Erdő Péter bíboros szentbeszéde Orosz Atanáz miskolci apostoli exarcha püspökké szentelésén

Hazai – 2011. május 21., szombat | 13:56

Elhangzott Miskolcon, 2011. május 21-én

Excellenciás Érsek és Püspök Urak, kedves Atanáz Testvérem, kedves Paptestvérek, Krisztusban kedves Testvérek!

Örömünnepre gyűltünk ma egybe. Új püspökkel gazdagodik Magyarország és az Egyház. Orosz Atanáz testvérünk személyében új felszentelt püspök kerül a területében is kibővült Miskolci Apostoli Exarchátus élére. A püspök számára különlegesen is példakép Krisztus mint pásztor. Róla tanít a mai szentmise evangéliuma (Jn 10, 9-16).

1. A Jó Pásztor hasonlata világosan és egyértelműen Krisztus személyét és küldetését tükrözi. Olyan részletekből épül fel ez a kép, melyeket minden pásztorember életében megtalálhatunk, de vannak benne olyan vonások is, amelyek csak Jézusra vonatkozhatnak. Nem minden pásztor adja életét juhaiért. A pásztorok általában nem is kötelesek arra, hogy ezt megtegyék. Erre még azok sem kötelesek, akik a saját juhaikat őrzik. Náluk első helyen a pásztor élete áll, aki gondoskodik juhairól, mert azok adják a megélhetést, a jólétet neki magának és a családjának.

A juhaiért életét adó pásztor: ez az a részlet, mely kiemelkedik a szokásos képből, mely egészen különlegesen Jézusra vonatkozik. Egy hétköznapi pásztornak – mint mondtuk – nem kötelessége, hogy életét adja, de még kevésbé kötelessége az, hogy olyan juhokat is az akolba tereljen, amelyek nem tartoznak a nyájhoz. Sőt, ezt a pásztornak nagyon is kerülnie kell. De a titokzatos valóság, amit az evangélium ki akar fejezni, széttöri a szokásos kép kereteit. Jézus nem csak a Jó Pásztor, de ő maga az ajtó, ő adja az életet, de ő maga az út is, mely az életre vezet. Az Ószövetségben, a 79. zsoltárban, de másutt is, maga az Úr a választott nép pásztora, ő az, aki Izrael törzseit nyájként legelteti. Szent János evangéliumában Jézus személyében jelenik meg a Jó Pásztor, az ő követői jelentik a nyájat. Olyan közösség fűzi össze a hívőket Jézussal, amilyen Jézust köti össze az Atyával. Az Egyház közösségében utunk nyílik Krisztus által a Szentlélekben az Atyához. Jézus szeretetből adta az életét: szeretetből övéi iránt és különleges szeretetből a Mennyei Atya iránt. Nekünk is feltétlen engedelmességgel és szeretettel kell fogadnunk az Atya akaratát. Eszerint kell irányítani minden tettünket, hogy Krisztussal életünkben, halálunkban és a feltámadásban is közösségben lehessünk.

2. Atanáz testvérünk püspöki jelmondatát a 18. zsoltárból választotta: „Szeretlek téged, Uram!” (Zsolt 18,2 = Vulgata 17,2). A Zsoltárok könyvének különös sajátossága, hogy az egyes zsoltárok előtt rövid utasítás vagy cím áll, majd ezt követi a tulajdonképpeni ének szövege. Ebben az esetben is ez a helyzet. A mai beosztás szerinti első vers elmondja, hogy a zsoltár Isten szolgájától, Dávidtól származik, aki ezt az éneket akkor intézte az Úrhoz, mikor megszabadította őt minden ellenségétől és Saul kezéből is. Ekkor mondta: „Szeretlek, Uram, erősségem. Uram, menedékem, váram, szabadítóm. Istenem, sziklám, hozzád menekülök” (Zsolt 18,2-3). A zsoltár azon elmélkedik, miért vitte végbe szabadító tettét az Úr. „Megszabadított, mert szeretett” – olvassuk a 20. versben (Zsolt 18,20). Isten irgalma, kiválasztásának titokzatos kegyelme, amivel Dávidot már gyerekkorában a nyáj mellől elhívta, tovább kíséri életét sikereken és viszontagságokon át. Képessé teszi őt arra, hogy az ellenség egész seregét megtámadja. Ha Istennel egységben van, Dávid képes arra, hogy átkeljen akár a várfalakon is (vö. Zsolt 18,30). Isten kiválasztó kegyelme és erőt adó szeretete keresztényi, papi, püspöki életünk alapja és erőforrása.

