Erdő Péter bíboros szentbeszéde a krizmaszentelési misén

Szeretett Testvéreim a Püspöki és a Papi Rendben,

Kedves Diakónusok,

Krisztusban Kedves Testvéreim!

1) Nagycsütörtöki olajszentelési szentmisét végzünk a papság évében. Arra hív minket az Egyház, hogy idézzük fel magunkban, kik is vagyunk, és újítsuk meg a kegyelmet, amelyet a papságra avató kézfeltétel által kaptunk (vö. 1Tim 4,14). Ezt a kegyelmet pedig nemcsak őrizni kell, hanem gyakorolni is, és ki kell tartani benne, hogy előrehaladásunkat  mindenki lássa (vö. 1Tim 4,15).

"A papság Jézus Szívének szeretete"[1] – mondta gyakran Vianney Szent János, a plébánosok védőszentje. XVI. Benedek pápa pedig a Papság Évét meghirdető levelében kijelenti: "óriási ajándékot jelentenek a papok, nemcsak az Egyháznak, hanem magának az emberiségnek. Mindazokra a papokra gondolok, akik szerényen mindennap jelenlévővé teszik Krisztus szavait és tetteit a hívőknek és az egész világnak, miközben törekszenek eggyé válni az Úrral gondolataikban és szándékaikban, érzéseikben és egész életstílusukban".

2) A mai evangéliumban Jézus a saját küldetéséről tesz vallomást. Megvallja azt, hogy milyen messiásnak is tartja ő magát. Izajás könyvének idézetével válaszol, hiszen azt mondja, hogy ma beteljesedett, amit most hallottatok. Tehát az a prófétai messiás, akire az Úr Lelke leszáll: Jézus Krisztus. Nem olyan messiás, mint amilyet a kortársak vártak.

Nem győztes király, nem felszabadító háború vezére, nem olyan hős, aki egy országot szabadít meg politikailag, hanem bizony profétaszerű messiás. A Szentlélek felkeni, és a Szentlélekben kapja azt a küldetést, amit számunkra is látható módon a történelemben teljesített, de ami áttöri a történelem
határait. Krisztus az Újszövetség egyetlen és örök Főpapja. Papsága egyben messiási és prófétai küldetés. Nemcsak kultikus áldozatot mutat be, hanem egyszerre Isten üzenetét is közvetíti. Áldozata egyszeri és tökéletes, benne ő maga a Főpap, az Oltár és az Áldozati Bárány. Ezért is van az Újszövetségnek egyetlen, igazi, teljes értelemben vett papja: maga Krisztus. Az ő keresztáldozata az egyetlen új és teljes értékű áldozat.

A Zsidókhoz írt levél összehasonlítja az ószövetségi és az újszövetségi papságot. Ahogy Páduai Szent Antal fogalmazza, három szempontból is tökéletes Krisztus papsága és áldozata.

Először, mert az áldozat bemutatójának személye sokkal kiválóbb, hiszen az ószövetségi főpap előbb a saját és övéi bűneiért engesztelt, utána a népért, mert maga is gyarló ember volt. Jézus azonban "hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban mentes maradt" (Zsid 4,15). Isteni magabiztossággal maga Jézus kérdezi: "Ki vádolhat engem bűnnel közületek?" (Jn 8,46).

Másodszor: tisztább és magasabb rendű volt maga az áldozat is. Jézus "nem bakok és borjak vérével, hanem saját vérével lépett be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök megváltást szerzett" (Zsid 9,12).

Harmadszor: a hatását illetően is kiválóbb Jézus áldozata, mert szabadító ereje lelki tisztulást hoz, és az örök életre szól, egyszer s mindenkorra meghaladja a földi élet határait, de segítség és erőforrás már most is mindennapi küzdelmeinkben.

3) Hogyan kapcsolódik ehhez a mi papságunk? Jézus már az utolsó vacsorán azt mondja a jelenlevőknek, hogy "ezt cselekedjétek az én emlékezetemre" (Lk 22,19). A missziós parancsban pedig arra hívja fel apostolait, hogy tegyenek tanítványává minden népet, kereszteljék meg őket és tanítsák meg mindannak megtartására, amit ő parancsolt (vö. Mt 28,19-20).

A hármas krisztusi küldetés különleges, a dolog lényegét illetően is egyedülálló folytatói a papok, tehát különösen is múlik rajtuk, hogy Krisztus megváltó műve, szabadító szeretete hogyan járja át az egész emberiség életét. Magáról erről az örömhírről, sőt magáról az Isten uralmáról is úgy beszél Jézus, mint mustármagról és kovászról, mint látszólag kicsiny és gyönge valóságokról, melyeknek mégis nagy hatásuk van.

