Erdő Péter bíboros homíliája Zakar Ferenc Polikárp temetésén

(2Tim 2,8-13; Mt 11,25-30)

Főtisztelendő Főapát Úr!
Kedves Gyászoló Közösség!

Amikor a mai szentmisét Zakar Polikárp főapát úr temetése alkalmával az ő lelki üdvéért ajánljuk fel, a felolvasott szentírási szakaszok alapján elmélkedjünk a keresztény ember életének és halálának titkáról Krisztus fényében, így kérjük Polikárp főapát úr számára az örök üdvösség boldogságát.

A Timóteushoz írt második levélből olvastuk az imént azokat a sorokat, amelyeket a keleti egyház liturgiája az Eucharisztia legszentebb pillanataira készülve énekel: „Ha vele meghalunk, vele élni fogunk, ha vele tűrünk, majd vele együtt uralkodunk”. Ez a rövid formula a keresztény örömhír lényegét tartalmazza. Benne rejlik Krisztus megváltó halála és feltámadása. Benne fogalmazódik meg elragadó tömörséggel a keresztség titka, hiszen a keresztséggel Krisztus halálában részesedünk, meghalunk a régi embernek, hogy Krisztus feltámadásának is részesei lehessünk megváltó irgalma folytán. Keveset gondolunk ennek a tömör mondatnak a radikális értelmére. Pedig ezt kell elmondanunk ma minden embernek, minden kortársunknak. Ez az új evangelizáció lényege. Mert keresztény hitünk nem pusztán egy harmonikusabb, kellemesebb földi élet receptje, hanem a halál és a pusztulás, akár országok, földrészek, népek vagy az egész ma ismert világmindenség pusztulása ellenére is egyéni örök életünk és boldogságunk ígérete. Ez adja földi életünkben is azt a különleges bizalmat, ami képessé teszi a keresztény embert áldozatok vállalására, optimista jövőbe tekintésre, a gondviselő Istenbe vetett bizalomra.

Ebben a hitben élt Polikárp főapát úr is. Amikor 1930-ban az Újvidék melletti Ókéren meglátta a napvilágot, az a terület már Jugoszlávia része volt. Kisebbségi helyzetben nőtt fel, az érettségit azonban már Baján tette a ciszterci rend gimnáziumában 1948-ban. Ezután jelentkezett a rendbe. Szerzetesnek állni Magyarországon az 1940-es évek végén merész vállalkozás volt. Nagy bizalmat kívánt a Gondviselésben. Több magyarországi szerzetesrend próbálta meg akkoriban növendékeit vagy tagjainak fiatal nemzedékét külföldre menekíteni a feloszlatás és a betiltás elől. Így került Polikárp főapát úr is nyugatra. Rómában végezte tanulmányait a monasztikus szerzetesek által fenntartott és látogatott Szent Anzelm egyetemen. Papszentelése után tovább folytatta tanulmányait, mégpedig a Gregorianán, ahol egyháztörténelemből szerzett doktorátust. Sok rendi feladat hárult rá. Oktatott az egyetemen, közben intézte a rendi ügyeket. Ez a szolgálat tette szükségessé, hogy elvégezze az egyházjogot is a Lateráni Egyetemen. Közben elérkezett a II. Vatikáni Zsinat, amely új folyamatokat indított meg nemcsak a világegyház életében, de a Rómában működő magyar emigráns papok között is. Polikárp atya a szerzetesjog területén végzett értékes és fáradhatatlan munkát, szerzetes intézmények konstitúcióit szerkesztette. Koncentrált a soron következő feladatokra, de nem tévesztette szem elől az Egyház életének nagyobb összefüggéseit sem. Önzetlenül dolgozott a magyar egyház ügyéért is. Segítette az Apostoli Szentszék munkáját, külső és belső függetlenségét sohasem veszítette el. Áldozatosan és szeretetből fáradozott az Egyházért, ötletesen, nagy műgonddal és hozzáértéssel. Közben nagylelkűen segítette és bátorította a Rómában tanuló vagy zarándokként odalátogató magyarokat. Kiterjedt szervezőmunkával segítette a magyarországi egyházat. Gépkocsik százai, könyvek, miseszándékok juttatásával nagyon sok mindenkit támogatott. Mester István mellett a római magyar papi emigráció egyik olyan tagja volt, aki különösen áldozatos személyes munkával a magyar papság támogatásának egész rendszerét működtette. Túl azonban az anyagi segítségen személyes tudományos, lelki tanácsadással is nagyon sok papot segített. A Pápai Magyar Intézet Vigilancia Bizottságának sok éven át tagja, majd elnöke volt.
Tíz évig az egész ciszterci rend generális apátjának tisztségét töltötte be. Így Tomek Vince után ő a másik nagy magyar szerzetes, akire egész rendjének vezetését bízták. Hazatérése után sokat tett rendjének újjászületéséért. Az akkori jogi lehetőségek Egyházunkat szinte predestinálták arra, hogy minél nagyobb számban vegye vissza hajdani közszolgálati intézményeit. Az ingatlanok visszatérése is csak ilyen célból volt lehetséges. Polikárp atya ebben a helyzetben meglátta a lehetőséget a rend kiváló oktatói hagyományainak felélesztésére. A ciszterci középiskolák ma ismét megbecsült, tekintélyes intézmények hazánkban.

Polikárp atya – különösen életének utolsó éveiben – sok fizikai betegségtől szenvedett. Két bottal járt, mégis ügyeket intézett. Professzorként részt vett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kánonjogi Posztgraduális Intézetének munkájában. Még idén szeptember 6-án is jelen volt az egyetem alapításának 20. évfordulójára rendezett ünnepségen. Tanúja és részese volt az egyetem kialakulásának és fejlődésének. Fizikai szenvedései ellenére mindig látszott rajta, hogy a lélek és a szellem erősebb benne a test korlátainál. Sokan azt mondták, egészen egyedülálló belső tartása volt. Élete végéig voltak tervei. Utolsó napjaiban is dolgozott Richelieu bíborosról szóló nagy tudományos munkáján.

„Ha vele tűrünk, majd vele együtt uralkodunk” – mondja a szentlecke a mai szentmisében. Polikárp atya szenvedéseiben Krisztushoz kapcsolódott. Szent Máté evangéliumából olvastuk Jézus hívó szavát: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok és terhek alatt görnyedtek: én felüdítelek titeket”. Kérjük mindnyájan Krisztust, a Jó Pásztort, hogy vezesse el Polikárp atyát a boldogság, a világosság és a béke országába, fogadja be isteni uralmának örömébe és ragyogásába. Ámen.