Erdő Péter bíboros előadása az Isteni irgalmasságról szóló konferencián

Főtisztelendő Püspök Úr!
Kedves Paptestvérek!
Krisztusban Kedves Testvéreim!

Elgondolkodtató volt számomra és mélyen megrendített, amikor 2004. október 9-én az a megtiszteltetés ért, hogy megáldhattam Krakkóban a magyar kápolnát az Isteni Irgalmasság Bazilikájában. Ezt a bazilikát II. János Pál pápa szentelte fel az Isteni Irgalmasság tiszteletére és máris jelentős szentélynek, mintegy zarándokhelynek bizonyul. Nem véletlen a Szentatya döntése, hogy Szent Faustyna nővér lelki öröksége alapján most tartja különlegesen időszerűnek az Isteni Irgalmasság üzenetének hirdetését. Hisz van ennek a szentélynek a keletkezésében valami ritkaság, valami különlegesség. Gondoljuk csak meg: más keresztény kegyhelyek vagy ősi pogány szent helyek keresztény szellemű átalakításával keletkeztek, vagy magának az Üdvözítőnek életével, halálával és feltámadásával függenek össze, vagy vértanúknak, illetve más szenteknek a sírja vagy valamilyen jelentős ereklyéje körül keletkeztek. A Szűz Mária - kegyhelyek sajátossága, hogy a Szent Szűz valamilyen képe, szobra körül történtek csodálatos imameghallgatások, és ezek kapcsán jött létre a kegyhely, vagy magának a Szent Szűznek a jelenései adtak okot a zarándokhely kialakulásához, ahogyan ez Lourdes-ban vagy Fatimában történt. De Krakkóban egy gondolatnak, egy hitigazságnak a tiszteletére épült a bazilika és született a szentély. Ez a sajátos körülmény is mutatja az Irgalmasság, az Isteni Irgalmasság üzenetének rendkívüli aktualitását.

Az Isteni Irgalmasság témájának szentelt korábbi összejöveteleken, de számos más egyházi körben is gyakran hallunk arról, hogy a körülöttünk lévő hajdan vallásosabb, keresztényebb világban ma tömeges méreteket ölt a közömbösség. Hallunk arról, hogy a Krisztustól kapott misszió feladatának teljesítéséhez ennek a közömbösségnek az okait is keresnünk kell. Azt a megállapítást is halljuk, hogy sokak szerint a közömbösség oka abban keresendő, hogy a keresztény életeszmény túlságosan igényes, hitünk erkölcsi követelményeit túlontúl nehéz megtartani. Ezért aztán sokan feladják a reményt, még az érdeklődésük is elvész a kereszténység iránt, hiszen az szerintük az élet nagy kérdéseire irreális válaszokat kínál. Csakhogy ez a csüggedés elsősorban egy szemléleti hiányosságból fakad. Manapság ugyanis a közgondolkodás nem tud mit kezdeni a bűnnel. Vagy úgy tekintenek rá, mint egy géphibára, amelyet legjobb letagadni, azt kell állítani, hogy így van rendjén, hogy ez a helyes, szóval bátran el kell adni a hibás terméket. A másik lehetőség, ami a bűnnek ebből a személytelen felfogásából ered, éppenséggel az irgalmatlanság, az a szemlélet, amely a bűnnel együtt a bűnöst is egyszer s mindenkorra elveti, megvetéssel sújt egyént vagy akár közösségeket is. Mintha bizony – ismét csak technikailag gondolkodva – kiselejteznénk a hibás terméket. Csakhogy a bűn személyes dolog, mégpedig nemcsak az elkövető részéről személyes cselekedet, hanem alapvetően, szükségszerűen és mindig személyes viszonyokat érint. A legfontosabb személyes vonatkozása az, hogy sérti az elkövető és Isten közötti személyes kapcsolatot. Ezt úgy is szokás nevezni, hogy a bűn Isten akaratának, Isten parancsának a megsértése. De sérthet a bűn másik embert is, megkárosíthat mást, okozhat másnak testi vagy lelki sebet, veszteséget.

A bűntől megszabadulni pedig lehetséges. Nem elviselhetetlen és jóvátehetetlen teher az, sem tagadni nem vagyunk kénytelenek, sem magunkat vagy mást nem kell elpusztítanunk, hogy a rossztól szabaduljunk. Mert Isten irgalmas, mert nála kész a bocsánat, mert nem akarja a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen. Ezért van értelme a bűnbánatnak, ezért van lehetőség a javulásra: ez hatalmas pedagógiai lehetőség egyén és közösség számára.

