…Erdő Péter bíborost a püspöki szinódusról

– Bíboros úr milyen személyes benyomásokat, élményeket hozott magával a püspöki szinódussal egy időben zajlott kiegészítő, kapcsolódó programokról?
– Nem is annyira kísérő, hanem szoros értelemben vett szinódusi program volt a nyitó- és a záró szentmise. A nyitómisét a Szentatya celebrálta, együtt miséztünk vele a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában – Szent Pál-év lévén, ott kezdtük a munkánkat. A záró szentmisét pedig a Szent Péter-bazilikában mondtuk. Közben volt egy közös szentmise XII. Piusz pápa boldoggáavatásáért, volt egy ünnepélyes zsolozsma, amelyet a Sixtus-kápolnában mondtunk egy énekkar támogatásával – ezen jelen volt a Szentatya is és Bartolomaiosz pátriárka is. A pátriárka igen tartalmas beszédet mondott, amelyre a Szentatya rögtönözve, papír nélkül igen szép és mély választ adott. Ezek voltak a legkiemelkedőbb liturgikus események, ezenkívül XXIII. János pápa emlékére volt egy szép szentmise, amelyet Angelo Scola velencei pátriárka mutatott be.

A kulturális programok közül gazdag élményt nyújtottak a koncertek, például a Szent Pál-bazilikában egy nagyon szép Mozart-koncertet hallottunk. A Nervi-csarnokban volt a II. János Pál pápáról szóló film bemutatója, amelyet szintén a Szentatya jelenlétében néztünk meg. Voltak azután fontos könyvbemutatók is. A pápa összes művei megjelennek németül, ennek az első kötetét most mutatták be. Ezenkívül bibliakiadások bemutatójára is került sor, sőt, megkaptuk ajándékba az ötnyelvű Bibliát, a Biblia Polyglottát, amelyet a Vatikáni Könyvkiadó és az Amerikai Bibliatársaság közösen adott ki a legjobb héber és görög szövegekkel a Neovulgátával, az angol és a spanyol nyelvű teljes bibliafordítással.

A Stuttgarti Bibliatársaságtól megkaptuk a három legjobb kritikai kiadást, a héber Ószövetséget, a Septuagintát és az Újszövetséget. Jelentős esemény volt például az új olasz bibliafordítás bemutatása, amelyet az Olasz Püspöki Kar hagyott jóvá. A kötet féláron volt kapható a szinódus ideje alatt, nagyon szép a fordítás, a nyelvezete is igen megnyerő. Ez volt az a szöveg, amelyet a közszolgálati olasz televízió egyes csatornája élő adásban közvetített, mégpedig úgy, hogy felolvasták éjjel nappal a Santa Croce in Gerusalemme-bazilikában. Az első szakaszt a pápa olvasta fel, az utolsó szakaszt Tarcisio Bertone bíboros államtitkár, de voltak ott színészek háziasszonyok, katolikusok és nem katolikusok, és mindeközben a templom teljesen tele volt.

– Hogyan zajlottak a munkanapok?
– Az érdemi programok a szinódus általános rendje szerint zajlottak, vagyis először hallottunk egy vita előtti jelentést, amely magában foglalta a munkadokumentumokra érkezett írásbeli hozzászólásokat is, azután két hétig a felszólalások sorát hallottuk, ehhez járult minden nap még egy óra szabad vita. Miután felolvasták az ezt a szakaszt összefoglaló jelentést, elkezdődött a munkacsoportokban való feldolgozás, amelynek eredményét a csoportok koordinátorai az egész plénum előtt felolvasták, összeállítottak egy javaslatlistát, amelyet visszaküldtek a csoportok munkaüléseire, s ennek az összegzése lett azután az a dokumentum, amelyet a Szentatyának a szinódus átadott. Ezzel párhuzamosan készült a szinódus üzenete, amit Gianfranco Ravasi érsek fogalmazott meg. Nagyon sokoldalú, teológiailag pontos dokumentum ez, persze, ha szózatnak, vagy nyilatkozatnak tekintjük, akkor rendkívül hosszú, de ha teológiai dolgozatnak, akkor ideális.

