... Erdő Péter bíborost a Központi Oltáregyesületről

– A Központi Oltáregyesületet a XIX. században, 1859-ben alapították. Mi indokolta az egyesület alapítását, és mi volt a célja?
– Elsősorban az indokolta, hogy az egyházközségek nem léteztek, a plébániák mint közösségek még nem működtek. A hívőknek a közösségi aktivitását az egyház életében, de a társadalomban is, katolikus szellemben, az egyesületek fejezték ki. Az akkori időben, egészen az első világháborúig, a buzgó lelkipásztorok elsősorban vallásos egyesületeket hoztak létre. Ez az egyesület nem akármilyen volt, hanem pápai jóváhagyással rendelkezett, és ezért a főpásztorok is támogatták, szorgalmazták. A célja az Oltáriszentség tiszteletének elősegítése volt. Ehhez hozzá kell tenni háttérként, hogy voltak körmenetek azelőtt is, a barokk kortól kezdve gyakori volt Budapesten is, de a XIX. századra népünnepéllyé váltak, mondanivalójuk kezdett elsikkadni. Nagyon fontos volt tehát, hogy megint a lényegre figyeljünk, és a Krisztussal való találkozásból merítsünk erőt.

– A Központi Oltáregyesület szorosan kötődik a budapesti Örökimádás-templomhoz. Ez hogyan alakult ki?
– Először volt az Oltáregyesület, és sok évtizeddel később jött létre az Örökimádás-templom. Ehhez kellettek az örökimádó apácák is, és kellett Kanter Károly dinamikus személyisége, aki előbb az Oltáregyesület elnöke volt, majd ebben a minőségében annyira meg tudta mozgatni az embereket, a különböző társadalmi köröket, hívőket, hogy ezt a szép templomot meg tudták építeni, és biztosítani tudták, hogy ott valóban tartós szentségimádás legyen.

– Az Oltáregyesület a Krisztus-hívők magántársulása. A Krisztus-hívők magántársulásának milyen szerepe, helye van a Katolikus Egyházban?
– Hogy magántársulás-e, azt én vitatnám, mert amikor létrejött, akkor még ez a különbségtétel, hogy magántársulás és hivatalos társulás, nem létezett. Az egyesület célját tekintve inkább hivatalos társulásnak minősíteném, mert olyan feladatot vállal, amellyel az Egyház küldetéséből veszi ki a részét. Az Oltáriszentség tiszteletének segítése erőteljesen ide tartozik, és ezért van az, hogy a szabályzat jóváhagyását, a vezetőség megerősítését az illetékes főpásztor végzi. Véleményem szerint tehát valamivel több, mint magántársulás, már csak azért is, mert régen az egyházmegyei körlevelek előírták, hogy a plébániákon ezt meg kell alapítani, például a mi egyházmegyénkben. Amit kötelezően előírt a megyéspüspök, az valószínűleg hivatalos szerveződési forma. De ismétlem, a régi világban nem létezett ez a fogalom; a megkülönböztetést az 1983-as Egyházi Törvénykönyv vezette be.

– A Központ Oltáregyesületnek bíboros úr a megyés főpásztora, minden hónap első csütörtökén imaórát tart és szentmisét mutat be az Örökimádás-templomban a papi hivatásokért. Ez bíboros úr szándéka, vagy ezzel egy hagyományt követ?
– Mind a kettő. Szántszándékkal folytatom a hagyományt. A közösségi szentségimádás és a papokért való ima szorosan összetartozik. Papság nélkül nem volna Oltáriszentség. Éppen ezért az Egyháznak múlhatatlanul szüksége van arra, hogy legyenek papok, tehát a szentségimádás és a papokért végzett ima összetartozik.

A beszélgetés meghallgatható a Magyar Katolikus Rádió honlapján (www.katolikusradio.hu), a Magvetés – hitéletünk krónikája című műsor szeptember 7-i adásában, 20 órától.

Az interjút Zimányi Ágnes, a Magyar Katolikus Rádió munkatársa készítette.

Magyar Kurír