Erdő Péter bíboros szentbeszéde a a Fájdalmas Szűzanya búcsúi szentmisén

Krisztusban Kedves Testvérek!
1. Itt, Egerben, a szerviták templomában szeptember harmadik vasárnapján, vagyis a mai napon ünnepeljük a Fájdalmas Szűzanyát. Amikor a város a török uralom alól 1687-ben felszabadult, itt is szomorú kép fogadta a visszatérő keresztényeket. Alig maradt lakosság, a hajdani püspöki város házaiból és templomaiból is kevés vészelte át a pusztulást, kevés szilárd épület maradt a nélkülözések és a harcok után. De a visszatérő keresztény emberek magukkal hozták a szívükben a hitet és a reményt. Aki helyzeténél fogva megtehette, hívta, bátorította a szerzeteseket, hogy telepedjenek meg a városban, indítsák újra az európai jellegű életet és műveltséget a katolikus hit jegyében. Így érkeztek meg a szerviták is, akik bécsi rendtársaiktól 1689-ben kapták meg a Fájdalmas Szűzanya szobrát, amelyet mecsetből átalakított templomukban a főoltárra állítottak. A Fájdalmas Szűzanya tiszteletét szentbeszédek, szentségimádások tették lelkileg is átható erejűvé. Mikor pedig a Fájdalmas Szűz közbenjárására gyógyulások is történtek, zarándokolni kezdett a hívők sokasága, hogy ebben a templomban kérjék a gyógyulást, az erőt, a bátorítást és a reménységet a Fájdalmas Szűzanyától. A kegyszobrot már az 1600-as évek végén egy külön kápolnába helyezték. Nemsokára kialakult a nagybúcsú rendje is, megszilárdult az ünnepi körmenet szokása. Ha ma ennek a búcsúnak az újraéledését látjuk, ez kétségtelen jele annak, hogy erősödik szívünkben a remény, hogy sokan újra otthon érzik magukat hazánkban, és vágynak életükben arra a szépségre és harmóniára, amit a leghitelesebb és legteljesebb módon hitünkből meríthetünk.

2. A Fájdalmas Szűzanya tisztelete már a középkorban, de a magyar barokk vallásosságban is összekapcsolódott a Szent Szűz hét fájdalmáról szóló elmélkedéssel. A hetes szám természetesen jelképes értékű volt. Egyfajta teljességet jelent. Ezekben a szenvedésekben beteljesedik az, amit Szent Lukács evangéliumában az agg Simeon jövendölt, amikor Szűz Mária bemutatta az újszülött Jézust a jeruzsálemi templomban. „A te lelkedet is tőr járja át” (Lk 2,35) – halljuk a prófétai szavakat. Szent Bernát Szűz Máriának ezt a különleges szenvedését Jézus szenvedésével hasonlítja össze. Krisztus szenvedése és kereszthalála az egyetlen és örök érvényű megváltó áldozat. Ez nyitotta meg számunkra az üdvösséget. Ám Szűz Mária szenvedése éppen Jézus személyéhez kapcsolódik. Krisztus szenvedése miatt állja ki édesanyja a legnagyobb kínokat. Jézus szívét a katona lándzsája már akkor döfte át, amikor a megváltó halott volt. Ez a szenvedés Krisztus lelkét, az Atya kezébe visszatért lelkét már nem érintette. Szűz Mária azonban élő és érző édesanyaként szemlélte a történteket. Sejtelmes részletességgel szólt tehát az agg Simeon jövendölése, hogy Mária lelkét járja át a tőr. Igen, a lándzsa vasa Máriának nem a testét, hanem a lelkét sebezte meg. Ő volt az az ember, aki már akkor a szeretetben legközelebb állt Szent Fiához. Ő volt az, aki tudta, hogy Jézus a Szentlélektől fogantatott; tudta, hogy ő a Megváltó; hitt abban, hogy Isten ígéretei beteljesülnek. Mégis mintha mindennek az ellenkezője történt volna. Mintha Jézus titokzatos szavai is különleges értelmet kaptak volna: „Nem békét hozni jöttem, hanem kardot” (Mt 10,34). Igen! Jézus nem fegyveres harcot hirdetett. Ezt még Szent Péter is csak az olajfák hegyén értette meg. Az a fegyver, ami Jézussal a világba jött, az ellene fordított fegyver volt . Az ő igazsága azóta is újra meg újra a gyűlölet és az erőszak áldozata a történelemben. Követőinek szenvedése, a vértanúk helytállása kiegészíti (vö. Kol 1,24), új meg új helyzetekben ragyogtatja fel Krisztus szenvedését.