Közben egy nyilatkozat is készült, amelyet a jelenlévő keleti szertartású katolikus püspökök fogalmaztak meg, a Szentszék vezető tisztviselőivel, tehát a bíboros államtitkárral, a Keleti Kongregáció prefektusával és másokkal együtt. A dokumentumban, amelyet azután az Osservatore Romano közölt, tiltakozást fogalmaztak meg az indiai, az iraki és másutt történő keresztényüldözéssel szemben. Indiában, főleg Orissa államban mindennaposak a keresztények elleni pogromok. Épületeket, lakóházakat, üzleteket gyújtanak fel, fosztanak ki, embereket bántalmaznak, gyilkosságok százait jegyezték fel. Emberek tízezrei menekülnek az otthonukból, ahol családjaik évszázadok óta éltek. Tehát nem bevándorlókról, nem idegenekről van szó, hanem a helyi lakosság keresztény részéről, akiket most vallási fanatizmusból támadnak és üldöznek. Úgy tűnik, hogy bár a pápa többször megszólalt az ügyben, majd az Indiai Püspöki Konferencia, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa és más testületek, sőt egyes politikusok is felemelték a szavukat, a helyzet nem javult. Hasonló a helyzet Irakban is, ahol bizonyos régiókban rendszeresek a keresztények elleni támadások. Már nem azért jönnek el onnan a keresztények, mert a jobb megélhetés, vagy a szabadabb élet reményét kergetik, hanem valódi gyűlölködésnek az áldozatai. Ez ellen emelte fel a szavát a nyilatkozat.

– „Isten igéje az Egyház életében és küldetésében” – volt a szinódus témája. Ha az Isten igéje kifejezést hallják, sokan csak a Bibliára gondolnak. De helyes-e ez a megközelítés?
– Természetesen nem. Ez lenne a fundamentalista megközelítés, és a fundamentalizmus veszélyéről majdnem a felszólalók fele panaszkodott. Isten igéje sokkal több, mint egy könyv. Isten a saját szava által teremtette a mindenséget – olvassuk a Teremtés könyvében. A János-evangélium előszavában pedig az áll, hogy kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten maga volt az Ige. Tehát a szó legteljesebb értelmében az Isten Igéje maga Isten, sajátosan Krisztus a megtestesült második isteni személy. Éppen ezért nem azonos egyetlen könyvvel, még ha az a könyv maga a Biblia is.

Tény azonban, hogy a Szentírás Jézus Krisztusról tanúskodik. Hogyan? Az apostoli tradíción keresztül. Jézus Krisztus megváltói művét, de a tanítását, az életét, személyiségét is az apostoli hagyomány őrzi számunkra. Ennek a hagyománynak nagyon fontos része az, ami az Újszövetségben lecsapódott. Ez a hagyomány fogadja el keresztény módra az Ószövetség könyveit is. Nem egyszerűen arról van szó, hogy a keresztények ugyanúgy használták az ószövetségi szentírást, mint korábban, Krisztus eljövetele előtt, hanem arról, hogy hasonló tiszteletben részesítették. Nem vetnek el egyetlen könyvet sem az Ószövetségből, ugyanakkor Krisztus feltámadásának fényében látják és értékelik az Ószövetséget. Ahogyan az emmauszi tanítványok történetében olvassuk: fellángolt a tanítványok szíve, amikor Jézus Krisztus megmagyarázta nekik az írások értelmét Mózestől a prófétákon át, és megmutatta nekik, hogy ezek Õróla szólnak.

Ez az a felismerés, aminek az öröme átjárja az első keresztény nemzedék tudatát, ez az, amiért az etióp udvari tisztviselő megkéri Fülöp diakónust arra, hogy magyarázza meg neki a Szentírást, mert ő nem érti, és a megértés után a keresztséget kéri tőle.

