Erdő Péter bíboros szentbeszéde nagyböjt 2. vasárnapján

(Lk 9,28b-36)

Krisztusban Kedves Testvéreim!

A mai szentmise evangéliumában a színeváltozás csodájáról olvasunk. Azt halljuk, hogy Jézus maga mellé veszi Pétert, Jakabot és Jánost, és elvezeti külön őket egy magas hegyre. Jeruzsálemi Szent Cirill nyomán az egész középkoron át a Tábor-hegyét tekintették a Színeváltozás hegyének. Méltán kérdezhetjük, hogy miért kívánta Jézus megmutatni a színeváltozás csodálatos eseményét tanítványainak. Az egyházatyák közül sokan úgy válaszolnak erre, hogy vigasztalnia kellett őket, hiszen már Jeruzsálem felé mentek, hiszen már megjövendölte szenvedését. Ennek elviseléséhez pedig meg kellett erősödniük hitükben. Ehhez méltán hozzátehetjük, hogy az evangéliumban (vö. Mt 16, 27) Jézus azt ígéri, hogy el fog jönni az Atya dicsőségében angyalaival és mindenkinek megfizet tettei szerint. Ennek a dicsőségnek az élményszerű felvillantása is célja lehetett a színeváltozásnak.

Ez az a dicsőség, amely az egész Ószövetségben Isten jelenlétét fejezi ki, a fényes felhő Isten fenségét mutatja (Kiv 16,10; 19,9.16; 24,15-16; 33,9-10; 34,5; 40,32-36). A zsoltárban pedig ezt olvassuk: „Fenségbe és szépségbe öltözöl, és fényesség burkol, mint köpeny… A felhőket rendeled fogatoddá, magad a szelek szárnyán viteted” (Zsolt 104,3). Vagy másutt: „Emelkedjél fel, Isten, az egeknek fölébe, az egész föld fölé ragyogjon dicsőséged” (Zsolt 108,6). Ez az a mennyei dicsőség, amely a megdicsőült Krisztusnak kijár. Jézus a főtanács előtt ezt mondja: „Látni fogjátok az Emberfiát, amint a Mindenható jobbján ül, és amint majd eljön az ég felhőin” (Mt 26,64). Ez az a mondat, amelyre a főpap megszaggatja ruháit, ennek alapján ítélik halálra. Itt tehát Jézus istenségéről van szó. Ennek igénye, ennek megvallása vagy botrány és káromkodás, vagy igazság.

XVI. Benedek pápa a Názáreti Jézusról szóló könyvében Jézus egész tanításának, az általa adott új törvénynek ebben jelöli meg a középpontját. Ha Jézus valóban Isten, akkor van joga a Mózesi törvény parancsait szuverén módon tovább fejleszteni, akkor van joga kijelenteni, hogy „mondatott a régieknek…én pedig mondom nektek”. Akkor méltán fogalmazhat így: „aki engem lát, látja az Atyát is”. A színeváltozás eseménye tehát Jézus titkát nyilatkoztatja ki. A fényes felhőből hangzó szózat is erre utal: „ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok”. Tehát ezen a hegyen a dicsőség felhőjéből szóló Isten nem parancsokat sorol fel, mint annak idején a Sinai hegyen, hanem rámutat egy személyre, Jézusra és kijelenti, hogy magáénak tekinti mindazt, amit ő mond.

A Jézus személyében elérkezett Isteni jelenlét betetőzi és beteljesíti az ószövetségi kinyilatkoztatást. Ezért áll Jézus két oldalán Mózes és Illés, hiszen a törvény és a próféták is róla tanúskodnak. Jézus szenvedése és halála tehát, amire a tanítványoknak lélekben fel kellett készülniük, benne áll Isten üdvözítő tervében. Minden látszólagos kudarc ellenére Isten akarata teljesül. Az Ószövetség nagyjainak megjelenése megmutatja a tanítványoknak, hogy Jézus úr a halálon is, ha egyszer Mózes és Illés jönnek el, hogy tanúskodjanak mellette. Szent Jeromos szerint ezzel Jézus megválaszolt a farizeusoknak is, akik jelet kértek tőle az égből vagy az alvilágból. Tertullianus (Adversus Praxeam) szerint ezzel a jelenéssel beteljesedett az az Isteni ígéret, amelyről a Számok könyvében olvasunk (Szám 12, 8): Isten azt mondja Mózesről: ”Ő mindenütt otthonos házamban. Vele szemtől szembe beszélek”.

Ha Jézus közelében a tanítványok Isten jelenlétét élték át, akkor ez a titokzatos jelenet arról is árulkodik, hogy milyen érzés is Krisztus tanítványának Isten közelében lenni. Szent Péter apostol így kiált fel: „Uram, jó nekünk itt lennünk! Ha akarod, csinálok itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet”. Nem csak kifejezhetetlen öröm Isten jelenléte, hanem valódi boldogság, amelyről azt kívánjuk -ösztönösen és elemi erővel -, hogy soha ne érjen véget. Végtelenbe tekint az ember lelke. Halhatatlan, örök életre hivatott minden ember. Vágyainkat igazán akkor töltheti be az Istennel való közösség boldogsága, ha örökké tart. A színeváltozás fényében tehát nem csak Jézus szenvedését és halálát látjuk más színben, de egész személyét, tanítását és küldetését is. És más fényben jelenik meg előttünk az ember is: Isten teremtménye, aki örök boldogságra hivatott.

Kedves Testvérek! Itt, az Oltáriszentség Plébánián egyházlátogatást tartottunk az előző napokban. A saját szemünkkel láttuk, hogy az örök boldogság reménye és földi életünk hétköznapi, sokszor gondokkal terhelt világa nem idegen egymástól. Éppen a mi reményünk, a mi hitünk az, ami fényt sugározhat körülöttünk a világba. Ezzel a bátorsággal és örömmel kell a körülöttünk élők felé fordulni akár a segítő szeretet, akár a munkánkban, vállalt feladatainkban való helytállás, akár az imádság és a másokért felajánlott szenvedés legyen az előttünk álló feladat életünk mostani szakaszában.

Isten áldását kérem erre a plébániára, lelkipásztorára, munkatársaira, minden hívére és azokra az emberekre, akikhez ennek a hívő közösségnek a küldetése szól. Adja Isten, hogy Krisztus világosságát ragyogtassuk fel a világnak! Ámen.