Erdő Péter beszéde Érsekújvárott

Érsekújvár 2005. augusztus 21.
(Mt 16,13-20.)

Krisztusban Kedves Testvérek!

1. Ünnepel ma Érsekújvár városa, s vele ünnepelnek sokan, akiket a hit, a kultúra, a nyelv szálai kapcsolnak az itt élő közösséghez. Mi is történt 320 esztendővel ezelőtt? Olyan esemény, amelynek örömére Nápolyban, Hamburgban, Brüsszelben is ünnepséget rendeztek. 1685-ben Lotharingiai Károly német és magyar hadakkal augusztus 10-én visszafoglalta a várat és a várost a töröktől. Miért volt ez akkora ünnep? Hiszen tudjuk, hogy a város sorsa korábban is igen változatos volt. A várat Várdai Pál esztergomi érsek kezdte építtetni, Oláh Miklós érsek fejezte be. 1605-ben Bocskai hadai Szinán pasa segítségével foglalták el a német őrségtől, de elérték, hogy a török katonaság ne telepedjen be a városba. Azután a vár többször gazdát cserélt királyi hadak és erdélyi fejedelmi katonaság küzdöttek érte egymás ellen. Pázmány Péter idején a városban jelentős hitélet volt. Igazán egyértelműen török kézre a vár csak 1663-ban került. Ezzel kezdődött az a 22 éves időszak, ami rossz emlékként nehezedett a város történelmére. Különösen fájdalmas epizód volt, hogy a török a város két templomát azonnal mecsetté alakította át. Így az ország felszabadításának sodrában, mely 1683-ban Esztergom, 1686-ban pedig már Buda visszavívását eredményezte, jelentős és örömteli esemény volt Érsekújvár felszabadulása. Azokban a napokban már a keresztények nem egymás ellen hadakoztak, hanem végre egyet tudtak érteni abban, ami mindenkinek a közös dolga volt, és egynek érezték a népeknek azt a nagy közösségét, amit Zrínyi Miklós „az nagy kereszténység” néven emlegetett.

2. Ha a mai szentmise evangéliumát olvassuk, ez benne a központi kérdés: Kicsoda Jézus Krisztus? Erre a történelem során sokféle válasz született. Ma, annyi évszázad után, úgy is kezdhetjük a választ: ő az, akiben a keresztények hisznek. Õ az, akinek a kedvéért százezrek zarándokoltak el Kölnbe ezzel a jelszóval: „eljöttünk, hogy hódoljunk előtte”.
“Kinek tartják az emberek az Emberfiát?" - kérdezi Jézus, és senkiben nem merül fel, hogy ez az Emberfia nem Õvele, magával lenne azonos. Hiszen Péter válasza is majd úgy kezdődik: “Te vagy", és elmondja, hogy kinek tartja. De erre a kérdésre alapvetően kétféle irányból lehet keresni a választ. Lehet keresni az emberi eszmélődésnek az eszközeivel, az emberi megismerés, az emberi következtetés, az emberi történelem hagyományai alapján. Jézus kortársai, többnyire, ilyen módon keresték a választ arra, hogy kicsoda Jézus. Könnyű volt valamilyen prófétát, valamilyen rendkívüli egyéniséget felismerni Benne, hiszen rendkívüliek voltak a szavai, rendkívüliek voltak a tettei. A szavairól csodálkozva állapítják meg, nem úgy beszél, mint az írástudók, úgy tanított, mint akinek hatalma van. Másutt pedig, a tettei láttán, elámul, elnémul, vagy kérdésre fakad a sokaság, és akkor is azt kérdezik, “ki ez az ember?"

Tehát szavakból és tettekből lehetett bátran arra következtetni, különösen hívő zsidó embernek, hogy prófétával állnak szemben. Mégpedig a messiási várakozások képébe beleillettek a különböző előfutárok. Voltak és itt olvassuk az evangéliumban, olyanok, akik Keresztelő Jánosnak tartották Jézust. Mert hittek a reinkarnációban. Mert úgy vélték, hogy ugyanaz a nagy szellem, ugyanaz a nagy próféta, újra és újra más testben is megjelenhet, és aztán folytathatja a tanító munkáját. Ez a népi hiedelem azonban természetesen nem volt a helyes válasz. De ugyanígy tévedtek azok is, akik más előfutárt kerestek, és azt gondolták, hogy Illés jött vissza, vagy valamelyik másik próféta. Esetleg, hogy a Messiásnak egy különleges előfutára jelent meg Jézus Krisztusban.
Hát eddig tudott eljutni akkoriban a hívő józan ész a maga következtetésével.
De Péter nem ezt válaszolja! Péter hitvallással válaszol: “Te vagy a Krisztus" - vagyis a Felkent, vagyis a Messiás – “az élő Isten Fia". És ahogyan Jézus ezt a választ fogadja, abból derül ki, hogy mi a másik forrás, ahonnan még erre a kérdésre a választ kereshetjük. Ez a másik forrás maga a kinyilatkoztató Isten, aki tanúságot tesz arról, hogy kicsoda Jézus.

