Erdő Péter bíboros homíliája az ökumenikus imahét alkalmából

Krisztusban Kedves Testvérek!

    1. A keresztény Bibliában az ószövetségi könyveket úgy állítják sorrendbe, hogy az utolsó szövegek, amelyek az Újszövetséghez a legközelebb állnak – fizikailag, a könyv lapjain –, a kispróféták írásai. Közülük is Zakariás és Malakiás könyve zárja a sort. Így találjuk ezt nemcsak a protestáns kiadásokban, hanem például a Szent István Társulat legújabb Bibliájában is. A Vulgáta a kispróféták és az evangéliumok közé még besorolta a Makkabeusok első és második könyvét is. Emögött a sorrend mögött az a meggondolás áll, hogy a próféták egyre közelebbről mutatnak rá a Messiásra, akinek eljövetelét az Újszövetség hirdeti. Zakariás próféta könyvében ezt olvassuk:
„Ujjongj, Sion leánya!
Zengj éneket, Jeruzsálem leánya!
Nézd, közeleg királyod:
igaz és győzedelmes,
alázatos, szamáron jő,
szamár hátán, szamárnak csikaján”. (Zak 9,9)

Sejtelmes sorok ezek. Bennük az ősi kor békés királyának alakja és a Jeruzsálembe bevonuló Jézus egyszerre jelenik meg.

Zakariás próféta Jeruzsálemet és Jeruzsálem leányát szólítja meg. Ezzel pedig magához az egész választott néphez fordul. Felhívja, hogy örüljön, hogy ujjongva énekeljen. Másutt is előfordul az ilyen felszólítás, mikor a messiási idők érkezéséről kerül szó (vö. Iz 12,6; 54,1; Szof 3,14) . Dávid Fia jön, ha nem is halljuk ebben a prófétai idézetben a nagy király nevét. Azt mondja róla Zakariás próféta, hogy ő az igaz és a győzedelmes. Az igaz, a cádiq az az ember, aki tökéletesen teljesíti az Isten akaratát. Győztes, mindig győztes pedig csak az lehet, akit Isten védelmez, akit maga Isten szabadít meg. A kereszt mellett halljuk a gúnyolódást, hogy szabadítsa meg Jézus önmagát, vagy szabadítsa meg őt a Mindenható. Ez a gyalázkodás éppen Jézus messiási mivoltának szól. Ha ő a győzedelmes, hogyan függhet a kereszten?

De Zakariás próféta jövendölése folytatja: az eljövendő király nemcsak igaz és győztes lesz, hanem alázatos is. Békés lesz, nem harci ménre szállva fitogtatja hatalmát, ahogyan a próféta korának uralkodói tették, hanem szamáron vonul be, mint az ősi idők királyai. Salamon istállóiról megemlékezik a Biblia, de korábban, évszázadokkal korábban ritka volt még a ló a Közel-Keleten. A fáraó harci szekerei is még szinte csodafegyvernek számítottak. Mégis elmerültek a tengerben a Kivonulás könyve szerint.

A Teremtés könyvében Júdáról olvassuk a jövendölést, mely – megrendítően – szintén a Messiásra utal: „Nem távozik el a fejedelemség Júdától, sem a királyi pálca a lábától, míg el nem jön az, akinek a népek engedelmeskednek. A szőlőtőhöz köti csikóját és a szőlővesszőhöz a nőstény szamár fiát. Borban mossa köntösét, s a szőlő vérében ruháját” (Ter 49,10-11).

Ő lesz az, aki békét hoz Szamaria és Júdea között. Kiterjed uralma tengertől tengerig, egyesíti a választott népet. De békét teremt a nemzetek között is, a föld végső határáig (vö. Iz 2,4 stb.). Krisztus teljesíti be ezt a jövendölést. Őt kiáltja a nép Dávid Fiának, amikor bevonul Jeruzsálembe (vö. Mt 21,1-5; Jn 12,14). Jézus nem foglalja el Jeruzsálemet, de nem hódítással szerzi meg az Egyházat sem. Az alázatosság és az igazságról való tanúságtétel – ezek az ő eszközei. Amikor Pilátus azt kérdezi tőle, hogy király-e, azt válaszolja: azért jött a világra, hogy tanúságot tegyen az igazságról (vö. Jn 18,37).

