Erdő Péter bíboros homíliája a Mária Rádió fennállásának 6. évfordulóján

Főtisztelendő Tartományfőnök Úr!
Kedves Paptestvérek!
Krisztusban Kedves Testvérek!

A mostani szentmise evangéliumi szakasza mintha Szent János apostol titkokkal teli igehirdetéséből került volna a Máté evangélium közepére, annyira emelkedett, annyira sejtelmesnek érezzük a hanghordozását. Pedig nem kellett ehhez Máté apostolnak semmit kölcsönvennie, hiszen maga Jézus az, aki életével, mély értelmű szavaival olyan nyomot hagyott a tanítványokban, hogy még évtizedek múltán is küszködnek, viaskodnak ezeknek a gondolatoknak és igazságoknak az emlékével.
Mert miről is szól a mai szakasz? Bemutatja Istent mint Atyát, Jézust mint Isten egyetlen igazi Fiát, akit az Atyán kívül senki más nem ismer. És szól arról, hogy ki akarja nyilatkoztatni az Atyát, mert ő az egyetlen, aki ismeri. Kinyilatkoztató szava pedig a mi életünket akarja megváltoztatni. Az Atyától Krisztuson át a mi életünk megújításáig ível a mai evangélium mondanivalója.

A mai napon főünnepként üli meg a magyar alapítású pálos rend Remete Szent Pál ünnepét. Ennek az első ismert, nagy keresztény remetének az életéről Szent Jeromos tudósít minket. A kiváló férfiakról szóló művében leírja, hogy Decius és Valerianus üldözésének idején kellett Pálnak még fiatal korában a pusztába menekülnie. Imádságban és elvonultságban élt. Lelke olyan belső utat talált Istenhez, amely egész életének irányt mutatott. Amikor 313-ban a milánói rendelet, majd fokozatosan az azt követő császári intézkedések véget vetettek a keresztények üldözésének, már nem kellett volna bujkálnia. De ő megmaradt az imádságban töltött pusztai élet mellett. Ez az életforma persze nem volt előzmények nélkül. Már az Ószövetségben is olvasunk pusztában imádkozó szent emberekről. Illés próféta alakjában is felvillan a zord természet magányában imádkozó és azután Isten határozott üzenetével az emberek felé forduló életszentség modellje. Keresztelő Szent János pedig az Újszövetség történetét vezeti be, amikor szigorú pusztai életet élve hirdeti a bűnbánat keresztségét. Egyiptomban pedig Alexandriai Philón számol be a terapeuták különös csoportjáról, akik Krisztus korában vonultak ki a városokon kívülre, és ott rendszeres közösségi imával, szentírásolvasással, elmélkedéssel törekedtek az életszentség felé. Isten szolgáinak és a lelkek orvosainak tekintették őket, úgy tartották, hogy mennyei ihlet ragadja el őket, mikor elhagyják javaikat és rokonságukat, és a magányba vonulnak. Philón elbeszéli, hogy ilyen személyek sok helyen élnek szerte Egyiptomban. Ő maga főként egy Alexandria környéki közösséget ismer. Ebben a közösségben minden tagnak saját remetecellája volt, amelyben ki-ki reggeltől estig a Szentírásról való elmélkedésnek szentelte magát. Ebbe a házikóba nem vittek a remetéknek sem ételt, sem italt. A remeték csak alkonyat után vettek magukhoz valamit. Sokan közülük három vagy akár hat napon keresztül is böjtöltek. A hetedik napon azonban mindnyájan összejöttek istentiszteletre. Cezáreai Eusebius a IV. század első felében ezeket a terapeutákat azonosítja a keresztény szerzetesekkel . Meglepő ugyan a hasonlóság, ám nincs jele a terapeutákról szóló szövegben a kereszténységnek. Később egyes kritikusok úgy vélték, hogy Philónnak a szemlélődő életről (De vita contemplativa) szóló munkája, melyben a terapeutákról tudósít, talán későbbi irat lehet éppen a keresztény szerzetesség ősi voltának igazolására. A mai kutatás azonban általánosan elfogadja, hogy ez a mű nyelvezete, stílusa, eszmeisége alapján Alexandriai Philon eredeti munkája . Ha pedig így van, akkor Remete Szent Pál és korai társai keresztény tartalommal és lelkesedéssel töltöttek meg egy régebben is ismert életformát.