Ilyen a pap élete és munkája is. Küldetésének jellemző vonása, hogy bárányként megy a farkasok közé (vö. Lk 10, 3). De a pap nincs egyedül. Jézus megígéri apostolainak és egész Egyházának: "Én veletek vagyok mindennap, a világ végezetéig" (Mt 28,20).

4) Küldetésünk lényege sajátosan is összeköt Krisztus személyével. Nem tudjuk igazán megélni és jól teljesíteni papi küldetésünket a Jézus személyéhez fűződő legmélyebb szeretetkapcsolat nélkül. Újítsuk meg tehát Krisztus iránti odaadó szeretetünket. Ettől lesz áldottabb, hatékonyabb, boldogabb a papi életünk.

Csakhogy sokszor elszürkülünk, és még jó szándékkal sem érzünk magunkban erőt ennek a kapcsolatnak a döntő megújításához. Kegyelmi támogatásra, segítségre is szükségünk van. Segít bennünket maga az isteni Mester, aki gazdánk, erőforrásunk és példaképünk. De segítenek védőszentjeink, közbenjárnak értünk az Egyház hosszú történelmének szent papjai és püspökei. "Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint" - olvassuk a zsoltárban (Zsolt 110,4). Ezt a titokzatos kijelentést az Újszövetség Krisztus papságára vonatkoztatja (Zsid 5,6; 7,17.24). Az abban részesülő fölszentelt papok is eltörölhetetlen jegyet hordoznak lelkükben a szentség erejénél fogva. Hogyan ne lennének tehát különleges pártfogóink a szent papok és püspökök, akik már hivatásukat teljesítve eljutottak az örök boldogságra? Itt, Magyarországon is Szent Adalberttől, Szent Gellérttől és társaitól kezdve, folytatva akár a XX. század mártír püspökeivel, Boldog Apor Vilmossal, Boldog Romzsa Tódorral, Boldog Meszlényi Zoltánnal és a sok szentéletű pappal, Isten Szolgájával, Brenner Jánossal, Marcell atyával, a ferences vértanúkkal, vagy akár egyházmegyénkből Hummel Kornéllal és másokkal, hosszú azoknak a sora, akiknek a különleges közbenjárásában és imájában reménykedünk. Az ő életük sem volt sem kényelmes, sem megnyugtató, sem felhőtlenül sikeres a világ előtt. Mégis hiteles tanúk és tanítók voltak. Példájukra tisztelettel tekintünk, pártfogásukat bizalommal kérjük.

De imádkoznak értünk sokan a ma élő emberek közül is. A minap kaptam levelet Teréz anya nővéreitől. Papi neveket kérnek, egyházmegyés papokét. Egy-egy nővér vállalja, hogy rendszeresen felajánlja imáit egyházmegyénk egy konkrét papjáért. Megrendítően szép lelki közösség ez. Ennek erősítésére fogjuk kiosztani a szentmise után a paptestvéreknek a Kléruskongregáció dokumentumát, amelynek címe: "Szentségimádás a papokért és a lelki anyaság hivatásáért". Ebben a kiadványban olvashatjuk, hogy a korai reneszánsz nagy filozófusa és egyházjogásza, Nicolaus Cusanus bíboros (1401-1464) nemcsak tudós és a megújulást szorgalmazó egyházi vezető volt, hanem az imádság embere is. Õ számolt be egy álmáról: ezernél több imádkozó apácát látott. Mindegyiknek a kezében férfiak, nők, fejedelmek, városok, országok apró alakjai voltak. Sokan közülük pedig papok, püspökök alakját tartották kezükben. Cusanus önmagát is fölfedezte az egyik idős nővér kezében. Rádöbbent, hogy mindezek a nővérek értük imádkoznak, életük áldozatát értük ajánlják fel. A papokért való imádság ma is eleven mozgalom Egyházunkban. Főegyházmegyénkben minden első csütörtökön végezzük a szentségimádást nem csupán az új hivatásokért, de a már felszentelt papokért is.

Ma, amikor a világsajtó néha kampányszerűen egy-egy valóban súlyos és tűrhetetlen bűnügy kapcsán általánosítva támadja és gyalázza az egész papságot, sőt a Katolikus Egyházat, olyan módszerekkel, amelyeket semmilyen más hivatásbeli vagy szakmai közösséggel szemben nem alkalmaznak,méltán szólítja fel Szentatyánk a papságot: "szilárdítsátok meg hiteteket Krisztusban, szereteteteket az ő Egyháza iránt " Ezekkel a gondolatokkal ünnepeljük az idén Nagycsütörtökön papságunk születésnapját. Kérjük Krisztust, hogy életünkben és minden fáradozásunkban egyre jobban tudjunk vele azonosulni és tudjuk őt képviselni az egész világ előtt.

Boldogságos Szűz Mária, papok édesanyja, könyörögj értettünk!
Vianney Szent János, könyörögj érettünk!

Magyar Kurír