…Erdő Péter bíborost Meszlényi Zoltán boldoggáavatásáról

Remélni és imádkozni kell, mert azt hiszem, hogy minden boldoggáavatás elsősorban a mának és a jövőnek szól. A múltbeli eseményeket vizsgáljuk, de azért, hogy erőt meríthessünk belőlük. Azért vizsgáljuk, mert a boldogok és a szentek példaképek számunkra, és közbenjárásukból erőt meríthetünk.

Meszlényi Zoltán esetében az aktualitás ma elég nyilvánvaló. Mert a vértanúság, a csendes vértanúság, amely a helyzet kényszeréből adódik, végigkíséri a világegyház történetét. Minden időben aktuális, hogy a keresztény ember szívében hűséges maradjon Krisztushoz és szerényen, realista módon, de vaskövetkezetességgel keresse azt, hogy mi felel meg legjobban Krisztus akaratának, és hogy a hétköznapi életünk apró dolgaiban hogyan tudunk igazán keresztények lenni. Ez a következetes hűség sokszor csak egy esély elvesztését jelenti. Sokszor egy mellőzést jelent. Sokszor azt jelenti, hogy nem tudunk valami olyan előnyre szert tenni, amit talán élvezhetnénk – ha megfeledkeznénk a kötelességünkről, megfeledkeznénk a hitünkről. De adott esetben az apró, hétköznapi élet körülményei drámai alakot ölthetnek és egészen a vértanúságig vezethetnek.

Ez volt jellemző Zoltán püspök életére is. Érdemes az ilyen embereknek a korábbi, csöndes, hosszú esztendeit is megfigyelni: milyen cselekedeteknek, milyen viselkedésnek a summája az, ami végül is egy vértanúságban összegződik Azt látjuk, hogy a hűséges kötelességteljesítés, az önzetlen munka, a gondos figyelmesség mások iránt, és az eleven vallási élet, az eleven imádságos élet, a Szentírással összekötött élet olyan erőforrás, ami a nehéz pillanatokban is lehetővé teszi, hogy megálljuk a helyünket.

Neumayer Katalin/Magyar Kurír