2. Jézus magatartása számunkra, keresztények számára a minta és a mérték. Ő pedig kijelentette: „Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért” (Mk 10,45). A szolgálatnak, a másokért élő szeretetnek a csúcspontja, ha valaki az életét adja oda. Világos az utalás Izajás próféta könyvére, a szenvedő Isten Szolgája alakjára (vö. Iz 53). Ez az a jövendölés, amelyet Jézus magára vonatkoztat. Ezzel világítja meg, hogy az ő halála váltság, hogy megváltó értéke van (Mk 14,24). Az utolsó vacsorán mondja majd a kehely fölött: „Ez az én vérem, az új szövetségé, amely sokakért kiontatik” (Kiv 24,8; Jer 31,31). Váltságdíj tehát ez a halál, amelyet sokakért fizet meg Krisztus. A sokakért kifejezés „nem azt jelenti, hogy Jézus nem halt meg mindenkiért (vö. 2Kor 5,14; 1Tim 2,6), arra sem utal, hogy nem mindenki fogja elnyerni az üdvösséget, hanem éppen Izajás jövendöléséhez kapcsolódik (Iz 53,12; vö. Mk 14,24) az ellentét miatt, amely az egyetlen (Jézus Krisztus) és a többiek nagy száma között feszül. Így ténylegesen az összességet jelöli (Róm 5,12kk)”. A váltságdíj kifejezés joggal gondolkodtatja el a mai embert. De hát hogyan is állt ez a dolog a Krisztus előtti évezredek vagy akár a kora középkori germán népek büntetőjogában? A gyilkosságért és más súlyos bűncselekményekért többnyire a tettes életét kívánták. Vagy a közhatalom járt el ellene, vagy akár ennek híján a vérbosszú kötelezettsége terhelte a sértett rokonságát. A totális bosszú helyett működik, s működött talán már a vérbosszú előtt is a kiegyezés a nemzetségek, a csoportok között. Az egyezségnek azonban ára volt. Váltságot kellett fizetni. Nem az emberi életnek van ára, nem az mérhető pénzben vagy anyagi javakban. Isten elleni bűneink büntetése az, amitől saját erőből, emberi ellenszolgáltatás fejében nem tudunk megszabadulni. Isten ingyenes ajándéka a megváltás. Ő adja meg nekünk is az újjászületés kegyelmét. Jézus nem testi szenvedésének nagyságával, hanem tökéletes engedelmességével szerzett békét Isten és az emberiség között. Csak hát hogyan tudja az ember, a földön élő ember jobban kifejezni az odaadását, szeretetének teljességét, mint úgy, hogy az életét adja oda? Mózes ötödik könyvében olvassuk a választott nép legszentebb imáját: „Halld, Izrael, az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből” (MTörv 6,4). Teljes szívből szeretni, minden erőből szeretni azt jelenti, hogy ez az érzés, hogy ez a szándék átjárja minden igyekezetünket. Teljes lélekből szeretni azonban – Rabbi Aqiba szerint – az élet odaadását jelenti. Olyan lények vagyunk tehát mi, emberek, hogy teljes odaadásunkat, teljes szeretetünket legmagasabb fokon az életünk odaadása fejezi ki. Nem értelmetlenül, nem barbár emberáldozatként, hanem ragaszkodva az igazsághoz, segítve másokon: szolgálatban és hűségben.

3. Hogyan követhetjük mi, mai keresztények Jézusnak ezt a megváltó erejű, szolgáló szeretetét? – Csak úgy, ha szeretjük az Istent! Ha rádöbbenünk, hogy az egész világmindenség léte és fennmaradása, meg a mi személyes életünk is az ő ajándéka. Ha meg tudjuk látni és meg tudjuk köszönni – minden nehézség, baj, betegség ellenére is – azt a jót, amit tőle kaptunk. Ha meg tudjuk köszönni, hogy meghívott minket az örök boldogságra. Hogy a keresztségben megtisztított minket és elárasztott kegyelmével. Hogy Krisztus személyében egészen közel jött hozzánk. Hogy megbízott minket: hirdessük örömhírét a föld végső határáig. Hogy rajtunk keresztül, a mi segítségünkkel akarja reményre, jóságra, értékeket alkotó cselekvésre szólítani az egész világot.

Az idei Püspöki Szinóduson Egyházunk az új evangelizáció kérdéseiről tárgyal. A többi keresztények is különleges hangsúllyal foglalkoznak a misszióval megfáradt földrészünkön. Összeköt bennünket a keresztség, a Krisztusba vetett hit és az Evangélium. Szolidárisnak kell lennünk a misszióban is. Fáradhatatlanul kell imádkoznunk és dolgoznunk a kereszténynek egységéért, hogy elhiggye a világ: Krisztus küldetésében járunk. Ehhez kérjük a kegyelmet és az erőt mindannyiunk számára! Ámen.