Erdő Péter bíboros szentbeszéde az Isteni Irgalmasságról szóló konferencia szentmiséjén

Krisztusban Kedves Testvéreim!

Szent János evangéliumából hallottuk most a szeretet parancsának a különleges, ünnepélyes kimondását. Erről a parancsról pedig azt mondja maga Jézus, hogy „új parancsot adok nektek”. De hát mi ebben a parancsban az új?

Ha megnézzük az Ószövetséget, ott is benne van a szeretet parancsa, hiszen magát Jézust kérdezik - emlékszünk rá -, hogy mi a legfőbb parancs a törvényben. És Jézus kiemeli, az Isten és az ember szeretetét. Azt mondja: szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, és azt mondja: „a második ehhez hasonló: szeresd felebarátodat, mint önmagadat”. Tehát a szeretet parancsát, mint az Ószövetség is a legfőbb parancsát adja elő. Egyébként másutt is megtaláljuk az Ószövetségben a szeretetnek, a kölcsönös segítségnek, a jótékonyságnak a parancsát. Különösen is megtaláljuk a felebarát szeretetét, azt, hogy segítse az ember azt, aki ugyancsak a választott néphez tartozik, aki Isten kiválasztottjai közül való. Hát ennek a kölcsönös szeretetparancsnak a választott népen belül, Jézus korában is, de azóta is megvan a szerepe. Az egyik legnagyobb "micva", az egyik legnagyobb jócselekedet, a vallásos zsidó ember számára máig az, hogy segíti a népének a testvéreit, segíti azokat, akik ugyancsak hozzátartoznak a választott nép közösségéhez. Hát akkor mi ebben a parancsban az új?

Először is: biztosan új az, hogy kit értünk felebaráton. Hiszen maga Jézus, az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszédben megmutatja, hogy minden ember iránt felelősek vagyunk. Hogy mindenkire ki kell terjednie ennek a szeretetnek. Megmutatja másutt, hogy az ellenségeinket is szeretni kell. Nemcsak a barátainkat, a rokonainkat, azokat, akiktől viszonzást várhatunk. Ez a kitágítás bizonyosan új.

De itt, a mai evangéliumban nem az általános emberszeretet parancsát kapjuk. Nem arról olvassuk, hogy új. Hanem arról, amit a tanítványoknak mond, hogy „Szeressétek egymást. Erről tudják majd meg, hogy tanítványaim vagytok”. Tehát az új parancs valójában a Krisztus tanítványai közötti kölcsönös szeretetre vonatkozik. Nem zárja ki a többi embert. Nem zárja ki az ellenségeket sem, de az igazán nagy és az igazán új ez a kölcsönös szeretet a Krisztusban hívők között. Hát ebben akkor mi az új?

Első gondolatra azt mondhatnánk: az, hogy már nem az Izrael népének tagjai közötti szeretetre vonatkozik, hanem az új népnek, a Krisztus-tanítványoknak a kölcsönös szeretetére. De hát valóban csak ennyi lenne az újdonsága? Ha végigolvassuk még egyszer figyelmesen az evangéliumi szakaszt, megtaláljuk a kulcsot a válaszhoz. Hiszen Jézus arról beszél, hogy az Istent ő megdicsőíti. Isten is tanúságot tesz róla. Az egész új parancs Jézus kereszthalálának, szenvedésének, és a megígért feltámadásnak az összefüggésében áll.

Úgy szerette Jézus az Atyát, hogy iránta való szeretetből és engedelmességből még a kereszthalált is vállalta. Úgy szerette az Atya a Fiát, hogy feltámasztotta őt és dicsőségesen a jobbjára emeli. Ezt egyébként maga Jézus mondja a főtanács előtt, amikor arról van szó: látni fogjátok az Emberfiát, amint a Mindenható jobbján ül. Ez az a „káromkodás” – káromkodásnak értik, akik nem hisznek benne –, amiért végül is a főpap megszaggatja a ruháját, és azt mondja: méltó a halálra.

Így szereti egymást az Atya és a Fiú. Ez az a szeretet, amelyet a Krisztusban hívők kölcsönös szeretete megjelenít a földön. Ez benne az igazi újság. Jézus kinyilatkoztatta az Atyaisten szeretetét. Szeretetét a Fiú iránt és szeretetét az egész teremtett világ iránt. Erre Krisztus megadja a választ az Atyának. Ennek az Atyai szeretetnek és a Fiúisten viszont-szeretetének a képmása a Krisztusban hívők kölcsönös szeretete. Ez már újdonság. Mert beleállítja ezt a szeretetet egy sokkal magasabb összefüggésbe. Jézus a saját életével, halálával és feltámadásával mutatja meg, hogy Isten nem csupán a véghetetlenül nagy Úr, hanem maga a szeretet. A szeretet az emberek iránt is. És válaszol erre a szeretetre. A teljes, a maximális szeretetre. Ezt jeleníti meg a keresztények kölcsönös szeretete egymás iránt. De nemcsak jelképezi, nemcsak kinyilatkoztatja, nemcsak megmutatja, hanem valóban meg is jeleníti. Tehát a keresztények egymás iránti szeretetében az Atya és a Fiú szeretete megjelenik és működik itt a földön.

Ezt a titkot már valóban nagy újdonságnak nevezhetjük. És ez egyben megnyitja az új ég és az új föld kialakulását, megnyitja a mennyei Jeruzsálem felé a kaput.

A mai szentleckében olvastunk az Új Városról, a mennyei Jeruzsálemről, amely leszáll a mennyből. Ahol mindenki közvetlenül láthatja az Istent, és a szeretetének örvendhet. Hát ennek a mennyei, új Jeruzsálemnek az újdonsága kezd működni itt, a Földön, ha Krisztus tanítványai, ha az Egyház tagjai valóban szeretik egymást. Ezért olyan nagy probléma az Egyházon belüli megosztottság. Ezért imádkozunk olyan valóban nagy hittel a keresztények egységéért. Ezért kell áldozatok árán is újra és újra megbocsátva, újra és újra újat kezdve felindítanunk magunkban egymás iránt a szeretetet. Ez az, ami az Utolsó Vacsorán, a lábmosás pillanatában Jézust arra vezette, hogy Júdásnak is megmossa a lábát. Ez az, ami Péter tagadása után is Péternek a szeretet vallomásához vezet. Ez az, ami bennünket is újra meg újra Isten felé és egymás felé kell, hogy fordítson.

Kérjük a mai szentmisében, hogy ennek az isteni szeretetnek legyünk a tanúságtevői, hordozói és ezáltal elkezdődjön a világ átalakulása és megújulása, ezáltal is készülhessünk az Új Jeruzsálemre, az Istennel való, szeretetben való közvetlen találkozásra.

Ámen

Magyar Kurír

Kép: Török Viktória