem gondolta, hogy olyan régen létezik itt a földön, mint ahogyan ezt a mai kutatás bemutatja. És fennmaradnak népek a történelemben, kultúrák élnek tovább a mindennapjainkban. Talán nem is tudjuk mindig, hogy milyen régi kultúrák. És az őseink vonásai mosolyognak bennünk, és hagyománya van az emberiség körében az Istenre való megnyílásnak is. Ahogyan ma a nagy antropológusok sokszor fogalmazzák: Istenre irányuló lényként mutatkozik be az ember. És néha csodálatos fordulatok és megmenekülések történnek személyek, családok, népek életében, de magának az Egyháznak az életében is. Néha visszatér a választott nép a babiloni fogságból. Néha úgy állunk a történelmi folyamatok között, mint akik „álmodnak”, néha több ezer éves jövendölések apró részletei valósulnak meg megrendítő módon, néha csodák kísérik a Krisztus küldetésében járó tanítványok munkáját.

A missziós parancsban pedig, amit ma hallottunk, a Szentháromság igazsága és a krisztusi törvény összekapcsolódik. Nem véletlenül veti fel a kérdést a hajdani híres minorita hitszónok, Török Damascenus, hogy hogyan küldhette Jézus a tanítványokat éppen a Szentháromság nevében való keresztelésre, hogy aztán ennek alapján, ebből kiindulva hirdessék parancsainak követését. A magyarázatot abban találja meg, hogy az ember Isten képmása. A Teremtés könyvében azt olvassuk: „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra”! Az emberi személy a Szentháromság képe. Ezért a parancsok is, amelyeket Krisztus a legvilágosabban és isteni bölcsességgel fogalmaz meg számunkra, a Teremtő akaratának következménye. Azért kell, azért jó Krisztus törvénye szerint élni, mert emberek vagyunk, mert itt, az anyagvilágban élünk, mert részei vagyunk ennek a világnak, és mert ugyanakkor értelmes, szabad szellemű lények is vagyunk, képmásai a szentháromságos Istennek. Tehát éppen a Szentháromsághoz való kapcsolatunkból fakadnak az erkölcs alapelvei is. Ezért vágyódunk mindig Istenre. Ezért szól a hivatásunk a személyek közötti szeretetközösségre. Ezért vágyunk az örök boldogságra . A modern filozófusok közül sokan ellentétként állították fel az öntörvényű és a külső törvényekhez igazodó erkölcsöt, az autonóm erkölcsöt és a heteronóm erkölcsöt. A valóság az, hogy a nagybetűs Másiknak, magának az Istennek, minden dolgok törvényszerűsége alkotójának és urának a képei vagyunk. Az igazi, helyes, belső – ha tetszik, öntörvényű – erkölcs ugyanazt tükrözi vissza, amit a világ törvényszerűségeiből és az Isten akaratának kutatásából megismerhetünk.

Krisztus szeretetparancsa egyben a Szentháromság életébe való bekapcsolódás parancsa. Így hát az a missziós küldetése, amely a Szentháromság nevében való keresztelésre szólít fel, és egyben a parancsok megtartásának tanítására, valóban summája, összefoglalása Jézus egész tanításának.

A bérmálás szentsége különös gazdagsággal árasztja szívünkbe a Szentlélek ajándékát. Különös erővel kapcsol ezért az Isten belső életébe is. Kedves Bérmálkozók! Emlékezzetek mindig arra, hogy a Szentháromság ünnepén vettétek fel ezt a szentséget! Emlékezzetek rá, hogy a Szentlélek szeretni küld és szeretni tanít! Őrizzétek és tápláljátok magatokban az isteni életet! Vegyétek észre Krisztus arcát minden emberben, és igyekezzetek mindenkinek a lehető legjobbat tenni! Ezzel nyílik meg az életünk az örök boldogság felé, amit adjon meg mindnyájunknak a mindenható és irgalmas Isten! Ámen.

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
megaldottak-felujitott-tours-i-szent-marton-templomot-vizafogon
Megáldották a felújított Tours-i Szent Márton-templomot Vizafogón

Erdő Péter bíboros, prímás áldotta meg a felújított Tours-i Szent Márton- (és Flüe-i Szent Miklós-) plébániatemplomot Budapest Vizafogó városrészében szeptember 23-án.

2017. szeptember 23. szombat
gyerekek-es-katonak-nemzeti-katonai-zarandoklat-mariaremeten
Gyerekek és katonák – Nemzeti katonai zarándoklat Máriaremetén

Szeptember 23-án, szombaton kisebb „katonai tábort” építettek a máriaremetei kegytemplom kertjében, Bíró László tábori püspök pedig a minden szakmában, de a honvédelemben talán különösen is szükséges állhatatosságról elmélkedett prédikációjában. És a gyerekek is megtalálták a számításukat.

2017. szeptember 23. szombat