Az isteni kinyilatkoztató erő az, amely Péterrel ezt közli. Nem a műveltsége, nem a rabbinisztikus tanulmányai, amelyek talán nem is voltak, hanem az Isten akaratára való ráfigyelés, az a belső lelki éleslátás ismerteti fel vele az igazi választ, amelyik arra segít, hogy az Atya akaratát kutassa, és arra figyeljen rá.

A válaszban ott van a teljesség. Mert megvallja, hogy számunkra Õ a Messiás, Õ a várva várt Szabadító, de egyben megvallja azt is, hogy az Isten Fia. Odaülteti, ahova Jézus maga helyezi saját magát, éppen abban a válaszában, amelyet a Főtanácsban ad kivégzése előtt, "látni fogjátok az Emberfiát, a Mindenható jobbján ülni". Az Atyával egyenrangú, az Atyához méltó. Nem egyszerűen csak ember az, akiben a Messiást felismeri. És ez az a válasz, amire Jézus rámondja az igent, ez az a válasz, amelyikre Õ is tanúságot tesz. Mert azt mondja: Te pedig ezentúl nem Simon vagy, hanem Kéfás, vagyis Péter vagy, "kőszikla" lesz a neved és erre a sziklára, építem egyházamat. Nekünk, utókornak a választ már nem kell csupán egyénileg keresnünk. Nekünk meg van az az ajándékunk, hogy itt él közöttünk a tanúságtétel, amely Jézus koráig és Jézus személyéig megy vissza. Az a tanúságtétel, amit a Feltámadott tett a saját kilétéről, az a tanúságtétel, amit a Benne hívő Apostolok tettek Róla.

Nem véletlen, hogy azt olvassuk a korintusiaknak írt első levélben, hogy Jézus Krisztus az alap. Ha az Egyházat épületnek nevezhetjük, és nevezi maga Jézus is, akkor az alap nagyon fontos az épület szilárdsága szempontjából. Jézus maga a láthatatlan alapja egész egyházának. A látható alap pedig Péter, a szikla lett, és utódai, akikre szükség lesz mindig az idők végezetéig, hogy megerősítsék testvéreiket.
Ez az a garancia, ez az a biztatás, mely segít bennünket, hogy mi is, ma is, a helyes választ találjuk meg erre a kérdésre, hogy kicsoda Jézus Krisztus, kicsoda Õ a mi számunkra!

3. Életünket nem építhetjük puszta vágyakra és véleményekre, hanem csak a valóságra és az igazságra. Krisztusra, aki maga az igazság, és az ember valóságára, aki olyan, amilyennek a Teremtő megalkotta. Ha önző vágyainkat követjük, akkor lassan már senkinek sem lesz igazán javára, ami egyén és közösség életében történik. Erre volt megrendítő példa a török kor történelme is. Sokszor a keresztények közötti belső civakodás, a nagyurak önzése szolgáltatott ki várost és országot a pusztító ellenségnek. Legyen életünk alapja Krisztus tanítása, tiszteljük és fogadjuk szeretettel az emberi életet, mert többet ér az élet az eledelnél, a test a ruhánál.

Tekintsünk testvérként egymásra, munkáljuk a keresztények egységét, szolidaritását városunkban, Európában és szerte a világon. Figyeljünk tanulékonyan Szent Péter utódára, akinek a személyében ma is közöttünk él a Szent Péternek ajándékozott kegyelmi adomány. Fogadjuk ilyen örömmel és tanulékony lélekkel a Katolikus Egyház Katekizmusának új összefoglalását, amelyet Szentatyánk, XVI. Benedek pápa adott ki, s amelyről reméljük, hogy néhány hónapon belül nyelvünkön is megjelenik.

Isten áldja Érsekújvár városát, Isten áldja Európát és az egész keresztény világot! Ámen.