Erdő Péter prímás interjúja a Népszabadságban és a Népszavában

Budapest: Erdő Péter prímás, esztergom-budapesti érsek a feltámadás ünnepe alkalmából április 19-én nagyszombaton interjút adott a Népszabadságnak (Az egyház elsősorban misztérium 24-25.o.) és a Népszavának (Ünnepekkor meg kell újítani magunkban, ami egyszeri 8-9.o.).

A magyar katolikus főpásztor arra a kérdésre, hogyan fogadta II. János Pál pápa Jeremiás jövendöléseihez fűzött szavait, hogy a kardon és az éhínségen túl van nagyobb tragédia is, Isten csöndje, azt felelte: „Isten csöndje mind a történelemben, mind az egyén életében, még a legnagyobb szenteknek a lelki életében is ismerős fogalom. Úgy is mondják, hogy Isten hallgatása, vagy ahogy Szent Teréz mondja, a ’lélek sötét éjszakája.’ Más a lelki szárazság. Ez azt jelenti, hogy az ember nagyon kis kaliberű ahhoz, hogy megértse Isten terveit, szándékait. Ez vonatkozik egyéni életünkre és a világtörténelemre is. Tehát lehetnek benne olyan szakaszok, amiket mi nem érzünk összeegyeztethetőnek a Mindenható tervével és a szeretettel, mert amennyit mi látunk belőle, abból az tűnik ki, hogy az ártatlan ember rosszul jár, és a tisztességtelennek van szerencséje. Ezzel a problémával viaskodik a Biblia is, és azóta minden hívő ember. Csak az jelent megnyugvást, hogy az Isten útjai nem átláthatók az ember számára, és az Õ logikája annyival magasabb a mienkénél, hogy nem tudjuk követni. Egyszer-egyszer a történelemben és az egyén életében is váratlanul megmutatkozik, hogy milyen is Õ. Ilyen Krisztus feltámadása. Annál nagyobb hallgatása Istennek nincsen, mint mikor Krisztus a kereszten azt mondja, hogy ’Istenem, Istenem, miért hagytál el engem’, és akkor nem történik semmi. Pedig provokálják is a körülötte állók, hogy ’ha te vagy a Messiás, szállj le a keresztről.’ És nem száll le. Akkor az Isten nem szólt, csak a harmadik napon, mikor Krisztust már el is temették. Mikor már senki sem számít rá. Tehát azt hiszem, hogy a történelemben is van ilyen, mint ahogy az egyén életében is. Ezen események előtt az ember egyrészt hittel áll meg, másrészt pedig azzal a tisztelettel, hogy nem tudjuk Istennek előírni, mikor és hogyan segítsen… Mint arról a Mindentudás Egyeteme előadásában is szó volt, az emberiség története sem a zsidó, sem a keresztény szemlélet szerint nem körforgásszerű folyamat, hanem célirányos eseménysor, amely az isteni tervhez igazodik. Ha ez így van, és a tervnek vannak eseményei, amelyek nem örök visszatérésként, hanem egyedi, egyszeri történésekként követik egymást, akkor hogyan ünnepelünk mi minden évben újra és újra? Nos, antropológiai adottságaink követelik meg, hogy évről évre ismételten megújítsuk magunkban azt, ami egyszeri. Ilyen szempontból a karácsony és a karácsonyra való készülődés, az advent ugyanúgy visszatér, mint ahogyan a nagyböjt és a húsvét. Ugyanakkor Jézus Krisztus egyszer született meg, egyszer halt meg és egyszer támadt fel. Ami ilyenkor tehát az egyház ünneplésében történik, az nem örök visszatérés, hanem megújító emlékezés… A hívő ember számára a feltámadás a legközpontibb ténye az egész hitnek. Ettől lett a kereszténység és azóta, akik Krisztust követik, elkülönülnek környezetüktől vallásilag is. Tőlünk a társadalom is általában erkölcsi állásfoglalást vagy eligazítást vár, nem mintha mindig meg is tartaná. Reflektálnunk kell tehát az emberi magatartás lehetőségeire. Miért kell újra és újra, miért mindig aktuálisan megtenni ezt? Azért, mert változik a társadalom: mások az ember lehetőségei és ezekkel a lehetőségekkel másképp lehet visszaélni. Nem az alapvető értékekben van változás: a körülményekben. Tehát újra és újra értékelő reflexióra van szükség; ezt a társadalom, a kevésbé hívő is méltán várhatja az egyháztól. Mi bízunk abban, hogy megfelelő véleményt tudunk formálni.”

