Erdő Péter bíboros szentbeszéde Máriaremetén, a Karizmák Ünnepén

Krisztusban Kedves Testvéreim!

1) Az idén Pünkösdhétfőre esik Szűz Máriának, a keresztények segítségének ünnepe. Az Apostolok Cselekedeteiben azt olvassuk, hogy Krisztus mennybemenetele után az apostolok az asszonyokkal és Máriával együtt szoktak lenni az emeleti teremben, és ott „egy szívvel, ez lélekkel állhatatosan imádkoztak” (ApCsel 1,13-14). Pünkösd napjáról pedig így beszél a Szentírásnak ugyanez a könyve: „Amikor elérkezett Pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak” (ApCsel 2,1). Helyesen őrzi tehát az egyházi művészet az ősi hagyományt, amikor a Szentlélek kiáradásának jelenetében együtt ábrázolja Szűz Máriát az apostolokkal. A Szentlélek döntő változást hoz a Krisztus parancsa szerint Jeruzsálemben várakozó apostolok életében. Hiszen Jézus mondta nekik feltámadása után, hogy ne hagyják el Jeruzsálemet, amíg a Szentlélek el nem jön (vö. ApCsel 1,4-5). Imádkoznak és várnak tehát az emeleti teremben, a hagyomány szerint az utolsó vacsora termében.

A Szentlélek viszont nagy és nyilvánvaló módon érkezik el és kiszólítja őket a magánélet szerény biztonságából. Csodálatos hatást ad szavaiknak, bátorságot és erőt önt beléjük, és megindítja a hallgatóság lelkét is, ezért történhet meg, hogy Szent Péter pünkösdi beszéde nyomán ezrek térnek azonnal Krisztus hitére. Így azután – bizonyos értelemben –, a világ felé szóló küldetés gyakorlására nézve mindenképpen Pünkösd ünnepét szokás tekinteni az Egyház születésnapjának. Ha pedig ez így van, akkor az Egyház élete, az a képessége, hogy érzékelje Isten akaratát és az idők jeleit, de az apostolok utódainak közös gondolkodása és tanítása is – például az egyetemes zsinatok formájában – a Szentlélek vezetése alatt áll, és az ő tervei szerint működik.

2) Ezért is szoktuk mondani, hogy a Szentlélek az Anyaszentegyház Lelke. Az Egyház a titokzatos Test, melynek feje Krisztus, a Szentlélek pedig ihleti, eleveníti ennek a Testnek az életét. Nagy történelmi időkben, nagy viharok idején különösen is átérezték ezt püspökök, papok, világi hívők egyaránt. A kései barokk korszak nagy magyar minorita hitszónoka, Török Damascenus így ír erről: „Vedd észre itt, keresztény: egy lélek nem elevenít többet egy testnél. A Szentlélek sem lelkesít többet egy gyülekezetnél, egy Anyaszentegyháznál”. Figyelj a tagokra, meglátod, melyik közösség ez. „Amely gyülekezetet a Krisztus rendelt, amelynek ő a feje, amelyben Krisztus idejétől fogva találtatnak a lelki főpásztorok, az istenes élettel tündöklő bölcs doktorok, ez az az Anyaszentegyház, ennek adatott Pünkösd napján a Szentlélek, hogy örökké vele maradjon Krisztusnak ígérete szerént. Ezt az Anyaszentegyházat lelkesíti, eleveníti a Szentlélek. De nemcsak elevenítő lélek a Szentlélek, hanem bölcs kormányozó is, mert mivel az Anyaszentegyházat oly tekintetben is nézem, mint egy sok szélvészekkel hányattatott hajót, ennek kormányzója a Szentlélek Isten. Hajó tehát az Anyaszentegyház, ebben kell mindnyájunknak evezni, valakik az örök boldogságnak kívánatos partjára akarunk kijutni. De meg kell vallani, hogy ezernyolcszáz esztendők alatt sok hányattatásokat, szélvészes háborúkat szenvedett az Anyaszentegyháznak hajója. Fúttak ezellen a sok tévelygő tudományoknak haragos szelei. Fútt ezellen Simon (mágus) a maga tanítványival. Arius Macaedonius, Nestorius, Pelagius és a több szakadároknak mesterei, a maguk követőivel. Dagadoztak ez ellen a hatalmasoknak veszedelmes habjai, hullottak az üldöző császároknak, fejedelmeknek sebes mennykövei. Ilyenek valának: Nero, Domitianus, Diocletianus, Traianus, Maximinus és mások, akik tűzzel-vassal, minden mesterségesen kigondolt üldöző kegyetlenséggel el akarták az Anyaszentegyháznak hajóját meríteni, de megyen vala ez, és menni fog világ végezetéig, minden ellene támadó szélvészeknek ostromai között, és noha látszatott nyomattatni, de soha el nem nyomattatott”, és el nem pusztult.

