Erdő Péter bíboros szentbeszéde a nagycsütörtök esti szentmisén (Caena Domini)

Jn 13,1-15

Krisztusban Kedves Testvérek!

1. Nagycsütörtök ünnepi szentmiséjét mondjuk. Megemlékezünk az Oltáriszentség alapításáról, Jézus megrendítő szeretetéről. Nem csak életét adta mindannyiunkért, de azt akarta, hogy ez a megváltó áldozata már a kereszthalál előtt egy vacsora keretében jelenvalóvá váljék, és tanítványai révén majd megújuljon újra, sajátos, titokzatos módon jelenvalóvá legyen az emberek között nemzedékről nemzedékre. De az utolsó vacsora drámai eseménye más jelképes értékű gesztusokkal is párosul. Jézus megmossa tanítványai lábát. Az alázatnak és a szeretetnek ez a kifejezése itt él közöttünk a mai nap liturgiájában.

2. János evangéliumában azt olvassuk: Jézus tudta, hogy az Atya mindent neki adott, hogy Istentől jött és Istenhez tért vissza (vö. Jn 13,3). Ezzel vezeti be az evangélista a lábmosás szinte prózai történetét. Tehát Jézus ebben a tudatban kelt fel a vacsorától, így vette a kendőt és így mosta meg tanítványai lábát. Jézus tehát tudta, hogy mindenre van hatalma, hogy egylényegű az Atyával, és hogy ismét felmegy a mennybe, vagyis embersége szerint is belép az isteni dicsőségbe. A lábmosás leírásában egyértelmű, hogy Jézus nem Péteren kezdte a lábmosás végzését. A bizánci magyarázók azt látják ebben, hogy Jézus jó orvos volt, aki a gyógyítást a súlyosabb és sürgősebb eseteken kezdte, hogy utána jusson el az enyhébb bajokban szenvedőkig. Arra gondol a magyarázó, hogy először talán Júdásnak mosta meg a lábát, talán azért is, mert Júdás vakmerő módon elsőnek állt a sorba. Péter azonban eleinte ellenkezik. Mi vagyunk a szolgák, nekünk kellene megmosnunk Urunk lábát, nem pedig fordítva. Jézus azonban ezt a gesztust is magasabb összefüggésbe állítja. Amit én cselekszem, most nem érted, de később majd meg fogod érteni – mondja Péternek. Péter azonban nem nyugszik meg ebben, ő már most, a mostani elképzelése szerint is érteni akarja a történteket. Ezért a rá jellemző elhamarkodottsággal válaszolja: az én lábamat ugyan soha meg nem mosod. Mintha azt mondaná: alig hiszem, hogy bármikor felmerülhet olyan szempont, ami kellően indokolja, hogy az Úr és a Mester mossa meg a tanítvány lábát. Jézus azonban ismerve Péter jellemét nem kezd el érvelni, nem mondja el, amit még korai lenne. Nem magyarázza meg, hogy az üdvösség perspektívájában mi ennek a tettének a jelentősége. Hanem inkább a saját tekintélyére apellál: ha nem moslak meg, nem lesz részed velem (vö. Jn 13,8).

Mi is hajlamosak vagyunk gyakran okoskodni. Saját szintünk, saját elképzeléseink szerint megmondani, hogy mit kellene tennie az Egyháznak, sőt mit kellene tennie a gondviselő és kinyilatkoztató Istennek. De Isten titkait nem mindig közli velünk. Nem is tudnánk mindent földi állapotunkban megérteni. A hit és a szeretet azonban arra indít, hogy meghajoljunk Isten jósága és terve előtt, akkor is, ha nem értjük. Ha Isten valóban végtelen, mindenható, ha ő az egész világot átkaroló, örök bölcsesség, akkor igencsak ostobák és vakmerők lennénk, ha azt mondanánk: csak akkor követjük az útmutatásait, ha mi is megértünk minden összefüggést, ha magunktól is mindenről belátjuk, hogy ez a leghelyesebb. Szent Péter tehát abbahagyja a vitát, nem megmagyarázni akarja Jézus tettét. Egyszerűen csak szereti őt. Ezért mondja: akkor ne csak a lábamat, hanem a kezemet és a fejemet is mosd meg.

3. A lábmosás titokzatos története megmutatja, hogy hogyan kell tekintenünk Krisztus kereszthalálára. Emberi ésszel, emberi logikával aligha indokolható, hogy a megtestesült Isten miért vállalta a szenvedést, a kivégzést és a megszégyenítő halált. De nem is az a feladatunk, hogy ezt megmagyarázzuk. Ő az, aki harmadnapra feltámadt. Ő tudja, hogy miért teljesítette be így az isteni tervet, ő az, akit feltétel nélkül kell szeretnünk és viszont szeretnünk. Ezért kutatjuk szenvedélyes érdeklődéssel akaratát. Ezért akarjuk tanítását követni. Meggyőződtünk szeretetéről. Arról a szeretetről, ami részünkről is fenntartás nélküli odaadást kíván. A titok iránti hódolattal fogadjuk Krisztus szent testét és vérét, a vele való közösség hassa át, újítsa meg, tegye áldottá mindannyiunk életét. Ámen.