Erdő Péter bíboros szentbeszéde Szombathelyen, Szent Márton ünnepén

Főtisztelendő Püspök Úr, Kedves Paptestvérek, Krisztusban Kedves Testvérek!

A Szombathelyi Egyházmegye és az egész katolikus magyarság, de a Kárpát-medence katolikus lakói is Munkácstól Pozsonyon át Burgenlandig jeles ünneppel emlékeznek Szent Márton püspökre. Ennek az ünneplésnek a középpontjában tehát egy személy áll: Tours-i Szent Márton, Pannónia szülötte. És a lélek ereje az, amely a kultúrát hordozza, amely a közösséget is megteremti. Mélyüljünk tehát el kissé az ő életének üzenetében, hogy valóban szilárd, valóban erőteljes és gazdag lehessen a mai ünneplésünk.

Mártonról szeretnék szólni, a keresztényről, Mártonról, az európairól, és Mártonról, a szentről.

Márton Pannóniában született, mint tudjuk – ha a történészek vitatják is, hogy pontosan hol is Pannónián belül. Kétségtelen azonban, hogy szülei hamarosan az akkor még egységes Nyugat-Római Birodalmon belül, Észak-Itáliába költöztek, hogy azután később élete legtermékenyebb részét majd Galliában tölthesse el. Születésekor az Egyház már két vagy három esztendeje békét élvezett. Tehát a 313-as Nagy Konstantin-i vallásbéke, mely az üldözések korát lezárta, még egészen friss volt, amikor Márton meglátta a napvilágot. Ennek az új érának a bontakozása, ennek a kihívásai és terhei kísérték végig az egész életét. Ha tetszik: Szent Márton élete egy szabadságát visszanyert Egyház, egy szabadságát visszanyert világ környezetében zajlik. Már ezért is aktuális számunkra.

De hogyan is lett Mártonból keresztény? Hiszen a szülei pogányok voltak, hiszen Észak-Itáliában, ahol nevelkedett, a környezetében a többség még pogány volt. Õ mégis, 12 éves kora táján, saját maga, arra az elhatározásra jutott, hogy a katekumenek sorába lép. Édesapja sohasem lett kereszténnyé, édesanyjáról úgy tudjuk, hogy később, majd fia hatására közeledett a hithez. Tehát egy 12 éves fiatalembernek a lelkében mozdult meg a hit, és indult meg, hogy végigjárja a hit tanulásának az útját. Ez a hosszú katekumenátusi idő, akkor is, mint a mai Egyházban újra, ahol újra és újra egyre több felnőtt jelentkezik keresztelésre – például nálunk, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében évente mintegy ötszáz – ennek az útja nemcsak a tanulás útja volt, hanem a keresztény élet begyakorlásának, ha tetszik, az első tanúságtételnek az útja is. Ehhez az időhöz fűződik, igen korán megkezdődött katonai szolgálata. 15 éves korában már a hadsereg kötelékében találjuk, hogy azután azok a nagy és hősies események is ide kapcsolódjanak, amelyeket később legendái újra meg újra megemlítenek. Ekkor hasítja ketté a köpenyét, hogy a fagyoskodó koldusra adja, ekkor éri az az élmény, hogy Krisztusnak adta azt, amit a legelesettebb szegény embernek odaadott.

Márton fejlődése a szerzetesség irányába indul. Amikor keresztény lesz, először a klerikusok közé kerül, Poitiers-i Szent Hiláriusz püspök hatása alatt. Ám a kereszténység sem hozott békességet a Római Birodalomban. Julianus apostatától eltekintve is, aki a pogányságot akarta visszaállítani, voltak császárok, akik az arianizmussal szimpatizáltak. És nem pusztán a remeteélet kedvelése miatt, hanem azért, hogy az ortodox hitéhez, a niceai ortodoxiához hű maradhasson, inkább választotta a messzire vonulást, semmint hogy a meggyőződését, a hitvallását változtatta volna meg.

Amikor pedig az ariánus korszaknak vége lett, visszatérhetett a klerikusi pályára, visszatérhetett az Egyháznak immár – később püspöki minőségben is – a szolgálatába. És ez az az időszak, amikor a tanításával, amikor a szervezői tevékenységével is építette az Egyházat., Néha a kultúrát is szolgálta ezzel. Püspökként kolostorokat is alapított. Ezzel is tanúságot tett a hitéről, és tanúságot tett az érzékenységéről is, az iránt a valami iránt, amiről a késő római-korban oly sokan éreztek, hogy veszélyben forog, hogy szétmállóban van: ez pedig a kereszténység által megvilágosított nyugati kultúra volt.

De ő nemcsak a keresztény hitben érett és növekedett, hanem a szónak egy újfajta értelmében európainak is nevezhető. Igaz, az Európa szóval sokat szokás bűvészkedni, hiszen nagyon régi a története. A keresztény Nyugat értelmében, tehát nem geográfiai értelemben, majd Szent Kolumbán, a másik szerzetes fogja használni az Európa szót, később, Szent Márton halála után jóval. Mégis, ő a Római Birodalomnak ebben a nyugati felében, amely egyre inkább kereszténnyé válik, érzi és tanúsítja a közösséget. Pannóniától Hispániáig, északtól délig. Még a krími császári udvarnál is járt. Miért is? Azért, mert közben ebben az akkori Európában változik a világ. Azért, mert közben az eretnekségeknek új és új fajtái jelentkeznek, és ezt a közhatalom kezdi aggodalommal szemlélni. Azért, mert Priscillianus ügyében – tudjuk – nem egyszerűen a tanítása körül bontakozik ki vita. A hitbeli tanítás tekintetében Márton zsinaton foglal állást az ortodox hit mellett. Amit korábban is már, nehézségek ellenére megtartott és megőrzött, most az új kihívással szemben is világosan, finom különböztetésekkel megtart, és védelmébe vesz. De amikor arról van szó, hogy az eretnek vezérnek tűnő és eretnek vezérnek bizonyuló Priscillianust a császár ítélje halálra, akkor ő ezt ellenzi. Elmegy a császári udvarba azért, hogy közbenjárjon. Ha Priscillianust nem is, de több ingadozó ember életét, ennek során megmenti. Mintha a késő római-korban jelekben és kisebb epizódokban elénk rajzolódnának a következő évszázadok.

