Erdő Péter szentbeszéde az esztergomi bazilika felszentelésének 150. évfordulója alkalmából

Kedves Testvérek!


A mai napon az esztergomi bazilika felszentelésének 150. évfordulóját ünnepeljük.

1. A most felolvasott evangéliumi szakaszban egy híres, gazdag ember tér meg Jézushoz. Egy gazdag ember, aki azonban vagyonát nem éppen tisztességes úton szerezte. Ez az a történet, amelyben kibomlik előttünk, hogy nem elég érezni azt, amit érzett az evangélium imádkozó vámosa, hogy elrontottuk az életünket, hogy önmagunkban nem vagyunk elég erősek hozzá, hogy visszataláljunk az igaz útra, nem elég az sem, hogy érdeklődéssel forduljunk Jézus tanítása felé. Ez az érdeklődés megvan Zakeusban, olyannyira megvan, hogy fára mászik tekintélyes ember létére, csak hogy megpillanthassa Jézust. Vár Tőle valamit, szeretne Tőle valamit. De Jézus megelőzi a közeledését, megelőzi azt, hogy Hozzá forduljon. Õ maga hívja le a fáról, és olyat tesz, amire ma azt mondanánk, hogy a legnagyobb illetlenség. Meghívatja magát vendégségbe. Megteszi ezt, mert tudja, hogy akivel Õ magát meghívatta, annak ezzel szerzi a legnagyobb örömet. Tudja, hogy Zakeus – ha nem merte is kimondani – ezt szerette volna, hogy egyszer Jézussal beszélhessen, hogy valóban közelről hallhassa a tanítását, vagy akár, hogy a tanítványa lehessen. És Jézus megérzi ezt, és bekéredzkedik Zakeushoz vacsorára. Zakeus pedig, megváltoztatja az életét. Ez a mai evangéliumnak a legfontosabb mondanivalója. Mert nem elég, hogy Zakeus vendégül látja Jézust, hogy meghallgatja Õt. Ha csak ennyi történt volna, biztosan nem említené meg a Szentírás ezt a történetet.

De történt ott más is. Zakeus Jézus közelségének a hatására új emberré lett. Ahogyan az evangélium zárómondata fogalmazza: „Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse, ami elveszett.” Az üdvösség költözött ebbe a házba, Ábrahámnak ő is igaz gyermeke. Tehát ez történt. Ez az, amit mindannyiunknak el kell fogadnia, vagy amin mindannyiunknak keresztül kell mennie. Nem elég hallgatni Jézus tanítását, az életünket kell megváltoztatni, tenni is kell valamit.

Tehát a megtérés, a szív megtérése nemcsak azt jelenti, hogy ráfigyelünk Jézus tanítására, hanem azt is, hogy megváltoztatjuk az életünket. És ez a változás kihat a családunkra, kihat a környezetünkre és hosszú távon – reményünk szerint – kihat az egész emberi közösségre is. De nem a saját igyekezetünk ez csupán; Jézusnak a jelenléte kell hozzá, az az erő, ami Belőle sugárzik ki, ami meghaladja a mi emberi lehetőségeinket.

2. Üdvösség költözött Zakeus házába. Ezt a gondolatot állítja elénk az Egyház a templomszentelés évfordulóján. Mert a templom is emberkéz építette ház, de olyan ház, ahol Istennel találkozhatunk, ahol Õ jön el hozzánk a tanítás igéjével és a szentségekben. Ezért amikor csodáljuk gyönyörű templomainkat, Isten áll gondolataink középpontjában. Az Õ dicsőségére és a Vele való találkozás elősegítésére mozdult meg annyi szorgalmas kéz, vállaltak annyi gazdasági erőfeszítést, született annyi mesteri terv és művészi alkotás. Hiszen az Istennel való találkozás a legnagyobb jó az ember számára.

