Erdő Péter bíboros homíliája az éjféli misén

Krisztusban Kedves Testvérek!
„Ma született nektek az Üdvözítő Dávid városában. Ő a Messiás és az Úr. Ez lesz a jel: kisdedet találtok pólyába takarva, jászolba fektetve” (Lk 2,11-12). Ez az angyalok énekének nagy örömhíre karácsony éjszakáján. Ez az üzenet mondja ki a mai ünnep lényegét.

Ma született. A várakozás időszaka lejárt. Elérkezett a végső idő, amelyet az ószövetségi próféták megígértek. Az az idő, amelyről majd Jézus a názáreti zsinagógában ezt mondja: „Ma beteljesedett az Írás, amit az imént hallottatok” (Lk 4,21). Akkor, ott Jézus Izajás könyvéből olvassa a jövendölést: „Az Úr Lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Elküldött, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét” (Lk 4,18-19). Ez a szabadulás, ez a kegyelem érkezett el Krisztus születésében.

De hol látjuk a megújulás jeleit a világban? Tényleg megváltozott az utóbbi kétezer évben a világ? Ma is vannak foglyok, szegények, vakok és elnyomottak. A jubileumi évekre közönséges esztendők következnek, a békére háború. Mintha az ember semmit sem változott volna. És mégis: Jézus meghirdette Isten országát. Ez az ország nem az anyagvilág és a földi történelem vége volt, hanem olyan erő, amely megjelent és bontakozik a történelemben. Isten országa uralom. Ha mi magunk követjük Isten akaratát, akkor életünkön keresztül ez az isteni rend átjárja az emberi közösséget is. De a történelemben együtt növekszik a búza és a konkoly, együtt van a jó és a rossz. Nem értelmetlen keverék módjára, hanem növekedő vetésként, Isten gondviselő tekintete előtt, készülve a nagy aratásra, amikor majd elválik a jó a rossztól a történelem végén. Nekünk tehát az a hivatásunk, hogy vigyük el a karácsonyt mindenhová a világban, hogy legyünk a Jézussal beköszöntött új idők hordozói.
Olyan nagyszerű látni azt, hogy Afrikában vagy Távol-Ázsiában komolyan hívő, imádkozó katolikus közösségek növekednek. Hogy ők is sugározzák maguk körül a segítő szeretet példáját, mint Boldog Teréz anya tette Indiában.

Az angyali szózatban nemcsak az hangzik el, hogy ma született az Üdvözítő, hanem az is, hogy nektek. Ez a nektek a pásztorokhoz szól, de az egész néphez is, aki hosszú nemzedékeken át várta a Megváltót (Lk 2,11; vö. 2,10). Nemcsak valami általános jó hír a szabadulás, amelyet Jézus hozott, hanem közvetlenül hozzánk szól, minket tesz szabaddá. Mert szabad ember az, akinek lehetősége van rá, hogy értékeket valósítson meg. Akinek lehetősége van arra, hogy jó és értelmes dologra használja az életét. Ha pedig Isten közösséget vállalt az emberiséggel azért, hogy Krisztushoz kapcsolódva nekünk is örök életünk és örök boldogságunk legyen, akkor mindenki előtt nagy lehetőségek állnak. Legyen valaki gazdag vagy szegény, egészséges vagy beteg, amíg gondolkodni vagy cselekedni tud, keresheti a kapcsolatot Istennel, bánhatja amit életében elhibázott. Még a szenvedését is felajánlhatja a szeretet jeleként engesztelésül önmagáért vagy másokért is. Életünk legnagyobb esélye az örök boldogság. Ha erre Krisztus lehetőséget hozott nekünk, akkor miénk a legnagyobb szabadság, akkor mindig van értelme az életünknek.

De az angyali üzenet elmondja azt is, hogy ki született: a Megváltó, Krisztus, az Úr. Ezek mind a Fölkent, a Messiás, a várva várt Szabadító elnevezései. Megváltónak, Szabadítónak hívták a keleti uralkodókat, sőt magát a római császárt is. Azóta sem ritkaság, hogy a győztesek felszabadítónak neveztetik magukat. De az angyali üzenetben egyetlen Szabadítóról van szó, aki nem győztes hadvezér, hanem a betlehemi Gyermek. A Felkent, a Messiás cím az üzenetben egyértelművé teszi, hogy itt arról az Eljövendőről van szó, akire a választott nép várakozik. Ezt erősíti meg, hogy Betlehemet a szózat Dávid városának nevezi. Dávid fia, Dávid leszármazottja született meg: Isten teljesítette ígéretét.

Az angyali szózatban felsorolt címek közül talán az Úr szó hangzik a legtitokzatosabban. Hiszen Lukács evangéliumában ez a név általában magát Istent jelenti, ebben a mondatban viszont Jézusra vonatkozik. Ez jelzi az újszülött személyének „egyedülálló méltóságát” . De Szent Lukács evangéliuma szerint az angyalok megjelenésekor beragyogta a pásztorokat az Úr dicsősége (vö. Lk 2,9). Ha a pólyába takart, jászolban fekvő gyermekben rejtve volt ez az isteni dicsőség, ebben a ragyogásban megnyilvánult. Az angyalok Isten küldötteiként árulták el az újszülött kilétét. Az Úr született meg, akinek ők a követei, akinek a dicsősége körülöttük ragyog. Magáról Jézusról olvassuk az Újszövetségben, hogy ő az Atya dicsőségének ragyogása (vö. Zsid 1,3) . Ezért van hát szükség az angyali szózatra és a különleges jelenésre. Az egyszerű csecsemőben csak az emberség látszik, a teljes igazságot az isteni üzenet jelenti ki.

Karácsony örömhíre tehát Isten emberszeretetének igazsága. A megtestesülés és az ember szabadulásának titka. Az idén, a Hit Évében vegyük észre, hogy mindannyian küldöttek vagyunk, akárcsak Jézus születésének történetében az angyalok és a pásztorok. Tovább kell adni Isten szeretetének igazságát és örömét az egész világnak. A szépen ünnepelt karácsony talán csendesebb, meghittebb mint a hajszolt hétköznapi élet. Mégis éppen ez a nap az önmagunkból való kilépés ünnepe. Megnyílást kíván Isten és a többi emberek felé. Gyakorlatias, hatékony, figyelmes segítő szeretetre indít. Kötelez arra is, hogy számot adjunk reménységünk okáról, hogy elbeszéljük Isten nagy tetteit, hogy továbbadjuk hitünket családunknak, rokonságunknak, de a távolabb állóknak is.

De kötelez, mindennél jobban kötelez arra is, hogy nyitott szemmel járjunk a világban. Vegyük észre minden egyszerű, szegény emberben magát Krisztust, aki nálunk keresi a szállást. Ha pedig minket nem méltatnak figyelemre, döbbenjünk rá, hogy ebben is Jézus társai vagyunk. Egyszerűek a világ előtt, de Isten örömhírének hordozói.

Mennyei Atyánk! Add, hogy ismerje fel Krisztust az egész világ, mi pedig bátran hirdethessük őt szóban és tettben, szeretetben és igazságban. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.