Erdő Péter bíboros szentbeszéde a Szent István-bazilikában

Elhangzott a Közép-Kelet-Európa püspökkari vezetőinek találkozóján, 2005. február 13-án, nagyböjt I. vasárnapján. (Mt 4, 1-11)
 
Kedves Testvéreim a Püspöki Rendben, Krisztusban Kedves Testvérek!
 
Abban az időben a Lélek kivitte Jézust a pusztába. Negyven napig kint élt a pusztában, és megkísértette a Sátán. Vadállatokkal volt együtt és angyalok szolgáltak neki. Amikor Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az Isten országa evangéliumát. Azt mondta: Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban.
 
Jézust a Lélek a pusztába vitte ki. A pusztának az említése számtalanszor előfordul az evangéliumban és nem akármilyen értelemben. Hiszen a puszta már az Ószövetségben is szent hely. Az a hely, ahol a nép találkozik az Istenével. Az a hely, ahol a nép, meg az ő Ura, ha tetszik, a párharcát vívja, ha tetszik a közös nagy történetét kezdi el írni. Az a hely, ahol a nép Egyiptomból kiszabadulva negyven évig vándorol, hogy a következő generáció megláthassa az ígéret földjét. Ahol az Isten neveli történelmi szerepére a választott népet. De a pusztába mennek ki a próféták is, hogy ott Istennel találkozzanak. És a pusztába mennek ki Jézus korában azok, akik külön kis közösségeket alkotva várják, imádkozva és dolgozva várják a Messiás eljövetelét. És különösen is a pusztában hirdeti meg a bűnbánatot először Keresztelő Szent János. Hozzá mennek ki az emberek, hogy felvegyék a bűnbánat keresztségét.
 
De Jézus életében is kitüntetett hely a puszta. Puszta helyre megy imádkozni. Puszta helyre megy, amikor már a tömeget nem tudta tovább ott tartani, hanem elbocsátja őket, de utána mennek. Erre a puszta helyre megy most, pályafutásának elején. Újra csak azért, hogy Istennel találkozzék. Különösen is kettesben. De magán az Istenen kívül találkozik itt még valakivel. Megkísérti a Sátán. Vadállatokkal van együtt. Angyalok szolgálnak neki. Mintha Jézussal újra kezdődne az emberiség története. Szent Pálnál is látjuk, hogy ő a második Ádám. Ahogyan Ádámban bűnössé váltak sokan, úgy Jézusban sokan megigazulnak.
 
Hogy is volt az az emberiség történetének kezdetén a Biblia leírása szerint? Az ember kint él a természetben, és megkísérti a Sátán. Ott van Isten is, de az ember hallgat a kísértőnek a szavára, és ezzel rossz pályán indul meg az ébredező emberiség történelme. Ezután már hiába él az ember az állatok között – hiszen ő adott nekik nevet a Teremtés Könyve szerint –, mégsem lesz már számára otthonos a természet, ez a teremtett világ. Hanem vadak lesznek az állatok környezetében, és kemény, kietlen lesz a föld, és arcának verejtékével kell az eledelét megkeresnie, mert hallgatott a kísértőre. És ez az a puszta, ahol az Ószövetségnek a népe is majd aranyborjút készít, mert nem győzi kivárni Mózest a parancsokkal. Ez az a puszta, ahol a választott nép lázadozik Isten ellen, mert unja már a mannát és a fürjeket. Ebbe a pusztába megy ki Jézus, hogy újra kezdje, amit Ádám elrontott. Õt is megkísérti a Sátán, valóban éhezik. Ugyanolyan ember, mint mi. Megmutatja, hogy milyen az, ha Ádám nem hallgat a kissértő szóra. És visszazökkenti medrébe az időt. Helyes vágányon újra kezdi az emberiség történelmét. Vadállatok vannak körülötte, de nem bántják. Nem bántják, mint a hitéért oroszlánok közé dobott Dánielt sem.. Helytáll a kísértéssel szemben. Kiengeszteli az emberiséget a világgal, a környezetévek, de főként összhangban van, összhangban marad az Istennel. És angyalok szolgálnak neki. Hiszen az angyalok is kiállták a próbát, a büszkeség kísértését, ahogyan hívő tudatunkban él, és megmaradtak Isten akaratának teljesítői. Ebbe az új dimenzióba helyezi be Jézus az emberiség történetét, és itt kezdi a pályafutását. Hogy aztán innen kiindulva építse azt tovább, és bennünket is belekapcsoljon ebbe a helyes úton induló új világtörténelembe. És elkezdi azzal, hogy betelt az idő, közel van az isten országa. Vagyis szó szerint ugyanazt kezdi hirdetni, amit Keresztelő János. Ott folytatja, ahol ő abbahagyta. Fölszólítja a környezetét a bűnbánatra. A különbség az lesz, hogy ő nem áll meg itt, mert ő meg is tud bocsátani. És amikor majd azt mondja a beteg embernek, hogy megbocsátattak bűneid, meg fognak botránkozni rajta. Ki ez, hogy agy beszélhet? Õ az egyetlen, aki beszélhet így, ővele eljött az az Isten, aki nemcsak bánatra tud fölszólítani, de meg is tudja bocsátani az ember bűnét. Van ereje ahhoz, hogy visszairányítsa a helyes útra az emberiség sorsát.
 
Ebbe a folyamatba állunk bele most újra a nagyböjt kezdetén, hogy a bűnbánat révén, az igazi bocsánatot elérve, próbáljunk meg mi is nemet mondani a kísértésre, megmaradni Isten akaratának az útján és így kibékülni egymással és az egész világgal, az emberekkel és a természeti környezetünkkel.
 
Ennek a harmóniának és a történelem Krisztus szerinti útjának a keresése gyűjtött egybe most minket, közép-kelet-európai püspököket és bíborosokat. Az Európai Unió számos új tagállamának, valamint a környezetünkben lévő tagjelölt vagy az Unióba igyekvő országoknak a püspökei közösen tanácskoznak ezekben a napokban az emberről, arról, hogy milyen változásokon ment át az ember napjainkban, hogy milyen kihívások adódnak ebből az Egyház számára. Mi is gyakran úgy érezzük magunkat, mint az Ószövetségben a választott nép, mely hosszú puszta vándorlás után jutott csak el az ígéret földjére. S amikor eljutott, akkor sem a tökéletesen boldog messiási ország, hanem sok küzdelem és megpróbáltatás várta. Mi sem téveszthetjük össze a földi várakozások beteljesülését az üdvösséggel. Az üdvösség felé tartó élethez, de a nemes értelemben vett földi boldoguláshoz is, csak a bűnbánat, az Istentől nyert bocsánat és az egymással való nagyvonalú kiengesztelődés útján juthatunk el. Ez vezet el az annyira szükséges testvéri együttműködéshez, amit az Egyházban Krisztus iránti közös szeretetünk alapján különösen is lehetséges.
 
Ehhez kérjük az erőt, ebben az idei nagyböjtben, Ámen.