Az állam és az egyház kapcsolatát illetően Erdő Péter kifejtette: „Úgy tapasztalom, hogy a nyugati világban mindenütt… az elválasztás elve kezd érvényesülni. A felekezetileg, intézményesen elkötelezett állam korunkban egyre kevésbé jellemez egy demokratikus országot. Az állam és az egyházak elválasztása Magyarorszgáon különösképpen világosan érvényre jut. A rendszerváltás után technikai értelemben is képtelenség lett volna rekonstruálni a háború előtti alkotmányjogi helyzetet. Véleményem szerint az alkotmány és a kétharmados törvények szintjén a magyar jog – mondjuk így – jóindulatú elválasztást fogalmazott meg, és ez a felfogás nem csupán a katolikus egyház, hanem az összes többi vallási közösség iránt is megmutatkozik. Mint az a gyakorlatban látható, az elválasztás nem zárja ki annak lehetőségét, hogy bizonyos közfeladatok elvégzésekor az állam együtt működjön az egyházakkal, hiszen a vallás és az egyházak az államtól elválaszthatók, de a társadalomtól nem.” A prímás, érseket nem kérdezte meg a kormány az új egyházügyi államtitkár személyéről, de ő ezt természetesnek tartja: „Ha az államot nem kell megkérdezni arról, ki legyen a püspök – és ez így korrekt –, akkor miért kellene az egyházat megkérdezni arról, ki legyen az államtitkár? Az a fontos, bárki lesz, hogy korrekt és baráti módon járjon el. A jó viszony és megértés alapja lehet persze egy informális konzultáció is.” Kérdésre válaszolva a főpásztor leszögezte: „Az egyház nem pusztán emberi közösség, hanem elsősorban misztérium. Számunkra az Istennel való személyes kapcsolat a legnagyobb közösségteremtő erő. Adott esetben egy-egy karizmatikus személy kisugárzása megerősítheti a körülötte lévő közösséget. Ha a misztériumon alapuló szemléletben elmélyülünk, az visszahat a közösségépítésre is.”

Az érsek, prímás úgy tervezi, hogy elindítják az egyházmegyei misszió folyamatát. „A példák adottak, Rómában a plébánia hete néven tartanak ilyen missziós programot. Lisszabonban, Párizsban, Bécsben és Brüsszelben – az említett nyugati nagyvárosokban egyébként sokkal kevésbé él az eleven vallásosság, mint Budapesten – a főpásztorok megújulási tervet dolgoztak ki. Ezek a tervek egyrészt a plébániai munkatársak, másrészt a hívő közösségek számára készültek, harmadrészt az egyháztól távol állók megszólítására szolgálnak. A nagyvárosi misszió részeként utcai rendezvényeket, plébániai foglalkozásokat szerveznek. De hát így volt ez régen is. A hajdani népmissziókat a ferences barátok tartották. Jártak egyik plébániáról a másikra, és lelkigyakorlattal, prédikációsorozattal próbálták élénkebbé tenni az elszürkült hitéletet.”

A magyar katolikus egyházfő az Európai Unióhoz való csatlakozásunkkal kapcsolatban magától értetődőnek mondta, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia támogatta azt. „Hiszen az egyesült Európa nem kizárólag gazdasági és politikai szerveződést jelent, hanem kell, hogy jelentsen olyan értékközösséget is, amely nagymértékben a keresztény hitre és hagyományokra épít. Néhány belső jogszabályát a magyarországi katolikus egyháznak is az uniós normákra tekintettel szükséges fejlesztenie. Jórészt ez már meg is történt. Adatvédelmi kérdésekben például jelentős lépéseket tettünk, alkalmazottaink vallási hovatartozásáról a felhatalmazásuk nélkül nem adunk tájékoztatást a külső nyilvánosság felé. Persze ezek részletkérdések, amelyek az európai uniós csatlakozás lényegét nem érintik.”

Magyar Kurír