Erdő Péter Ferencváros díszpolgára

Hazai – 2013. december 5., csütörtök | 9:52

December 4-én, Ferencváros Napján ünnepélyes keretek között adták át a Ferencváros Díszpolgára címet, valamint a Pro Urbe díjakat.

Ferencváros képviselőtestülete tavaly döntött úgy, hogy december 4-én – hagyományteremtő módon – elismeréseket, díjakat és kitüntető címeket ad át az arra érdemeseknek, akik kimagasló munkájukkal hozzájárulnak a közösség értékeinek megőrzéséhez, gyarapításához; pályafutásuk során öregbítik a kerület hírnevét, életművükkel maradandót alkotnak, s dicsőséget szereznek Ferencvárosnak. Emellett megünnepli mindazokat, akik az év folyamán már megkapták kitüntetésüket kulturális, művészeti, oktatási, szociális, egészségügyi, közszolgálati vagy közbiztonsági területen kifejtett kiemelkedő tevékenységükért.

A polgármester beszédében elsőként felidézte a Királyi Helytartótanács 1792. december 4-én kelt rendeletét, mely által az uralkodó engedélyezte a kerületnek a Ferencváros név felvételét, s ezáltal 221 éve megszületett városrészünk. „Ezen a napon ünnepeljük hát Ferencváros napját, s értékeljük az elmúlt évet.”

Dr. Bácskai János rövid történeti áttekintést adott beszédében az elmúlt 221 évről, a kerület folyamatos fejlődéséről, megemlékezve a városépítés során a kerületben létrejövő szimbolikus épületekről – köztük a Bakáts téren felépült plébániatemplomról, melyet Ybl Miklós tervezett – kinek jövő évben ünnepelhetjük 200. születésnapját. A polgármester egyúttal reményének adott hangot, hogy a templom felújítására hamarosan sor kerülhet. A polgármester felidézte az FTC alapításának történetét, s összefoglalta a városfejlesztés mai eredményeit is a városépítés, kultúra és sport területén. Emlékeztetett rá, hogy Budapesten a legnagyobb léptékű és legmagasabb színvonalú városrehabilitáció itt zajlik, melynek legfontosabb momentuma jelenleg a József Attila Terv. A kultúrát tekintve a polgármester felidézte a 2002-ben kerületünkben megnyílt Nemzeti Színházat, melyet később a Művészetek Palotája követett, idén pedig átadásra került a Budapest Music Center és a Bálna is. A sport kapcsán utalt a Fradi női kézilabdacsapatának nagy nemzetközi sikereire, s a jövőre átadandó új FTC stadionra. A kimagasló emberi teljesítmények értékelése kapcsán Bácskai János összegezte az önkormányzati elismerések megújult rendszerét, s a legmagasabb elismerés, Ferencváros díszpolgára cím kapcsán idézett Erdő Péter a Hit éve ünnepélyes lezárásakor mondott beszédéből: „A társadalomnak segítenie kell tagjait abban, hogy megfelelő foglalkozást találjanak. A munka azért értékes, mert általa részt veszünk Isten teremtő és megváltó művében, és segítjük embertársainkat. De értékes azért is, mert munkával tartjuk fenn a saját életünket. Márpedig az életünk nem a vak véletlen játéka, hanem Isten akaratából örök boldogságra hivatott.”

Bácskai köszöntő beszédében kijelentette: az adományozott díjak mind köszönetnyilvánítások azért az önfeláldozó munkáért - mely az elmúlt 221 év legszebb hagyományaihoz hűen -, Ferencvárost egy kis falucskából hatvanezres várossá és igazi otthonná tette.

Elsőként a polgármesteri elismerő okleveleket adták át öt személynek: Ambrus Miklósnak, dr. Magyar Zoltánnak, dr. Fenyvesi Máténak, Rákosi Gyulának és Szűcs Lajosnak.

Ezt követte a Pro Urbe Ferencváros díj átadása. Ezen elismerés azon magánszemélynek, szervezetnek, közösségnek adományozható, aki/amely Ferencvárosért, a kerület környezetének építéséért, alakításáért, értékeinek megőrzése érdekében kimagasló egyedi alkotó tevékenységet folytat, maradandót alkot.