Amikor az 1800-as évek elején ezek a sorok megjelentek, ugyancsak nagy megpróbáltatásokat él át az Egyház. Napóleon VII. Piusz pápát (1800-1823) is fogságba vetette. Õ volt az a pápa, aki – oldalán Consalvi bíboros államtitkárral – éppen nem volt merevnek mondható, hiszen sok mindent elismert a francia forradalom vívmányai közül, sőt 1801-ben még konkordátumot is kötött Napóleonnal. Ugyanakkor azonban igyekezett a francia egyház életlehetőségeit biztosítani. 1806-tól kezdve aztán Európa püspökei és papjai egyre inkább az Egyház küldetésének hűséges védelmezőjeként tisztelték és támogatták a pápát. 1809-ben Napóleon fogságba vetette VII. Piuszt. 1813 januárjában a beteg pápától még egy egyezményt erőszakolt ki, melyet azonban Piusz két hónappal később visszavont. De a történelem kereke fordult, a pápa „fogságának” véget vetett Napóleon bukása. A szabaddá vált egyházfő 1814. május 25-én vonulhatott be újra Rómába. Az ő szabadulásának emlékét őrzi a mai ünnep: Szűz Mária, a keresztények segítsége. Az Egyház és a hívő keresztények a történelem során gyakran megtapasztalták a Boldogságos Szűz Mária hatékony segítségét. Ezért már a Loretói Litániában is használják ezt az elnevezést. De az ő különleges anyai közbenjárását hirdeti az Egyház és a szorongatásban élő keresztények érdekében a déli harangszó is, mely a nándorfehérvári győzelemre emlékeztet. A lepantói győzelem napja, október 7-e, Rózsafüzér Királynőjének ünnepe. Bécs felszabadítását a török ostrom alól 1683-ban Szűz Mária nevének ünnepe, szeptember 12-e őrzi. De nekünk is, magyaroknak, Boldog XI. Ince pápa három évvel később Buda felszabadítására a következő feliratú zászlót küldte: „Budát a Szent Szűz segítsége adja vissza”. Erre is gondolunk, amikor a régi Szűz Máriás magyar zászlókat látjuk, vagy hálásan állunk meg Boldog XI. Ince pápa szobra előtt a Budai Várban.

3) A Szentlélek kíséri a Katolikus Egyház és a hívő ember életét, az ő szavára kell figyelnünk a történelem háborgása és hangzavara közben. Ha meggondoljuk, hogy az előbb idézett régi magyar szónok még VII. Piusz bebörtönzése és kiszabadulása előtt írta le sorait, ha felidézzük az emberiség és az Egyház szenvedéseit az azóta eltelt újabb két évszázadban, akkor még nagyobb megrendüléssel állunk meg az isteni Gondviselés nagyszerűsége előtt. A Szentlélek élteti és kíséri az Egyházat, Szűz Mária pedig, aki Krisztust a Szentlélektől foganta, anyai közbenjárásával védelmez minket.

Nem elég azonban hinni és tudni ezt az igazságot, hanem életre is kell váltani: bizalommal, nagyvonalú szeretettel, a közjót kereső és az igazságot hirdető bölcsességgel kell alakítani a magunk, a családunk, közösségeink, Egyházunk és népünk életét. Így lehetünk a találékony isteni szeretet eszközei. Így mutatkozik meg a megmentő isteni Gondviselés műve a mai emberiség életében is. Ehhez a bizakodáshoz, ehhez az erőfeszítéshez és megújuláshoz kérjük a Szentlélek világosságát és erejét, és Szűz Máriának, a keresztények segítségének anyai közbejárását.

Ámen