Erdő Péter szentbeszéde az éjféli misén

Krisztusban Kedves Testvéreim!

1) Irgalmas Istenünk jóságát mindörökké éneklem – így kiált fel a 88. zsoltár. Majd ezzel folytatja: Nemzedékről nemzedékre hirdetem hűségét. Így szóltam ugyanis: „Örökké tart a te irgalmad, hűségedet szilárddá tetted a mennyben”. „Választottammal szövetséget kötöttem, megesküdtem szolgámnak, Dávidnak: Örökre megerősítem ivadékodat, és nemzedékről nemzedékre építem trónodat” (Zsolt 88, 2-5). A Dávidnak adott ígéret Jézus születésével teljesedett be. Ezért hirdeti a Szentlélekkel eltelve Péter apostol pünkösdi beszédében: „Pátriárkánkról, Dávidról nyíltan beszélhetek előttetek. Õ meghalt, eltemették, és sírja mind a mai napig látható nálunk. Mivel azonban próféta volt, ismerte Istennek számára esküvel tett ígéretét: az ő utódaiból ültet majd valakit trónjára” (ApCsel 2, 29-30). Ezt az örömet, ezt a felismerést hirdeti azóta is az Egyház. Erre emlékezünk most is, Karácsony éjszakáján.

2) A zsoltár Isten örök irgalmasságáról beszél, azt hirdeti, hogy Isten hűséges az ígéreteihez. Nagy és időszerű tanítás van ebben. Időszerű volt, amikor íródott, és időszerű ma is. A zsoltár olvastán úgy érezzük, hogy siránkozik a nép, hogy csüggedés, kétségbeesés lopódzik a szívekbe, mert Dávid királyi házának pusztulását látják. Kifejezi ez a zsoltár egy nép történelmi szenvedését, a bánatot és a keserűséget Dávid királyi házának lehanyatlása miatt, de ott csillognak a sorok között a remény prófétai fényei. Mert minden látszat ellenére Isten nem hagyja el népét, és ha megesküdött Dávidnak, hogy örökre megerősíti ivadékát, akkor állni is fogja a szavát.

Úgy zengenek a zsoltár szavai, mint a legnagyobb szentek imái. Bármilyen nyomorúságban legyenek is, bármilyen bánat vagy szenvedés szakadjon is rájuk, szemük arra a kegyelemre tekint, amit Istentől kaptak, és szilárdan hisznek Isten ígéreteiben és hűségében.

És az ígéretek Jézus Krisztusban valósultak meg. Nemcsak Szent Péter beszédében olvassuk ezt a felismerést, hanem Szent Pál is ezt erősíti meg a piszídiai Antióchiában tartott beszédében. Dávidról ezt mondja: „Ígéretéhez híven az ő utódaiból támasztotta Isten Izrael üdvözítőjét, Jézust, akinek eljövetele előtt János a bűnbánat keresztségét hirdette” (ApCsel 13, 22-23). Ismét a hűség: az Isten hűsége. És ugyanezt halljuk Zakariás hálaénekében, melyet Szent Lukács evangéliuma őrzött meg számunkra. Zakariás Istent áldja, mert megváltotta népét, „amint meghirdette szentjei által, prófétái ajkával ősidőktől fogva”, majd hozzáteszi: „irgalmas volt atyáinkhoz, és megemlékezett szent szövetségéről” (Lk 1, 68.70.72). Tehát újra az irgalom és az ígéret teljesítése.
A kis Jézus betlehemi jászla fölött a csillag Isten hűségét hirdeti és bevilágítja a történelmet.

3) De mit üzen nekünk ma Jézus születése, milyen fénnyel világítja be ma az életünk homályát? Sok mindennel foglalkozunk így, Karácsony táján, sokat szaladgálunk, szervezünk, vásárolunk, rendezkedünk, számoljuk a pénzt, küszködünk a sok programmal meg a kevés idővel. A fejünk még mindig tele a reklámokkal, a szemünk a villódzó fényekkel. És közben sokunknak aggodalom nyomasztja a lelkét. Ki a munkájáért, ki a megélhetéséért, ki az egészségéért aggódik, kit a magány vagy a megkeseredett emberi kapcsolatok tesznek szomorúvá. Pedig hát az a csillag ott ragyog ma is a betlehemi istálló fölött.

Babits Mihály sorai fejezik ki talán legszebben a modern ember dilemmáját:

De harsan a lángok
Lármája, a lámpák
Csilláma szemembe
Csengeti lángját.
Máshol az éjszaka
Csendje halálos:
Itt villan a villany
És villog a város.

Idelenn a város
Villanya villog,
De fenn a nagy ég
Száz csillaga csillog:
A villany a földi,
A csillag az égi,
A villany az új,
A csillag a régi.
(Esti megérkezés)

Az ünnepi kirakatok után álljuk meg egy percre, vegyük észre az életünket kényelmesebbé tevő, de földünk erőforrásait sokszor könnyelműen kihasználó civilizációnk fölött az irgalmas Isten hűségét. Õ nem azért alkotta az emberiséget, hogy értelmetlen nyomorúságba taszítsa, hanem szóba áll velünk, és a földi életünkön túl is örök barátságába, szeretetébe hív. Emberré lett, egy lett közülünk. Osztozott szegénységben, munkában, barátságban és szenvedésben. Azért tette ezt, hogy megmutassa nekünk - azon a módon, ahogyan egyedül képesek vagyunk felfogni - hogy milyen az Isten és mit kíván tőlünk. Ez a Karácsony igazi üzenete. És ez az, amiért nem elég a pásztoroknak sem meghallgatni az angyalok dicsőítő énekét, hanem fel kell kerekedniük, hogy elmenjenek a kis Jézushoz.

4) A mi Karácsonyunk is kezdet és indulás: össze kell szednünk magunkat, mozgósítanunk kell testünk és lelkünk minden erejét, mert Isten szólít minket. Õ akar teherbíróvá tenni minden családot, ő akar a mi szavunkkal és a mi tetteinkkel segíteni azokon, akik körülöttünk élnek, ő akar a mi bizalmunkon, hitünkön és igyekezetünkön keresztül segíteni egész népünknek. A pásztorjátékokban szépen ábrázolja népünk hagyománya, hogy szegényesek az ajándékok: a sajt, a bárányka abból való, amit a kis pásztorok adni tudnak. De Isten a szívet nézi. Ha a mi erőink és lehetőségeink olyanok is, mint a pásztorok ajándékai, ha Krisztusnak ajánljuk őket, felragyognak, és szebbé teszik körülöttünk a világot. Ehhez adja meg nekünk a világosságot és az örömet a betlehemi Gyermek! Amen.