Erdő Péter szentbeszéde a lisszaboni városmisszión

Krisztusban Kedves Testvérek!

1. A mai napon a Gyermek Jézusról nevezett Szent Terézről, Lisieux-i Szent Terézről emlékezünk meg. A szentmise evangéliumában arról faggatják a tanítványok Jézust, hogy ki a legnagyobb a mennyek országában. Ki a legnagyobb Isten országában, ki a legnagyobb Isten szemében – ez a kérdés rejlik szavaik mögött. Jézus pedig egy gyermeket állít közéjük. A tanítványoknak olyanoknak kell lenniük, mint a gyermek, ahhoz, hogy egyáltalán bemehessenek a mennyek országába. Nem olyan magától értetődő tehát, hogy ebbe az országba bejutunk. Nem helyes ezért azon töprengenünk, hogy mekkora nagyság, dicsőség vár ott kire-kire. Másutt is elutasítja Jézus azt a kérést, hogy jobb vagy baloldalán helyet ígérjen valakinek országában. De ahhoz, hogy olyanná lehessünk, mint a gyerekek, meg kell változnunk. Milyen is ez a gyermek a mai evangéliumban?

Nem szól az evangélium a gyermeki ártatlanságról. Nem téma ez az Újszövetség könyveiben sem. Szól viszont a Biblia, elég gyakran, a gyermekek és szülők kapcsolatáról, ahogyan a mai ószövetségi olvasmányban is, ahol az édesanyák gyermekeik iránti szeretetéről veszi a próféta a példát. És szól a Szentírás az istengyermekségről is, arról, hogy hálával és szeretettel kell tekintenünk Istenre, hogy bizalommal kell fordulnunk Hozzá, ahogyan a gyermek hagyatkozik a szüleire. A mostani evangéliumi szakaszban viszont, éppen ennek a gondolatnak a jegyében, maga Jézus adja meg a kulcsot ahhoz, hogy mit kell megtanulnunk ettől a gyermektől. „Aki tehát megalázza magát, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában”. Az alázatosság, az Istennel szembeni alázat a feltétele annak, hogy a mennyek országába jussunk.

Ebben a mondatban talán még rejtett szemrehányást is találhatunk a tanítványok kérdésével kapcsolatban, hiszen azt firtatják, hogy ki lesz a legnagyobb a mennyek országában, még ott is a legelőkelőbb helyeket keresik maguknak. Pedig az is különleges ajándék, nem a mi teljesítményünk műve, ha egyáltalán bejuthatunk abba az országba. Istennel szemben tehát a tanulékonyság, a figyelem a helyes magatartás. Manapság szokásává vált az embernek jogait követelni a társadalomban. Valóban léteznek is olyan dolgok, melyek minden embert megilletnek. Isten előtt azonban nincsenek jogaink, mert maga a létünk is az Õ ajándéka.

Aki a tanulékony figyelem, a hála és az engedelmesség lelkületével áll Isten előtt, azt Isten is olyan szeretettel öleli magához, mint anya a gyermekét, ahogyan Izaiás próféta könyvében olvassuk. Vigasztalást és örömet ígér övéinek.

2. Az idei városmisszió alkalmából szeretettel érkeztünk Lisszabonba Budapestről, Magyarország fővárosából. Az öröm és a vigasztalás üzenetét és tanúságtételét szeretnénk megosztani testvéreinkkel, és szeretnénk osztozni az ő hitükben és örömükben is. Népünk, katolikus közösségünk életének történelmi tapasztalatai olyan élményt jelentenek számunkra, amely Istenhez is közel vihet minket.

Amikor majdnem ötven évvel ezelőtt, 1956-ban a magyar forradalom elbukott, és szovjet tankok ostromolták meg Budapestet, mindenki azt hitte, hogy emberileg nincs remény, és el kell fogadni az ateista diktatúra körülményeit. Sokan annak idején ezt a gyakorlati legyőzött állapotot engedték a szívük mélyére hatolni, engedték, hogy a földi értelemben vett remény elvesztése kioltsa bennük a keresztény reményt is. A társadalmi és kulturális szabadság feladásán kívül sokan feladták hitüket is. Berendezkedtek a hétköznapi életben elérhető szerény kényelemre, az önző, anyagias, kispolgári szemléletre. Ekkortájt vált közmondássá, hogy kicsi vagy kocsi, hogy vagy gyermeket vállal az ember, vagy autót vesz. És ráadásul milyen autót! Régi kelet-európai autókat, amelyeket Európa útjain már akkor is sokan megmosolyogtak. És ekkor terjedt el tömeges méretekben a gyermektelenség, az egygyermekes család modellje, a magánélet hétköznapi kényelmébe való bezárkózás.

