Erdő Péter bíboros szentbeszéde az éjféli misén a Szent István-bazilikában

Hazai – 2005. december 25., vasárnap | 11:37

Elhangzott december 25-én, a karácsonyi éjféli misén a budapesti Szent István-bazilikában

Lk 2,1-14

Krisztusban Kedves Testvérek!

1. Az evangélium szó örömhírt jelent. A keresztény ember számára Krisztus evangéliuma az igazi örömhír. Az a csodálatos felismerés, hogy Jézus Krisztusban maga Isten vállalta emberségünket: Krisztus egész életével, működésével, halálával és feltámadásával elhozta nekünk Isten szabadító szeretetét.

Szent Lukács evangéliuma már a Kis Jézus jászolánál mintegy sűrítve mutatja be az üdvösség egész titkát. Nem más hírt beszél el, mint a húsvét keresztény örömhírét, az Egyház egész tanításának központi igazságát, azt hogy Jézus személyében Isten megjelent az emberek között.

Jézus születéséről szólva Szent Lukács Betlehembe vezet minket, az Izrael népének adott isteni ígéretek városába. Jézus emberi értelemben egy állami hatalom alattvalójaként jön a világra. Augustus császár áll a Római Birodalom élén, az ő rendeletére szervezi a szíriai helytartó, Quirinius is a népszámlálást. Júdea pedig nem is tartozik teljesen magához a soknemzetiségű Birodalomhoz, hanem csupán annak függő viszonyban lévő csatlós állama. Nem a gazdagok, nem a hatalmasok körébe születik hát Jézus, hanem egy elnyomott, kis nép fiaként látja meg a napvilágot. De a földi hatalom, a római állam, tudtán kívül is, szándékán kívül is hozzájárul ahhoz, hogy felragyogjon a betlehemi kép, kirajzolódjék a körülményeknek az a csodálatos együttállása, mely megmutatja, hogy Dávid leszármazottjában beteljesülnek az Ószövetség ígéretei, valóra válik az ősi reménység. Az uralkodni látszó földi hatalom az ellenállhatatlan erejű isteni Terv megvalósulásának szolgálatába áll. A várva várt gyermek mégis elhagyatottan és magányosan születik, távol a földi történelem főútjaitól, egy szegény istállóban.

Jézus születésének legmélyebb igazságát egyetlen földi szó sem tárhatta fel. Ezért Isten jelenlétének és erejének angyala töri meg az évszázadok mélységes csendjét, ő hirdeti meg az igazi örömhírt: „Ma megszületett a Megváltótok”. Ezt a hírt az emberek kapják, a szabadban tanyázó pásztorok, a törvény előírásait megtartani nehezen tudó, ismeretlen nevű emberek. Hozzájuk és mindannyiunkhoz, a világ minden egyszerű emberéhez szól ez a szabadító igazság. Ennek a jóhírnek még az angyalok által meghirdetett ismertető jele is szakít az emberi nagyságról szóló minden szokásos elképzeléssel. Ez lesz a jel – halljuk –: „Kisdedet találtok pólyába takarva, jászolba fektetve”.

2. A mennyei hírnök szavai császári gyermek születésének örömhírére emlékeztetnek. „Ma megszületett Dávid városában Megváltótok, az Úr Krisztus”. Ez a születés Isten megjelenésének erejét hordozza az emberek között. Az egyház vallja, hogy minden igazság, minden erő és minden isteni hatalom megjelent Jézus személyében. Ezért hirdethette meg Lukács evangélista Jézus születését olyan szavakkal, amelyek az Isten megjelenésének örömét tanúsítják. Az angyal szavai az egyetlen szavak az Újszövetségben, melyek ezt a születést a Megváltó születésének vallják. Jézusról vallási kifejezésekkel jelenti ki az evangélista, hogy ő a Messiás és az Úr. Az ő megszületésével az ószövetség eléri csúcspontját, Dávid városában megszületik a Messiás. Az ő művét jelzi az angyal szava, mely a máról beszél. Jézus ma született meg nekünk. Az üdvösség, a szabadulás, a jelen idő közelségébe került hozzánk. Ezért énekelheti az angyalok kórusa az Isten dicséretét, amely egyesíti a mennyet és a földet. Megjelent Jézusban a legtökéletesebb, a Teremtő Isten szándéka szerinti ember, aki létével is megdicsőíti őt. Megjelent az, aki az emberi bűn által megtört harmóniát, az ősbűn Isten elleni lázadását, az irigység és a gyilkos indulat történelmen átívelő folyamatát újra megtörni képes, aki harmóniát teremt Isten és ember között. Az őszintén Isten akaratát kereső emberek szenvedélyes igazságkeresése, a Krisztus személyéből sugárzó, embert átalakító erő képes hidat verni ember és ember között, az igazságosságra való alázatos és szenvedélyes törekvés az ő megváltó kegyelméből elhozza a jóakaratú emberek között a békét. Így teljesedik be Izaiás próféta jövendölése, amelyet a szentmise olvasmányában hallottunk: a Messiás a jog és igazság által erősíti meg királyságát és teremti meg a békét.

3. Január elsején Püspöki Konferenciánk imaévet fog meghirdetni a nemzet lelki megújulásáért. Nagy szükségünk van arra, hogy az önzés, a jövőtlenség, a mély megoszlások, a bizalmatlanság, az élet elfogadásától való félelem helyett megújuljunk hitben és szeretetben. Hogy átérezzük: egyénként és közösségként is fontosak vagyunk az Isten tervében. Hogyan ne lennénk fontosak annak, aki értünk emberré lett, aki – Babits Mihállyal szólva – becsesnek látta e földi test koldusruháját. Akinek a szemében értékesek az állat- és növényfajok, akinek a számára egy veréb sem közömbös, hogyan lenne közömbös az emberiség iránt, az emberek nyelve és kultúrája iránt. Ha pedig ő ennyire szeret és becsül minket, nekünk is becsülnünk kell magunkat, és tisztelettel kell néznünk egymásra is. Érték hát az ember és értékek a kultúrák, a közösségek is. Isten előtt vagyunk felelősek a saját életünkért, amelyet ő bízott ránk, és népünk, családunk életéért is, amelyet hordozunk. A Karácsony emelkedettsége így világítja meg emberségünk értékét.

Ha történelmünk nagy évfordulói kapcsán lelkünk megújulásáért imádkozunk, azt kérjük, hogy visszataláljunk Krisztushoz. Hogy megtaláljuk benne az isteni Igazságot, hogy találkozzunk benne azzal az isteni szeretettel, amelyet Karácsonykor ünneplünk, és hogy magunk is átalakuljunk mintájára, részesüljünk az ő teljességéből „kegyelmet kegyelemre halmozva”.

De ez az átalakulásunk, emberségünknek ez a felragyogása csak akkor következhet be, ha szeretettel fordulunk egymás felé. Ragadjuk meg az alkalmat Karácsony ünnepén, tanuljunk meg újra segíteni és emberi szót szólni mindenkihez a környezetünkben, idősekhez, magányosokhoz, betegekhez, még azokhoz is, akikkel talán egy ideje már nem beszélünk. Mert Karácsony titka emberségünk legmélyét szólítja meg, azt a szintet, ahol akaratlanul is egyek vagyunk minden emberi lénnyel, ahol Istennel találkozunk. Adja Isten, hogy a Karácsony meghittségének ez az átélése, Krisztus személyének közelsége erőforrás legyen számunkra a hétköznapokban is egész éven át.

Ámen