Erdő Péter szentbeszéde az EKIF Veni Sanctéján

(Mk 4,1-10.13-20)

Krisztusban Kedves Testvéreim!

Titokzatos igazságokat tanít nekünk Jézus a Mennyek Országáról. A nagyszerű és teljesen nem is felfogható mondanivaló az oka, hogy Krisztus finom pedagógiát alkalmaz, amikor az embereket tanítja. Híres arról kortársai között, hogy példabeszédekben szól hallgatóihoz. De a Szentírásban olvasható példabeszédei is többfélék, más és más módon találhatunk kulcsot üzenetük megértéséhez. Vannak egyszerű és csattanós példázatai, amelyekben egyetlen központi gondolatra akarja felhívni a figyelmünket, az azt körülvevő részletekben kár lenne külön hittani mondanivalót keresni. Ilyen példabeszéd az is, amely a hűtlen intézőről szól. Sem a hűtlenségnek magának, sem az elengedett adósság pontos mértékének nincs követendő példaereje, hanem a szorultság és a nagylelkű találékonyság vezérmotívuma hordozza az üzenet lényegét. Másként áll a helyzet a most felolvasott evangéliumi szakasszal. A magvetőről szóló példabeszédet maga Jézus magyarázza meg pontról pontra tanítványainak, amikor már a hallgatóságtól különvonultak. A példabeszéd zárómondata is a titokzatosságot és a pontos értelmezés szükségességét sugallja: „Akinek füle van, hallja meg!”. Isten csodálatos diszkrécióját halljuk ki a példabeszéd szavából. Nem akarja végtelen szellemi fölénnyel elsöpörni az embert, hanem tiszteletben tartja szabadságunkat, de fényeket gyújt számunkra, utat mutat annak, aki őszintén keresi az igazságot, szól ahhoz, aki veszi a fáradságot, hogy csöndet teremtsen maga körül, és hallgasson a szavára, akinek nyitott a szíve és kész figyelni rá. Akinek füle van a hallásra, meghallja éltető tanítását.

Megjelenik előttünk a magvető képe. Nem a mai, vetőgéppel dolgozó, nagyüzemi magvetőé persze, hanem a régi Palesztina száraz, köves talajával kínlódó földművesének képe, aki először elvetette a magot, és csak azután szántotta fel a földet. Mindennapos látvány volt tehát, hogy az egyik mag tövisek közé, a másik köves talajra, a harmadik pedig az útfélre esett. Jézus korában is igaz volt, és azóta is igaz változatlanul, hogy Krisztus örömhírét, az üdvösségről szóló isteni tanítást nem mindenki egyformán hallgatja. Különösen közelinek érezzük azokat az örök helyzeteket, amelyeket Jézus megrajzol a példabeszédben.

Mennyire szétszórtak vagyunk ma is, vagy talán inkább, mint bármikor azelőtt a történelemben. Mennyire gyakori, hogy meg sem halljuk sok egyéb gondolatunk miatt, vagy éppen belső ellenállással, gúnnyal vagy keserűséggel fogadjuk az isteni igazságot. Ez az a mag, amelyet az ég madarai ragadnak el, mielőtt még gyökeret verhetne. És milyen gyakran vagyunk hajlamosak arra – főleg mi, akik vallásosnak érezzük magunkat –, hogy örömmel fogadjuk a szép gondolatokat, a zenét, a jó közösségben átélt vallásos élményeket, vagy akár egy megrázó lelkigyakorlatot, azután pedig hamar visszazökkenjünk a régi kerékvágásba. Szóval hajalmosak vagyunk arra, hogy amit hittel elfogadtunk, annak ne legyen következménye az életünkben. Pedig az őszinte vallásos érzés elszárad, ha nem követik tettek, ha nem éljük át újra meg újra, hogy érdemes uralkodni magunkon, hogy érdemes másoknak örömet szerezni, hogy a fáradtan, de szeretettel végzett imádság olyan örömteli tapasztalat, ami szenvedélyévé válhat az embernek. A legjobb ifjúsági közösségekben is újra meg újra tapasztaljuk, hogy elszürkül a közösségi élet, és unalomba, vagy intrikákba és veszekedésekbe fullad, ha csak beszélgetünk arról, hogy mi a jó, de ezt nem követi semmilyen közösségi cselekvés. A leghitelesebb lelkiségi mozgalmak ünnepségein mindig sok beteget, mozgássérültet, rászorulót látunk, mert erre a kifelé fordulásra az élő hitnek elemi szüksége van.

