Igen Tisztelt Miniszter Úr, Főigazgató Asszony, Hölgyeim és Uraim!
Amikor a Magyar Köztársaság Országgyűlése 2000-ben úgy döntött, hogy a jövőben április 16-án a Holokauszt Napja néven emléknapra kerüljön sor az ország minden középiskolájában, sokan tudtuk, hogy erről a témáról nem csupán középiskolás fokon kell és lehet a jövőben szót ejteni. Az emléknap időpontja a II. világháborúban szenvedő Magyarországhoz kapcsolódik. 1944-ben Kárpátalján ezen a napon kezdődött el a magyar zsidóság gettóba kényszerítése a későbbi deportálás céljából.
1) A mai nap tehát elsősorban arra kötelez minket, hogy emlékezzünk az áldozatokra. Õk ennek az emléknapnak a főszereplői. Azok a száz- és százezrek, akik sokszor maguk is, részben a propagandától megtévesztve, úgy indultak a halálba, mint kötelező munkaszolgálatra. De azokra is, akik pontosan tudták, hová visznek a vonatok, és akik közül nem kevesen már a bevagonírozás előtt önkezükkel vetettek véget életüknek. Emlékezünk ártatlan és kiváló emberek tömegeire, szakemberekre, művészekre, alkotókra. Magyar honfitársainkra, akiket kizárólag származásuk alapján ennek az országnak az akkori vezetése szolgáltatott ki a megsemmisítésnek.
2) De minden emléknapnak szerepe van a jelen alakításában. Szétszórt, logikátlan, kapkodásra hajlamos korunkban igaz és becsületes erőfeszítésre van szükségünk, a múlt valóságának őszinte megismerésére és arra, hogy tanulni tudjunk a történelemből. Minden bölcs nép, amely élni akart, tudta, hogy „a történelem az élet tanítómestere”, hogy az elmúlt korok csodáit és szörnyűségeit, bűneit és szabadulásait el kell beszélnünk az új és új nemzedékeknek. Ez a beszéd pedig nem lehet pillanatnyi érdekek függvénye, hanem csak akkor szabadító, csak akkor mutathat egy egészségesebb, jobb jövő felé, ha a tiszta és teljes igazságot adja tovább.
Beletartozik, mert bele kell tartoznia ebbe a megemlékezésbe néhány nagy kérdésnek is: Hogyan volt lehetséges ez a szörnyű katasztrófa? Mit lehet tenni, hogy ez soha, sehol, semmilyen etnikai, vallási vagy nemzeti közösséggel szemben meg ne ismétlődjék?
A kezdődő üldözés jeleit többen a jogok korlátozásában és a faji megkülönböztetésben ismerték fel. Kiemelkedik közülük Slachta Margit (1884-1974), a Szociális Testvérek Társaságának Alapítója. Õ hívő katolikusként fordult szembe a fajüldözéssel és mindenfajta embertelenséggel. Különös érzékenységet szerzett az emberek sorsa iránt abban a szociális munkában, amelyet a gyermekek, a nők és a családok érdekében fejtett ki. Ez volt a fő hivatása. A Magyar Országgyűlésnek egyébként a II. világháború vége előtt csak 1920 és 1922 között volt tagja. Õ volt hazánkban az első női parlamenti képviselő. 1922 után a Parlament döntéseiben semmilyen része nem volt és nem lehetett. Mint egyszerű állampolgár azonban megpróbált mindent megtenni a szegényekért, a szociális nyomorúságban szenvedőkért és később a náci befolyás ellen és az üldözöttek mentéséért. Slachta Margit a Katolikus Egyház tanítását az emberi méltóságról kérlelhetetlen következetességgel, megalkuvás nélkül képviselte. Nemcsak elvileg utasította el a faji megkülönböztetést, de elítélte a háború folyamán egyre fokozódó antiszemita propagandát, uszítást és gyűlöletkeltést is. 1942. április 29-én például ezt írta: „A miniszterelnökkel szemben kellene elsősorban fellépni, aztán a belügyminiszternél kikényszeríteni, hogy a gyűlölettel való mérgezést az egész vonalon tiltsa le. Tehát ne engedjen Krüger apó, Jud Süss stb. filmdarabokat, az újságjaikban tiszaeszlári [perről szóló]… uszító közleményeket… Bánjanak a munkatáborosokkal rendesen… és hagyjanak fel kiváló és érdemekben dús emberek keserítésével és alázásával”[1].