3. A Fájdalmas Szűzanya minden szomorúságunkban, betegségünkben, csüggedésünkben közbenjárónk. Egyénileg, de az Egyház közössége nevében és népünkért is kérhetjük és kérjük pártfogó támogatását. Az ő azonosulása Krisztussal megmutatja, hogy hogyan nyer értelmet, hogyan törpül el minden fájdalmunk és keserűségünk, ha teljes szeretettel Jézushoz kapcsolódunk.
De a Fájdalmas Szűzanya példaképünk is. Példaképünk a kitartásban, mert ott állt a kereszt alatt akkor is, amikor a tanítványok – János kivételével – már elmenekültek. Az ő hitét és szeretetét nem rendítette meg, hogy látszólag minden Jézus kudarcát mutatta. Nem csak a fiának lehetett volna ez a veresége, de ellentmondott az Isten ígéretének is. És amikor minden az ellenkezőjét látszott is igazolni, amerre csak nézett a világban, ő mégsem rendült meg, hanem kitartott a hitben és a szeretetben. Ha korábban, vagy a világ sok országában ma is, külső veszélyek és üldözések fenyegetik a keresztény embert, a nyugati világban számunkra az elszürkülés, a hit és az érdeklődés elvesztése talán a legnagyobb kísértés. Nem csak azért éljük át ezt a kiszáradást, mert felcsillan előttünk a jólétnek, az anyagiaknak, az utazásoknak, a csodálatos műszaki alkotásoknak, a kényelemnek a lehetősége. Gyakran ennél is nagyobb a baj. Sokszor maga az ember változik meg bennünk. Mintha magunk is olyanok lennénk, mint a számítógépes csevegés oldalai, ahol mosolygó vagy sírásra görbülő szájú karikával jelezzük, hogy valami tetszik, vagy nem tetszik. Mintha a szellemi és az érzelmi gazdagságunkat nyelné el a körülöttünk kavargó, mindent betöltő hangzavar. Pedig az Isten szól hozzánk. Minden embert az üdvösségre hív. Nekünk, keresztényeknek pedig már a keresztségben, különösen pedig a bérmálás szentségében megadja a Szentlelket, hogy felfogjuk a dolgok értelmét, megtaláljuk, megértsük vagy megérezzük az Isten akaratát, és kövessük is azt. De ehhez figyelnünk kell a szavára. Meg kell teremtenünk magunkban a csendet, hogy gondolkodni, értékelni, imádkozni tudjunk. Szűz Mária a gyermek Jézussal történteken el-elgondolkodott. Milyen mélyen és megrázóan gondolkodhatott el fiának szenvedésén! És milyen csodálatosan élte át a feltámadás örömét és a Szentlélek eljövetelét a tanítványokkal együtt!
Gyakran azt hisszük, hogy intenzíven élni, hatásosan élni, nagy lángon égni azt jelenti, hogy mindennel foglalkozunk, ami az utunkba kerül, legyen az fontos vagy jelentéktelen. A valóság az, hogy az ilyen szétszórtság tényleg elhasználja az életünket, tényleg elfogyasztja a képességeinket, de mégsem teszi az életünket hatásossá. Hatásosak, hatékonyak, eredményesek a szó legnemesebb értelmében akkor lehetünk, ha bölcsen élünk. Ha kutatjuk az élet helyzeteinek mélyebb jelentését, ha minden erőnket Isten akaratának keresésére, Isten szeretetére fordítjuk. Ha teljes szívünkből, teljes lelkünkből és minden erőnkből szeretjük őt, embertársainkat pedig az ő kedvéért ugyanúgy szeretjük, mint önmagunkat. De ehhez is tudni kell szeretni, vagyis tudni kell akarni a jót magunknak és másoknak, tudni kell eldönteni, hogy mi a jó az embernek. Így tudunk felelős tagjai lenni családunknak, közösségünknek, az egész emberi társadalomnak is. Így tudunk messzebbre tekinteni a számoknál és a gazdasági adatoknál. Így tudunk megmaradni az életben itt, a földön, és megnyílni az örök boldogság felé.
Fájdalmas Szűzanya, közbenjárónk és példaképünk, könyörögj értünk! Ámen.