Erdő Péter bíboros szentbeszéde az éjféli szentmisén, a budapesti Szent István-bazilikában

Budapest, Szent István-bazilika, 2004. december 25., éjféli mise

Evangélium: Lk 2,1-14

Krisztusban Kedves Testvérek!

1. Karácsony ünnepének három szentmiséje, az éjféli, a kora reggeli és az ünnepi mise különböző szentírási szakaszokat tár elénk. A három szentmise olvasmányai karácsony titkának három dimenzióját mutatják be. Az éjféli mise leírja Krisztus születésének tényét és körülményeit. A hajnali mise a Betlehembe menő pásztorok imádásának történetével érzékelteti, hogy milyen legyen a mi válaszunk erre a hírre: halogatás nélkül el kell indulnunk, hogy imádjuk a betlehemi gyermeket. Az ünnepi mise igeliturgiájának középpontjában, János evangéliumának előbeszédében megmutatkozik, hogy ki is valójában az, aki megszületett: Isten örök igéje, aki a világ teremtése előtt is létezett.

2. Most, az éjféli misében a születés tényével találkozunk, mégpedig Szent Lukács mesterien egyszerű leírásában: „Míg arra a helyre tartottak, beteltek Mária szülésének napjai. Világra hozta elsőszülött fiát, pólyába takarta és jászolba fektette, mert nem kaptak helyet a szálláson.” Ennek az eseménynek a jelentőségét és a horderejét az evangéliumban az angyalok éneke fejezi ki: „Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek.” Ehhez a rövid énekhez a második századtól kezdve a keresztény liturgia örömteli felkiáltásokat fűzött (dicsérünk téged, áldunk téged,…). Később az egyház közös imájában ehhez csatlakoztak a Krisztushoz szóló felkiáltások, dicsőítések és könyörgések is: „Urunk és Istenünk, Isten báránya…” Így bővült a szöveg, és először bekerült a karácsonyi misébe, később pedig minden ünnepi szentmisébe. Ezért imádkozza ma is az egyház a dicsőséget vagy glóriát minden vasárnap a bűnbánati idők kivételével. Amikor a dicsőséget imádkozzuk vagy énekeljük, mindig a karácsony titkát hívjuk le a szentmise első részében. Ezzel is kifejezzük, hogy eleven életközösség, folyamatosság van Krisztus születése és halála között, megtestesülése és keresztáldozata között.

3. A mai evangéliumban elhangzó angyali ének két mondatból áll. Az első felkiáltás dicsőséggel kezdődik, a második békeséggel. Az első Istenre irányul, a második az emberekre. Az első az ég magasságára mutat, a második a földre. Az angyalok éneke nem vágyat fejez ki, nem jámbor óhajt, de még csak nem is parancsot. Kijelentő módban beszél. Annak az eseménynek az értelmét fejezi ki, amely Jézus születésével megtörtént. A betlehemi gyermek születésével megvalósul és megjelenik Isten dicsősége és a béke az emberek számára.

Megjelenik Isten dicsősége. A dicsőség nem csupán azt a fényességet jelöli, amely mindig is Isten sajátsága, hanem azt a dicsőséget is, amely Isten személyes cselekvésében jelenik meg, és dicsőítést vált ki a teremtményekből. Nem csak Isten örök dicsőségét jelöli, hanem azt az ismeretet és dicséretet is, amely az emberek részéről megilleti őt. Azt a dicsőséget, amely Krisztus arcán az emberek számára felragyog.

De megjelenik a béke is az emberek számára. A mostani szentmise kezdő éneke azt mondja: „Ma szállott közénk a mennyből az igazi békesség”. Krisztus megtestesülésével megjelent a tökéletes ember. Õ minden szempontból harmóniában van Istennel. Benne az emberi valóság személyi egységre lép az isteni természettel. Így önmagában békíti ki az embert Istennel.

A békesség a Bibliában leginkább a messiási korban áhítva várt javak összességét jelenti. A bűnök bocsánatát, hiszen ettől áll helyre a békesség Isten és ember között, és ettől békülnek meg egymással az emberek is. Ha mindannyian tökéletesen meg tudnánk felelni Isten akaratának - annak az isteni tervnek, amit már a saját teremtett természetünkből is megismerhetünk, - ha úgy meg tudnánk felelni, ahogyan Jézus megfelelt, akkor az emberek között itt a földön is örök és igazságos béke uralkodna.

4. Mozgalmas esztendő után az idén karácsony éjszakáján vegyük észre, hogy Jézusban itt van közöttünk ez a béke. Találjunk magunkra. Ne zaklatott idegrendszerünk pillanatnyi indulatai szerint éljünk, hanem határozottan és szelíden kövessünk Isten akaratát. Küzdjünk magunkkal a csendért, hogy az angyalok örömhírét meghallhassuk, mint hajdan a pásztorok a betlehemi éjszakában. Az Istennel való találkozásunk minden külső nehézség és fenyegetettség között is eligazít, és szelíd erőt ad. Jézus példája egyszerre a végtelen állhatatosság és a végtelen megbocsátás példája is. Keskeny utat járt be ő. Ellenállt minden sodródásnak és megalkuvásnak, de ellenállt annak a kísértésnek is, hogy tizenkét légió angyalt hívjon le az égből. Neki a kereszt drámájának pillanatában is elég volt a betlehemi éjszakában megszólaló angyalok szelíd, de az isteni titkot kijelentő módban közlő, magabiztos öröméneke.

Nézzünk egymásra olyan szeretettel, ahogyan Szűz Mária nézett újszülött fiára, akiben Isten tervét, Isten csodáját tisztelte. Ha ezt tesszük, akkor jóakaratú emberek leszünk, egyben olyan emberek, akiket Isten különösen szeret, hiszen Krisztus a testvérünkké lett, Isten családja lettünk. Mert az újszülött Krisztus iránti örömteli szeretet az embereket is egybe kapcsolja egymással. Krisztusban, a megtestesült Igében, lehet igazán testvér minden ember. Õ maga a mi örömünk és vigasztalásunk. Ezért énekli a Szűz Anyához fordulva olyan gyönyörűen Jacopone da Todi, a középkor nagy olasz költője:

Add meg kérlek, hogy míg élek,

Együtt örvendezzek véled

Kicsi Jézuskád előtt,

Hozzá bújjak, míg a földön

Száműzetésemet töltöm,

S mint Te, úgy szeressem Õt.

Így szeresse minden ember,

E szent vággyal olts be engem,

Ebből nyerjek szent erőt.

Ámen.