3. Krisztus feltámadása után a Tibériás tó partján megrendítően mondja Szent Péternek: „Legeltesd juhaimat, legeltesd bárányaimat!”. Az apostolok és utódaik Krisztus pásztori küldetésének részesei és folytatói. A II. Vatikáni Zsinat különösen is hangsúlyozza, hogy ez a részesedés nemcsak a papi és prófétai küldetésre, hanem a pásztori vezetésre is kiterjed. A keresztény közösségnek erre a vezetésre valódi szüksége van, hogy ne csupán az emberi igyekezet vagy az emberi csoportok szervezésének logikája érvényesüljön benne.

Szent Péter és mindenkori utóda hordozzák azt a különleges küldetést, hogy megerősítsék testvéreiket. A római pápa pásztori küldetése is legfőbb, teljes és egyetemes hatalommal jár. Ő a püspöki kollégium feje, Krisztus vikáriusa és ezen a földön az egész Egyház pásztora1. Az apostoli exarcha a rábízott részegyházat Szent Péter utódjának nevében és bizalmából vezeti. Püspökként azonban különösen is Krisztust, a Jó Pásztort jeleníti meg hívei körében.

A Katolikus Egyházzal teljes közösségben lévő püspökök alkotják a püspökök testületét2. Ez a hitbeli meggyőződésünk mindennapi életünkben is vezérfonalat jelent lelkipásztori munkánk során. A Péter utódával és egymással ápolt eleven hierarchikus közösség egyben közösség a hitben és közösség kell, hogy legyen a szeretetben is. Ez az alapvető igazság pedig érvényes minden rítus követőjére, minden saját jogú egyház tagjára, mégpedig egyenlő méltóságuk szem előtt tartásával, hiszen a különböző rítusok méltóságát nem lehet egymásnak alá vagy fölé rendelni.

4. Ennek a közösségnek sokféle megnyilvánulása van akár a szentségek kiszolgáltatása, akár a teológia, akár a mindennapi együttműködés területén. Fontos feladat mindnyájunk számára, hogy ne csak egyik vagy másik hagyomány, egyik vagy másik közösség javát keressük, hanem saját értékeinket felelősen ápolva az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyház küldetését teljesítsük és javát szolgáljuk.

A Püspöki Konferenciának Magyarországon minden latin és keleti rítusú főpásztor teljes jogú tagja. Bár a II. Vatikáni Zsinat eleinte úgy is említi a püspöki konferenciákat, mint amelyeknek minden fajta rítusú püspökök a tagjai3, később ezek a konferenciák inkább a latin egyházjogban kerültek szabályozásra. A keleti katolikus egyházak többségére viszont sajátos szinodális formák jellemzők. Ahol az ország keleti szertartású katolikusai nincsenek túlnyomó többségben, ott gyakran a keleti rítusú püspökök is tagjai a püspöki konferenciának. Ez tehát sok helyütt alkalmas formája lehet a tartós és testvéri együttműködésnek. Ezért ma püspöki konferenciánk nevében is szeretettel köszöntöm Atanáz testvérünket, aki a mai Szent Liturgiában a püspökök sorába lép.

Kérjük a Boldogságos Szűz Máriát, az Egyház édesanyját, akit Máriapócson különlegesen is tisztelünk, támogassa szeretetével Katolikus Egyházunk életét, járjon közben püspökeinkért, hogy Krisztus példájára jó pásztorok lehessenek. Magyarok Nagyasszonya, könyörögj érettünk! Ámen.