A keresztény bibliaértelmezés vagy Ószövetség-értelmezés tehát része a Krisztusig visszamenő apostoli tradíciónak. Ebben az a lényeges, hogy Isten üzenetének, szentnek, előképnek, próféciának tekintjük mindazt, ami az Ószövetségben van, azonban nem tekintjük a szó civil értelmében vett jogszabálynak. Ezért van, hogy bizonyos előírásokat maga Jézus Krisztus is egyszerűen átlép, mivel azt mondja, hogy ezek beteljesednek. Egy sem vész el, egyetlen betű sem, hanem beteljesedik. Ez a keresztény szentírástudatnak egy sajátos eleme, és ez is az apostoli tradíció egy része.

A Jézus személyéről szóló apostoli tradíciónak a Szentírásban leírt részén túl van morális, liturgikus, hittani és egyházfegyelmi vonatkozása is. Ez a teljes hagyomány ér el korunkig. Az Egyház összefüggésében kell olvasnunk a Bibliát, hiszen a Biblia az Egyház könyve. Nem egy összefüggéseiből kiragadott irodalmi mű csupán, és nem is olyan mű, amely készen hullott le az égből, vagyis szó szerint kellene értelmezni, függetlenül keletkezésének körülményeitől vagy a korától. Ahogy a Szentatya egyik hozzászólásában mondta: egyrészt tisztelettel figyelembe kell venni a történetkritikai módszer eredményeit, másrészt azonban nem szabad csak ennél a módszernél megállni, hanem teológiai magyarázatra is szükség van. Ez pedig egyrészt az egyház hitéből táplálkozik, tehát nem csak a Szentírás egésze alkot egyetlen valóságot, hanem az Egyház élete és a Szentírás is szorosan összetartozik. A Szentírás úgy Isten szava, hogy bennünket válaszra hív. Ezt a választ egyrészt megadjuk az imádságban vagy a liturgiában, másrészt megadjuk a tetteinkben, a segítő szeretet cselekedeteiben. Ez tehát a teljes Szentírás, és az ettől eltérő értelmezések különböző ellentmondásokhoz vezethetnek.

– Mi történik a szinódus után az összeállított ajánlásokkal? Maguk az ajánlások megjelennek-e több nyelven?
– Az ajánlások nem jelennek meg, ezek soha nem szoktak megjelenni. Az Eucharisztiáról szóló 2005-ös szinódusig az ajánlások titkosak voltak. Azóta nem titkosak, de nem adják ki a hivatalos latin szöveget, hanem egy olasz összefoglaló változatot adnak közre, amelynek különösebb súlya nincs. Jelentősége majd a szinódus után kiadott apostoli buzdításnak lesz, amelyet a pápa fog aláírni. Ez az utóbbi évtizedekben már kialakult gyakorlattá vált, ezért van az, hogy a szinódusok végén választanak egy olyan bizottságot, amely még ebben a munkában is segíti a Szentatyát.

– Az apostoli buzdításban foglaltak mennyire kötelező érvényűek az egyház számára?
– Az apostoli buzdításban a legritkább esetben módosítanak egy pápai törvényt, vagy adnak jogilag kötelező előírásokat. Nem ez a műfaj sajátos jellege. Természetesen az ilyen tanácskozásokon megfogalmazott értékek vagy irányulások kivált, hogyha ezek még az apostoli buzdításban is benne vannak, ösztönözhetik a törvényhozókat arra, hogy ezek mentén alakítsák akár a jogszabályokat is. Egy ilyen nagy összejövetelen, mint egy szinódus, ahol több mint kétszáz hozzászólás hangzik el, olyasmiket is javasolnak, amik már régóta gyakorlatként működnek a világban, és amiket az eddigi hivatalos dokumentumok ajánlásként már tartalmaztak.