Mikor a százötven éves Esztergomi Bazilikáról szólunk, a jelenlegi, új bazilikára gondolunk. Hiszen jól tudjuk, hogy Szent István királyunk maga építtette itt az első székesegyházat, hogy az egész magyar kereszténység fő temploma legyen. Természetes volt, hogy a magyarok érseke a király városában, Esztergomban találja meg székhelyét. A hajdani érseki anyaegyház kifejezte első szent királyunk elkötelezettségét a keresztény hit mellett és egyben hazánk függetlensége mellett is. Mert Szent István súlyt helyezett arra, hogy a magyar egyházmegyék ne valamelyik külföldi érsekségnek legyenek alárendelve, hanem a magyar egyháznak saját központja legyen. Az ősi székesegyház nevében, titulusában is összefonódott Szent Adalbert vértanú püspök alakjával. Róla, a hajdani prágai püspökről, a nagy európai misszionáriusról tudjuk, hogy hosszú időt töltött városunkban, Esztergomban, hogy Szent Istvánnal is, még királlyá koronázása előtt, személyes kapcsolatban volt. A Szent Adalbert közösségéhez tartozó szerzetesek közül többen a magyar egyház első vezetői lettek. Adalbert püspök vértanúhalála pedig megrázta az akkori Európát. III. Ottó császár személyesen zarándokolt udvarával a sírjához. A régi lengyelországi hagyomány még azt is tudni véli, hogy Szent Imre herceg is tett ilyen zarándokutat. Az esztergomi Szent Adalbert székesegyház ezért mindig is a keresztény küldetés erejét, népeket szeretetben egyesítő képességét hirdette. A török idők pusztítása és az azt követő nagyon lassú, nagyon ellentmondásos, küzdelmekkel is teli újjáéledés egyrészt a régi bazilika romlásával járt, másrészt hosszú ideig akadályozta az érsekség visszaköltözését és új székesegyház építését.

Amikor Scitovszky János bíboros, prímás 1856. augusztus 31-én végre felszentelte a már majdnem elkészült új bazilikát, ezzel a remény nagy jelét adta az 1848-49-es szabadságharc bukása után elcsüggedt magyarság számára. A remény pedig felülről jön, hitünk szerint isteni erény, ajándék. Ha a bazilikát a Duna felől nézzük, arany betűkkel áll írva oromzatán: Quae sursum sunt quaerite. Az odafent valókat keressétek. De nemcsak kívülről szemlélve emeli fel a bazilika az ember tekintetét, hanem akkor is, ha belépünk az impozáns épületbe. A főoltár hatalmas képe ugyanis Mária mennybevételét ábrázolja, felemeli tekintetünket a napba öltözött asszonyra, aki mindannyiunk édesanyja. Az új székesegyház Szent Adalbert napján kívül másik búcsút is tart, Nagyboldogasszony ünnepét. Az esztergomi Mária-tisztelet azonban egészen különös hagyományokkal büszkélkedik, hiszen százötven éves új székesegyházunknak van egy része, a Bakócz-kápolna, amely még a török idők előtt épült és amelynek márvány oltárán az esztergom-vári Szűzanya kegyképét tiszteljük. A szabadulásnak és a Szent Szűz gondoskodó anyai szeretetének jelképe számunkra a Bakócz-kápolna kegyképe. A százötven éves székesegyház pedig az isteni gondviselésé, amely az élet, a kereszténység és a magyarság megújulását annyi pusztulás és viszontagság után is lehetővé tette. A bazilika tehát a Gondviselés megújító erejének jelképe, amely ma is bizalmat sugároz. Ezt hirdeti messzire ragyogva díszkivilágítással ékes, fenséges alakja az éjszakában.

3. A mai évfordulón különleges öröm számunkra, hogy a szentmise után megáldhatjuk a régi Nagyszeminárium felújított épületét. Amikor az 1950-es évek elején elvett, de nem államosított hatalmas épületet teljesen leromlott állapotban főegyházmegyénk visszakapta, sem az új funkciót megtalálni, sem az épületet felújítani nem volt egyszerű feladat. Paskai László bíboros úr fáradozásait folytatva mostanra jutottunk el odáig, hogy átadhatjuk a használatnak ezt a gyönyörűen felújított épületet. Amikor idén június végén az egyházmegye papjaival 53 év megszakítás után újra együtt imádkozhattuk a Nagyszemináriumban a szent zsolozsmát, megrendülten éltük át a hálát az isteni Gondviselés iránt, de talán a meglepetést is, hiszen néhány évtizeddel ezelőtt ki bízhatott közülünk abban, hogy mindez lehetővé válik? A hittudomány, a lelkiség, a kultúra, a művészet, a különböző népek szakembereinek az együttműködése újra otthont kap az ősi falak között. Mindez méltó Szent Adalbert emlékéhez, akinek nevét ez a képzési, lelkiségi és konferenciaközpont viseli.

4. Adjunk hálát a megújult bazilika százötven éves történetéért! Adjunk hálát az újjászületett nagyszemináriumért! Érezzük át, hogy Isten találkozni akar velünk az emberkéz építette ház falai között, hogy megújítsa, reménnyel és boldogsággal töltse el életünket. Mennyekbe fölvett Szűz Mária, magyarok Nagyasszonya, könyörögj értünk! Szent Adalbert püspök, könyörögj városunkért, hazánkért és egész Közép-Európáért!

Ámen.

Magyar Kurír