De Isten irgalmasságát nekünk is utánoznunk kell. Ha bennünket ér sérelem, nekünk is meg kell bocsátanunk. Nem azért kell megbocsátanunk, mert aki megsértett minket, az a bocsánatunkat kéri, hanem azért kell megbocsátanunk, mert Isten ezt kívánja tőlünk, ezt imádkozzuk mindennap a Miatyánkban, Krisztus tanítása szerint. Megbocsátani pedig azonnal kell. A keresztény értelemben vett, a teológiai értelemben vett megbocsátás nem azonos a feledéssel, nem azonos az érzelmi megbékéléssel, nem hosszú fejlődés eredménye, nem is pszichológiai kategória. A bocsánat azt kívánja, hogy ne akarjuk megtorolni, megbosszulni a bennünket ért személyes sérelmet, hogy ne akarjunk rosszat az elkövetőnek, hanem a javát akarjuk. Ettől még lehetséges, hogy a fájdalmas emlékek tovább kísérnek bennünket.

De természetesen a bűn veszélyeztetheti a közösség, a társadalom életét, a bűnnel okozott kár jóvátételre szorulhat. Nem kell elvetnünk a Büntető Törvénykönyvet csak azért, mert keresztények vagyunk. A társadalomnak joga, esetenként kötelessége is önmagának, különösen leggyengébb tagjainak a védelme.

Közép- és Kelet-Európában, vagyis abban a régióban, ahol élünk, különösen is kemény volt a történelem. Rengeteg olyan esemény történt az utóbbi nemzedékek életében, amit nem lehet jóvátenni. Egész népek vagy embercsoportok kiirtása, egy egész társadalom összes anyagi javainak államosítása és más ehhez hasonló tettek egyszerűen nem tehetők jóvá emberi eszközökkel. Emberi erővel az igazságtétel lehetetlennek bizonyul. Ezért aztán a mi tájainkon különösen is világos, hogy irgalom nélkül, Isten irgalma és az emberi megbocsátás nélkül normális közösségi együttélés, békés közös jövő nem lehetséges. Ezt a tapasztalatot szeretnénk megosztani most egymással, de akár a nyugati világban élő testvéreinkkel is.

Az irgalmasságnak más jelentése is van. A segítő szeretet formájában is megjelenik. Ahogyan az Isten előtt kedves, érdemszerző cselekedeteket már a választott nép körében listába foglalták, hasonlóan a kereszténység is ismeri, mégpedig Krisztus tanítása nyomán ismeri az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit. A legnagyobb szükséget és anyagi nyomorúságot szenvedők megsegítését, segítő szeretetet a rabok, a betegek, a szomorúak iránt, a tudás megosztását másokkal, a holtak iránti végső tisztességet. Mindez tiszteletadás Isten előtt, Istennek a minden emberben ott élő képe előtt, egyben utánzása Isten nagyvonalú szeretetének. Szükségünk van Isten irgalmára. Szükségünk van az Isteni Irgalmasság tudatosítására, mert korunk közömbösségére a válaszunk nem lehet valamiféle leszállított árú kereszténység felkínálása, hanem a hit és a bizalom az Isteni Irgalmasságban.

Az Isten irgalmasságának a legemelkedettebb értelemben vett szolgálattevői a papok. Isten irgalmasságának csúcspontja ugyanis a keresztáldozat volt. Ezt teszik jelenvalóvá a papok a szentmisében. Krisztus keresztje nyitotta meg az utat bűneink bocsánatához is. Erre adott felhatalmazást és küldetést Jézus az apostoloknak és utódaiknak a bűnbánat szentségében. Lehet-e az éhezőknek jobban enni adni, mint ha nemcsak a mindennapi megélhetéshez szükséges kenyeret adjuk nekik, hanem a lényeg feletti kenyeret, ahogyan a Miatyánk szövegének mélyebb értelmű, de pontos fordítása lehetővé teszi (ton arton hémón tó epiousion – panem nostrum supersubstantialem). De még a betegek meglátogatásának is, ha az irgalmasság cselekedeteit vesszük sorra -, különleges és lelki értelme is van a betegek kenetének szentségében, ahol maga Isten erősíti meg a szenvedőket. Legyünk tehát mindannyian Isten túláradó, irgalmas szeretetének közvetítői és tanúi. Vegyük észre a papság titkában az Isteni Irgalmasság legáthatóbb erejű, legmisztikusabb hivatását! Amen.

Magyar Kurír

Kép: Török Viktória