A későbbi évek igazolták, hogy Slachta Margit rendje, a Szociális Testvérek Társasága hány meg hány ember életét mentette meg, és megmutatták azt is, hogy a keresztény szeretet képessé tudja tenni az embert arra, hogy akár az életét is adja üldözött embertársaiért. Boldog Salkaházi Sára vértanú hitéből fakadó hősiessége örök példakép a számunkra. De sokan mások is méltónak bizonyultak arra, hogy a világ igazai közé számlálják őket: gyakran a hivatalos elismerés ünnepélyes formájában is, de mindenképpen a Mindenható előtt, aki a szíveket vizsgálja, és aki mindenkinek tettei szerint adja a jutalmat.
Bár a legdrámaibb helyzetek azok a pillanatok voltak, amelyeken az üldözöttek élete vagy halála múlott, igen nagy tanulsága van annak is, ahogyan éleslátó emberek, köztük olyan keresztények is, akiket személyesen nem fenyegetett származásuk miatt az üldözés, idejében felhívták a figyelmet a rágalmak, a kollektív vádaskodások, a gyűlöletkeltő propaganda veszélyére. Semmilyen politikai számítás nem igazolhatja az Isten képére teremtett ember méltóságának meggyalázását vagy lebecsülését, az emberi élet puszta gazdasági vagy politikai tényezőként való kezelését, az emberek közötti testvériség, a természetes jóérzés, segítőkészség és együttműködés rombolását, a szeretet kultúrája helyett a gyűlölet, a feszültség, a zűrzavar terjesztését. Slachta Margit írta 1942-ben: „Már ismerem Ausztria, Szlovákia nyomán annak a kéznek a működését, mely a most folyó szörnyűségekre a tömegeket preparálja [előkészíti], sőt szomjassá teszi. Ez fejeződik ki most nálunk… amikor tehát ajtóról ajtóra járok zörgetni, könyörögve, hogy zsidó testvéreinket védjük meg a pogányok kegyetlenkedéseivel szemben, akkor az ország általános érdeke is szemem előtt lebeg, sőt mi magunk is”[2]. Ezért írta Slachta Margit még 1943-ban és közölte 1944-ben Pünkösdi tűz című kiadványában „Világnézeti Credóját”. Ennek szövege akkor érthető igazán, ha tudjuk, hogy ő más írásaiban a nácizmust gyakran sátáninak, sátánizmusnak is nevezte. Említett hitvallásában, melyre az egyházi jóváhagyást 1944-ben Drahos János általános helynök adta, ezt írja:
„Hiszek a Szentlélekben:
Akinek kegyelme nélkül tévedésekbe süllyedünk,
Balgaságokat gondolunk,
Magunknak a Földön poklokat teremtünk,
Aki nélkül a Sátánt, lelkünk ellenségét le nem győzhetjük,
Aki nélkül nem üdvözülhetünk.
Vallom:
Hogy a Földön mindennek célja és értelme
Az ember igaz boldogsága,
Azon túl örök üdvössége.
Hiszem:
Életünk végső célját, az örök életet. Amen”.
Ezt a vallomását pedig ünnepélyes hitvallással zárja:
„Mindezen igazságokért ünnepélyesen ellene mondok mindennek és mindenkinek, aki és ami Istennek, lelkünknek ellenére gondolkozik, érez és akar.
Igazságtól és szeretettől eltelve ünnepélyesen átadom és lekötöm magamat a Szentháromság egy Istennek: az Igazságnak és Szeretetnek!
Isten engem úgy segéljen, és a Boldogságos Szűz! Ámen”.
A mai emléknapon tehát mindnyájunknak azt kívánom, hogy ilyen tiszta és nemes érzésekkel hajoljunk meg az áldozatok emléke előtt, ilyen őszinte, igaz emberként, valódi, önzetlen szeretettel éljünk és munkálkodjunk a jelenben.
Köszönöm szépen a figyelmet!
