Ünnepi szentmise keretében áldotta meg a felújított Mátyás-templomot Erdő Péter

Hazai – 2013. október 13., vasárnap | 20:00

Ünnepi örömmel áldottuk meg ezt a teljesen felújított, gyönyörű templomot. Vallásos tisztelettel szenteljük fel az új oltárt, mely igazán méltó a mai Egyház liturgikus életéhez – mondta homíliájában Erdő Péter bíboros a felújított Mátyás-templom megáldása és új szembemiséző oltárának felszentelése alkalmából tartott, vasárnap esti, ünnepi szentmisén. 

Erdő Péter hangsúlyozta: „Hazánk kormányának több éven át tartó áldozatvállalása nélkül nem újulhatott volna meg hazánknak ez a jeles temploma. Elismerés illeti a szakemberek kiváló munkáját, akik hozzáértésükkel, művészetükkel a szépség nyelvén szólaltatták meg azt a krisztusi örömhírt, amit ez a templom kifejez.”

Az evangéliumról szólva a bíboros kifejtette: „Ez a földi élet rövid és nyomás alatt zajlik. Nyomás alatt, hiszen maghatároznak bennünket a körülmények, meghatároz az egészségi állapotunk, meghatároz az a korszak, amelyben élünk, szóval nagyon sok minden. És ennek az életnek néhány évtized után mégiscsak vége szokott lenni. De ez az élet nem önmagáért van, mert nekünk kötelességünk, hogy arra gondoljunk, ami utána következik. Tehát gyorsan, sietve, a pillanatnak és a kezünkön átmenő értékeknek, helyzeteknek és anyagi javaknak a nagyon szenvedélyes megragadásával kell élni az életünket, hogy az utána valókat – ha tetszik – ne bebiztosítsuk, de kikönyörögjük a magunk számára. Kikönyörögjük az Istentől. Mit is kérünk tőle? Kérjük tőle az irgalmat, kérjük tőle azt, amit Jézus a Mennyek Országának nevez. És ebben az összefüggésben felelősek vagyunk azért, hogy hogyan bánunk az időnkkel, mire fordítjuk.” 

Erdő Péter rámutatott: „Mindannyiunknak, katolikus keresztényeknek lehetőségünk van arra, hogy a legértékesebbet is megszerezzük az életünkben, s a legértékesebbet is felajánljuk másokért. Ez a legértékesebb pedig maga az Eucharisztia, amelyben Jézus Krisztus áldozata válik jelenvalóvá. Ez az az áldozat, amely megszerezte az emberiség számára az örök üdvösség lehetőségét. Ez az az áldozat, amelyet az oltáron újít meg újra és újra a pap átváltoztató szava. Ez az az áldozat, amelyben Krisztus testéből és véréből részesedhetünk.”

A szentbeszédet követően került sor az új főoltár felszentelésére. A Mindenszentek litániája - a szentek segítségül hívása után a bíboros felszentelő imádságot mondott az oltár felett, majd elhelyezte az ereklyéket az oltárban, megkente azt krizmával, tömjént égetett az oltáron. A főpásztor ezután bemutatta az első szentmiseáldozatot az újonnan felszentelt oltáron. 

A Mátyás-templomnak eddig csak egy 1964 óta használt, ideiglenes szembemiséző oltára volt, s most a felújítás során elkészült az előírásoknak megfelelő, állandó kőoltár. Az oltárba Szent István, Szent Imre, Boldog Gizella, valamint két vértanú, Szent Gellért és Szent Adalbert ereklyéit helyezték el. A két mellékoltárra is helyeztek ereklyét: Boldog IV. Károly királyét, akit itt koronáztak meg és Boldog Meszlényi Zoltán vértanú püspökét. 

A tömbszerű, haraszti mészkőből készült oltár Deák Zoltán építész tervei alapján készült, egyszerre hangsúlyozza a szentmise áldozat- és vendégség-mivoltát. A lapján látható, öt tardosi mészkőből készült kereszt-berakás Krisztus öt sebét jelképezi. Az oltár lapján két vésett egyenes látható, amelyek a középpontban, az ereklyék helyén metszik egymást. Ezek a vonalak a hit két vonatkoztatási pontját jelzik: Róma és Jeruzsálem irányába mutatnak. Az oltár lapja egy központi pilléren és tizenkét oszlopon áll, amelyek Jézust és az apostolokat jelképezik. 

Az ünnepi liturgián koncelebrált Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius, és részt vett rajta Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Tarlós István főpolgármester, Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter, Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, Nagy Gábor Tamás, az I. kerület főpolgármestere és a közélet számos más szereplője is. A szentmise elején Mátéffy Balázs művészettörténész, a felújítás plébániai koordinátora, majd Semjén Zsolt köszöntötte az egybegyűlteket.

A Mátyás-templomot az előző hét év folyamán újította fel az épületet a Katolikus Egyház tulajdonába adó állam. A munkálatok folyamán a templomot kívülről és belülről is megújították. Szükség volt statikai megerősítésekre, kicserélték az épület közműveit, restaurálták a műtárgyakat; a térszint alatt látogatóközpontot hoztak létre, új díszkivilágítást kapott a templom, a tetőt új Zsolnay-cserepek fedik. 

Honlapunk a szentmisét 18 órától élőben, online közvetítette, mely mérföldkő a Magyar Kurír történetében. Honlapunk segítségével első alkalommal kísérhették figyelemmel, kapcsolódhattak be az Egyház szentmise-ünneplésébe.

Kapcsolódó:

A megújult templomról az Ars Sacra Alapítvány videójában a felújításban résztvevő mesterek vallanak.

Megújult a Mátyás-templom - KÉPGALÉRIÁVAL 

SzG/Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!