És jaj, mennyire nem kell magyarázni a tövisek közé esett mag sorsát. Mert a hitet nagyon is elfojthatják a mindennapi gondok és a „csalóka gazdagság”, ahogyan az evangélium nevezi. A konzumizmus, a fogyasztói szemlélet, az az életmód, amikor szabadidejében az ember nem csak azért megy el vásárolni, mert valamikor csak be kell szerezni a szükséges dolgokat, hanem azért, mert számára ez az egyetlen szórakozás – mindez képes elfojtani a hitet abban az emberben is, aki egyszer már tudatosan elfogadta. Mert az ilyen életmód, az ilyen életérzés sodródást jelent. És ez a sodródás nem engedi, hogy a felismert jót gyakoroljuk, hogy csendet teremtsünk magunk körül, és ráhallgassunk az Isten szavára. Mai zaklatott életünkben tehát semmivel sem könnyebb Isten igéjét jól hallgatni, mint Krisztus korában volt.

Ebben a világban kell a katolikus óvodának és iskolának működnie, teljesítenie legfőbb hivatását, hogy katolikus szellemű oktatást és nevelést adjon diákjainknak. Nem pusztán anyagi vagy fenntartási okokból, nem pusztán fogyasztói szemléletű, külső társadalmi elvárásoknak engedve létesültek katolikus iskoláink. Nem is csupán önvédelemből az új körülmények között, amikor sajnos az ország több pontján előfordult, hogy egy-egy intézmény vezetése vagy az önkormányzat azzal akarta rávenni az Egyházat iskolák átvételére, hogy különben átadják azt a reformátusoknak, a baptistáknak, vagy más felekezeteknek. A hektikus, bizonytalan környezetben gyakran létükért küzdő iskolák néha hajlamosak voltak arra, hogy igent mondjanak az egyházi átvételre, olykor függetlenül attól, hogy milyen vallási közösség kívánta vállalni az adott iskola fenntartását. A mi egyházmegyénkben ilyen helyzet viszonylag ritkán adódott, de az elbizonytalanodás és az anyagi szempontok előtérbe kerülése sokszor érezhető volt. Nekünk azonban az oktatás és nevelés tartalmára, minőségére kell ügyelnünk. El kell mélyítenünk a saját katolikus hitünket. Ennek legteljesebb, leghitelesebb és legkorszerűbb összefoglalása a Katolikus Egyház Katekizmusa, amely éppen húsz évvel ezelőtt látott napvilágot. Boldog II. János Pál pápa hirdette ki apostoli rendelkezéssel. Benne tehát nem magánvéleményeket találunk, hanem az Egyház hitét és hivatalos tanítását, amely ma is irányt mutat, erőt ad és örömet visz az életünkbe. Ebből a katekizmusból készült ugyancsak hivatalos pápai kiadásban egy rövidítmény, kompendium is, amely kis méretben, kérdés-felelet formájában dolgozza fel hitünk tartalmát. Ez is mindnyájunk számára hozzáférhető. Itt most nem az iskolai hitoktatásról beszélek, hiszen arra a célra megvannak a hittankönyveink és segédeszközeink. A Gondviselés kegyelméből a II. világháború óta először van olyan hittankönyv-sorozatunk, amely első általánostól az érettségiig tizenkét kötetben, átgondolt program mentén segíti a hitoktatást és teljes internetes támogatással is rendelkezik.

Előkészületben van az Értékorientált pedagógia sorozat a Szent István Társulatnál. Mintegy húsz kötetben kívántuk összefoglalni az egyes világi tantárgyakhoz, irodalomhoz, történelemhez, de akár még a fizikához vagy az idegen nyelvekhez is azokat a sajátos ismereteket és szemléleti elemeket, amelyek katolikus iskolában az oktatás arculatát, jellegét adják.

Kérjük a gondviselő Istent, hogy adja meg óvodáinknak és iskoláinknak, minden oktatójuknak, vezetőjüknek, dolgozójuknak, a növendékeknek és a szülőknek is, hogy hitben, szeretetben, emberségben és igaz tudásban gazdagodva töltsék ezt a tanévet, saját kibontakozásunk, üdvösségük útján előrehaladva, egész népünk és Egyházunk javára.

Boldogságos Szűz Mária, az iskolák Édesanyja, könyörögj értettünk! Ámen.