2013-ban Pro Urbe Ferencváros díjban részesült Király István, a Nagycsaládosok Ludotéka Ferencvárosi Csoportja, valamint a Külső-Ferencvárosi Szent Kereszt Plébánia.

A 2013-as év Ferencváros díszpolgára címet Dr. Erdő Péter bíboros kapta.

Erdő Péter beszédében örömének adott hangot amiatt, hogy ferencvárosinak tekintik, hisz pár utcával arrébb, a VIII. kerületben született, de még gyermekkorában – közel ötven éve – átköltöztek Ferencvárosba. Elmondta, hogy a Lónyay utcai iskolába járt, s látható örömmel beszélt gyerekkori emlékeiről, az iskola és a Bakáts téri templom egykori hétköznapjairól, a Ráday utca akkori arculatáról, a nagyapjával tett sétákról a Ferenc körúton, miközben mindig hegesztettek valamit, hiszen zajlott a háború utáni újjáépítés.

A bíboros elmondta, hogy élete egyik meghatározó eseménye is Ferencvárosban történt, amikor 1975. június 18-án, a Bakáts téri plébániatemplomban szentelte pappá Lékai László, későbbi bíboros-prímás.

Dr. Erdő Péter újabb ferencvárosi emlékei közt felidézte azokat az év végi megemlékezéseket, melyek a Bokréta utcában zajlanak boldog Salkaházi Sára tiszteletére. S elmondta, különös öröm számára, ha ezeken együtt lehet Ferencváros polgármesterével és a kerület lakóival.

Beszéde végén köszönetet mondott a neki ítélt díszpolgári címért, s reményét fejezte ki, hogy „nem csak a barátság érzésével, hanem a szolidáris, cselekvő szeretettel is polgára tudok lenni Ferencvárosnak. Isten áldását kívánom a kerület minden lakójára!”
Az ünnepi alkalomból Ferencváros vezetőin és a díjazottakon kívül megjelentek a kerület határon túli testvérvárosainak képviselői is.

Erdő Péter bíboros laudációja
1964 óta él Ferencvárosban, a Lónyay utcai fiúiskolába járt. 1975-ben a Bakáts téri templomban szentelték pappá. Szolgálatát Dorogon kezdte, majd egyházjogot tanult Rómában. Ezután a kánonjog és az egyháztörténelem tanára, meghívott professzor Rómában, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezetője, dékánja, rektora. 1999-ben székesfehérvári segédpüspök. Püspökké személyesen II. János Pál pápa szentelte. 2002-től Esztergom-Budapesti érsek, 2003-tól bíboros. 2005 óta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, 2006 óta az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának is elnöke.
Érsekként az elmúlt 10 évben is gyakran megfordult Ferencvárosban. Minden hónapban imaórát vezet az Üllői úti Örökimádás templomban. Nagy elődje, Pázmány Péter nyomdokába lépve végiglátogatja a plébániákat. 2011-ben a Középső-Ferencvárosi-, 2013-ban a Külső-Ferencvárosi Plébánián végzett többnapos kánoni látogatást. Ilyenkor nemcsak a templom és a plébánia épületére kíváncsi, de találkozik a plébánia közösségeivel, felkeresi a plébánia területén működő iskolákat, kórházakat, szociális intézményeket. XVI. Benedek lemondása után a világsajtó a pápaesélyesek között emlegette, a magyar sajtó bemutatta életének ferencvárosi vonatkozásait. Ferenc pápa a 2014 őszére a család témájában összehívott rendkívüli püspöki szinódus főrelátorává nevezte ki.
A kánonjog nemzetközi hírű professzora, meghatározó szerepe volt a magyar katolikus egyetem létrejöttében, aktív résztvevője a nemzetközi tudományos életnek. Bel- és külföldön egyaránt kiemelkedő tekintély övezi. Számos külföldi egyetem díszdoktora, több díszpolgári cím birtokosa. A több nyelven folyékonyan kommunikáló, nagy munkabírású, diplomáciai érzékéről híres bíboros kevés szabadidejét ma is a család Ráday utcai lakásában tölti.

ferencvaros.hu/Magyar Kurír