Mondok egy példát: az, hogy a Bibliát a szentmisén kívül is valamilyen szép, kiemelkedő helyen tarthatjuk a templomban, nem volt kötelező, de eddig is ajánlott volt. Magyarországon is több templomban kihelyezték az ambóra, vagy egy mellékoltárra a Szentírást, különösen idén, a Biblia évében. Más kérdés, hogy templomaink sajnos sokszor zárva vannak napközben, és még az Oltáriszentség elé sem tudunk letérdelni, mert zárva van az ajtó. Szomorú, hogy ilyen a közbiztonság. Ahol csak lehet, meg kellene szervezni, hogy valaki vigyázzon a templomra, amikor nyitva van. Egy másik túlzás, ami Magyarországon szerencsére nem nagyon elterjedt, de volt rá példa, hogy az Oltáriszentség mellé betették a Szentírást a tabernákulumba. Ez nem helyes. Nem ugyanolyan módon van jelen Krisztus a Biblia lapjain, ahogyan a kenyér színe alatt. Az átlényegülés csak az Oltáriszentségnek a sajátja. Ezek között különbséget kell tenni.

– A szinódusi megfontolások közül mit tart különösen fontosnak a magyar egyház számára?
– A legfontosabbnak a teológiai vonatkozásokat tartom. Azt, hogy Isten igéje nem azonos a Bibliával, hanem maga Krisztus. Isten szava már a teremtett világból kiolvasható, tehát megerősíti azt a bizalmunkat, hogy a józan ész fényénél Isten akaratának alapvető elemeit már felismerhetjük. Ez tesz bennünket optimistává társadalmi értelemben is. Hiszünk abban, hogy bizonyos alapvető emberi dolgokban, a cselekvés alapvető szabályaiban különböző világnézetű emberek is egyet tudnak érteni. Képesek vagyunk Isten szavát meghallani pusztán a teremtett világból is.

Egy másik fontos dolog, hogy a Szentírást az Egyház összefüggésében, a teljes Biblia összefüggésében, a tanítóhivatal vezetése mellett és a tradíció, a szentatyák magyarázatainak fényében kell olvasnunk. Ez mindenfajta fundamentalizmus ellen a legbiztosabb védelem, mert nem szakíthatunk ki összefüggéséből egy-egy mondatot, nem tekinthetünk el attól, hogy mikor, milyen műfajban íródott egy szentírási rész, ugyanakkor mégsem mondhatjuk azt, hogy pusztán az irodalomtörténészek dolga, hogy a Szentírással foglalkozzanak. A Szentírás igéje ugyanis élő szó. Ezek a gondolatok a mi mindennapi munkánkban nagy segítséget jelentenek.

Külföldön megint divat lett egész sorozatokat kiadni, amelyekben a szentírási szakaszok alatt vastag lábjegyzetként idéznek az egyházatyáktól, akik magyarázzák az adott szakaszt. Nagyon szép dolog ez, ma már CD-ket is lehet kapni Biblia Clerus néven, ahol rengeteg patrisztikus kommentár van az egyes szentírási szakaszokhoz.

Jelentek meg patrológiai sorozatok az utóbbi években magyarul is, az egyházatyák szentbeszédeivel. Van egy csodálatosan értékes patrisztikus kommentárunk, egy X. századi bizánci kódex teljes kétnyelvű, görög-magyar kiadása. Ez az 1800-as években látott napvilágot, a pesti egyetem adta ki. Maga a görög kódex Janus Pannonius tulajdona volt. Itáliában vásárolták a számára valószínűleg bizánci menekültektől. Olyan időből való, amikor a keleti és a nyugati egyház egy volt. A bizánci scholion előzménye a középkori latin catena aureának, vagyis a folyamatos kommentárnak, amely kísérte a Szentírásnak a szövegét, és nem áll másból, mint az egyházatyák magyarázatából, amelyet a négy evangéliumhoz fűztek. Ezt a gyönyörű kötetet érdemes lenne utánnyomásban kiadni, akár a Biblia évének tiszteletére is. Nem pusztán ínyencek és gyűjtők számára, hanem használat kedvéért. Magam is, ha szentbeszédre készülök, kinyitom néha, és úgy vélem, hogy a mai igényes bibliaolvasó is örömmel venné, ha ezeket az ősi keresztény szentírás-magyarázatokat megtalálná a szöveg mellett.

Neumayer Katalin/Magyar Kurír

Kép: Hegedűs Róbert