Márton, mint európai ilyen módon viszonyul az őt körülevő változó világhoz, gondosan ügyelve, szenvedélyesen ügyelve az ortodox hitre és az Egyház szeretetére. De van még valami, ami változik az ő korában. Ez pedig – ha tetszik – az Egyház társadalmi státusa. Hiszen mikor Márton püspök lesz, addigra a klérus vezetői már igen gyakran nagyon módos emberek. A társadalmi előkelőségek közé tartoznak. És Mártonnak, a Tours-i püspöknek az életét végigkíséri, hogy feszültség és kritikák övezik azért, mert túl egyszerűen él, mert nem vállalja mindazt az előkelőkre jellemző életformát, amit esetleg a környezetében mások már olyan könnyedén elsajátítottak. Persze tudjuk azt is, hogy nem kellett püspökként tanulniuk ezt, hiszen a Konstantin utáni érában egyre inkább rangos köztisztviselők is átlépnek a klérusba. Tehát egy olyan folyamat is megindul, hogy a világi előkelők soraiból kezdenek kikerülni az egyházi vezetők is. Ebben az időszakban Márton felmutatja a hit és az őszinte emberi meggyőződés példáját. Tehát nem társadalmi szerencsevadászatból, nem opportunizmusból, hanem a mélységes személyes meggyőződéséből éli a hitét és szolgálja az Egyházát. Ugyanakkor türelmesen fogadja el a körülötte élő többieket is, a kollegialitás korrektségével és megbecsülésével.

De azt mondtuk, hogy nemcsak keresztény, nemcsak európai volt Márton, hanem szent is. Ezért vagyunk ma itt, ezért tiszteli őt mindmáig az Egyház. Milyen szent volt? Õ volt az első, a legelső, akiről a történelemből tudjuk, hogy szentként tisztelték, pedig nem volt vértanú. Nagy szó ez. Ma azt mondanánk, hogy hitvalló típusú szent. Igen, de az ő életében nagyon különös jelenségek voltak. A hősies szeretete, a szegényeknek, az elesetteknek a különösen nagy szeretettel való támogatása és gondozása bizonyára az egyik olyan elem volt, ami a kortársak figyelmét felhívta a személyére. Hiszen a legendái ezzel vannak tele, ezt őrzik. Azt már Gertrud von Le Fort-tól tudjuk, hogy a szentek legendái, ugyan nem riportok, de azért jellegében megőrzik az egyéniséget körülvevő helyzetnek a fontos emlékeit, tehát igenis történeti forrás értékűek. És azt találjuk, hogy ebben a szegényeknek való segítésben Mártonnak egészen különleges, mély szemlélete volt. Egy alkalommal, amikor egy koldust segíteni akart, valaki odasúgta neki: Vigyázz, ez egy gonosz ember, ne adj neki! Õ azt mondta: Ettől még éhezik! - És adott neki. Egy másik esetben viszont, arról volt szó, hogy egy halott sírkápolnája körül, mint a mártírok sírjánál, körmenetet kell rendezni, egyházi szertartással kell ünnepelni az illetőt, és a környék papsága már meg is szervezte volna a dolgot. Megtiltotta nekik, mert pontosan tudta, hogy egy bűnözőről volt szó, nem pedig mártírról. Tehát akkor, amikor a szívét emberi könyörületességgel mindenki felé kitárta, világosan megtette a különbséget is, hogy milyen emberi magatartás érdemli meg a tiszteletet, és mi az, ami erre nem méltó.

Milyen szent is volt Márton? Olyan szent, akinek már az életét is csodák híre kísérte, s akinek a halála után a csodák híre, a csodák sora csak erősödött és bővült. Nem véletlen, hogy az Egyház ma is mindazoknál, akiknek a boldoggá vagy a szentté avatása napirendre kerül, ha nem voltak vértanúk, azt vizsgálja, vajon az ő közbenjárásukra történtek-e csodák. Ez a típusa az életszentségnek Tours-i Szent Márton személyéhez kapcsolódik. Az őt övező csodák híre volt az, ami az oltárra emelve tisztelhető életszentségnek ezt az új típusát beemelte az Egyház köztudatába. Tehát Isten ereje működött az ő egyéniségén keresztül, ez az az erő, amelyre mindannyiunknak szükségünk van, amikor a hitünkről tanúságot akarunk tenni, amikor emberek akarunk lenni, amikor értékek alapján akarunk magunk körül Európát látni és építeni.

Itt, Pannóniában pedig legyen eleven az ő hitének tanúságtétele az új szentek és boldogok életének példájában is. Adja Isten, hogy a vértanú áldozópapot, Brenner Jánost és a mártír püspököt Meszlényi Zoltánt mielőbb a boldogok sorában tisztelhessük!

Kérjük mindannyiunk számára a hitből táplálkozó, értékekre alapozott kultúra építéséhez Szent Márton közbenjárását.

Ámen