De Remete Szent Pálnak és az első egyiptomi aszkétáknak a keresztény életszentség történetében is korszakot megnyitó szerepe van. Nem véletlen, hogy Pál életében történik az átmenet az üldözések korából a konstantini vallásbéke időszakába. Addig a keresztény életeszmény legtisztább és legnemesebb formája a vértanúság volt. A vértanúkat követték a hitvallók, akik szintén szenvedtek hitükért, de életben maradtak. Most a korszak határán, ahogyan változtak a külső körülmények, változott a hangsúly is. A belső élet dinamikája, a megszentelődés nehéz, küzdelmes, imádságos útja kerül a figyelem középpontjába. Már Jézus böjtjéről azt olvassuk, hogy a Lélek a pusztába vitte. A keresztény életszentségért való belső küzdelemhez, és egyáltalán Isten akaratának szenvedélyes kereséséhez nem elegendő az elméleti érdeklődés. A Szentlélek inspirációjára, indítására van szükség, vagy másként az isteni hívó hangra, a hivatásra. A keresztségben megkaptuk a Szentlelket is, a bérmálásban pedig kiteljesedett bennünk a Lélek ajándéka. Megkaptuk a keresztény hivatást, amely nem csak középszerű, normális viselkedésre, hanem az életszentségre, a tökéletesség eszményének követésére szól.

És ez az, ami Remete Szent Pál emlékezetében gyakorlati útmutatás és eligazítás mindannyiunk számára. Mert Remete Szent Antal, az egyiptomi sivatag másik nagy aszkétája még kilencven éves korában is keresi, kutatja a tökéletességet, olyan emberrel szeretne találkozni, aki ebben az életformában magasabbra jutott nála. Így kerül sor a híres találkozásra a két szent között. A remetéknek ez a pusztai vándorlása, a böjt és az imádság egy alapvető küzdelem és törekvés jele. Isten arcát keressük. Hozzá akarunk egyre közelebb kerülni. És bátran felhasználjuk a világunkban, a környező kultúrában található utakat és értékeket, hogy ezek segítsenek a tökéletesség felé. Nem az az első egyiptomi keresztény remeték nagy újítása, hogy elhagyják fenyegető és felfordulással, válságokkal terhes városi környezetüket, hogy a sivatagba vonulnak, hanem az, hogy mindezt Krisztusért, az ő kedvét keresve teszik. A magány, a nélkülözés, az imádság, az elvonulás a város és a közélet zajától élesebbé teszi a hallásunkat. Az emberi lélek és a lelkek világának mélységeibe vezet minket. Jézust is megkísértette a pusztában a Sátán, Szent Antal megkísértése pedig a keresztény művészet egyik nagy témája lett. De angyalok szolgáltak Jézusnak. Az Isten akaratához hűséges ember pedig tisztábban, erőteljesebben hallja a Lélek hangját. Ezért lehet másoknak is a vezetője. Keresztelő Jánoshoz tömegek mentek ki a pusztába. A keleti egyházban a remeteségben élő szent embereknek gondokkal küzdő városiak kérik a tanácsát. Nem azért, mert ők a bonyolult gazdasági és társadalmi viszonyok legjobb szakértői, hanem azért, mert Isten közelségében élnek, és így tisztább a látásuk. Mások felé is sugározni tudják, hogy mi az életünkben az igazán fontos.

Remete Szent Pál mai utódainak – a pálosoknak és a remete jellegű szerzetesi élet követőinek – ez a nagy hivatása: otthonosnak lenni Isten dolgaiban, megharcolni a hit jó harcát az ő akaratának követéséért és eljutni egy olyan tisztánlátásra, amely mások számára is irányt mutat.

A mai napon emlékezünk a Mária Rádió magyarországi megszólalásának hatodik évfordulójára. Nagy feladata van a katolikus rádiózásnak mindenütt a világon. Az emberek figyelme szétszórt, komoly dolgot olvasni kevesen tudnak. Fontos kérdésekről még egymással is nehezen tudunk elbeszélgetni. Nagy jel tehát, ha egy katolikus rádió közvetlenül és világosan szól a hitről, ha imádságot, liturgiát, szentírási gondolatokat közvetít. Sokszor nincs az embernek sem ideje, sem ereje az áttételes, finom utalások keresgélésére egy-egy nagy ívű műsorban. De ha bekapcsoljuk a rádiót és megszólal az imádság, szinte önkéntelenül is csatlakozunk hozzá. Megérezzük és joggal, hogy ezek a szavak messziről szólnak, de mégis a szívünk mélyéről. A lélekben imádkozni nagy keresztény szerzők szerint annyit jelent, mint a Szentlélek által sugalmazott szavakkal imádkozni. Márpedig a Biblia szavai, a zsoltárok szavai ilyen beszédek. Óriási dolog, ha otthonainkba hozza valaki azt a nemes, imádkozó, emberi magatartást, amiért az első szerzetesek és remeték küzdöttek a sivatag magányában.

Adja Isten, hogy mai életünk gondjai között is megtaláljuk a Lélek útmutatását, meglássuk és megérezzük azt, ami az életben igazán fontos, és erőnk legyen rá, hogy Isten szavát kövessük is.

Isten áldja meg a magyarországi pálos rend életét és szolgálatát! Isten áldja a Mária Rádió és minden katolikus rádió és televízió munkáját! Magyarok Nagyasszonya, könyörögj érettünk! Remete Szent Pál, könyörögj érettünk! Ámen.

Magyar Kurír