Az 1989-90-es év úgy érkezett el Magyarországra, mint egy történelmi csoda. A hívő emberek a Gondviselés szabadító erejét és szeretetét látták meg benne. Aki viszont bezárkózott önzésébe, az továbbra is a pillanatnak él, annak lelkében továbbra sem jelenik meg a jövő. Ezért ma Magyarország demográfiai katasztrófát él át. Az ország lakossága évről évre fogy, és nagyon sokan még ma sem gondolnak a jövőre. A társadalmat mély bizalmatlanság és depresszió hatja át. Egyesek ugyan az Európai Uniótól várják a gazdasági helyzet javulását, egyelőre azonban inkább az elszegényedés jelei mutatkoznak. Aki a puszta anyagi gazdagodásban látja a reménységét, nem sok okot talál az örömre.

3. Pedig Isten örömre és reménységre hívott meg bennünket. Ehhez azonban tanulékony lélekre, olyan gyermeki alázatra van szükség, amilyet Jézus kíván tanítványaitól a mai evangéliumban. Krisztus az egész ember Megváltója. Minden ember Megváltója. Õ az, aki igazán tudja, hogy ki az ember, ismeri az emberi lény minden gyengeségét, de ismeri a bennünk rejlő nagyszerű lehetőségeket is. Ha Hozzá visszatalálunk, igazabb, teljesebb emberségre jutunk, gyógyulni kezdenek családjaink, közösségeink, társadalmunk sebei. Az évszázadok óta hordozott ellentétek a társadalom egyes csoportjai között, a XX. század szörnyű vérengzései nyomán keletkezett gyűlölködések és félelmek, a kudarcok sorozata következtében ránk telepedő szűklátókörű önzés és anyagiasság feloldódhatnak, ha tanulékony alázattal tiszteljük az Isteni Irgalmasságot, ha megpróbáljuk a többi embereket a teremtő Isten szemével, szeretettel és empátiával szemlélni.

Mindez nem puszta emberi változás, hanem a Szentlélek műve az emberben. Ezért is csodálatos lehetőség, amikor most más európai nagyvárosok keresztényeivel együtt imádkozunk, megismerjük hitüket, szenvedéseiket és örömeiket. Számunkra, magyarok számára gyakran gondot okoz, hogy nyelvünk erősen különbözik a többi európai nyelvektől. Sokakban ez is erősíti az elszigeteltség, izoláltság érzését. De már az első Pünkösd óta tudjuk, hogy a Szentlélek átsegíti az embert a nyelvi akadályokon is, és képes a különböző népekből egyetlen közösséget alkotni. A gyermekekről pedig tudjuk, hogy könnyen tanulnak nyelveket. Ha mi is elsajátítjuk a gyermekség magatartását, akkor könnyebben megértjük egymást itt, ebben az új, egységesülő Európában is.

Függetlenül attól, hogy mi áll az Európai Unió Alkotmányának tervezetében, meggyőződésünk és mindennapi tapasztalatunk, hogy Európának szüksége van a kereszténységre, hogy a népek közötti megértést és barátságot is legjobban a keresztényi szeretet alapozza meg. Így van ez még akkor is, ha a korábbi évszázadokban, amikor a kereszténységnek az európai közéletben nagyobb szerepe volt, sok kegyetlen háború sújtotta földrészünket. Hitünk elmélyítése, a Krisztus tanítása iránti alázat, a mai evangéliumban megkívánt gyermeki lelkület valódi megbékélés és szeretet forrása az emberek között. Ebben bízunk otthon, Közép-Kelet-Európában, ez lehet reális remény forrása egész Európa számára is.

4. Amikor a városmisszió során Európa nagyvárosainak katolikus közösségei kitárják hitük, életük, kultúrájuk gazdagságát a hívő közösség és a nem hívő környezet felé, ezt valódi gyermeki lelkülettel teszik. Missziónk ugyanis nem büszkeségből és önhittségből fakad. Nem a magunk kiválóságát és gazdagságát akarjuk megmutatni a világnak, hanem Isten gazdagságát, szeretetét és ellenállhatatlan nagyságát, amely a mi kicsinységünkben és gyöngeségünkben is meg akarja szólítani az egész világot. Lisieux-i Kis Szent Terézre emlékezve gondoljunk életünk mindennapi helyzeteiben erre a keresztény küldetésünkre. Ennek teljesítéséhez kérjük az erőt és az örömet a mai szentmisében.

Ámen

Képek: www.portugal.sk; www.icne-lisboa.org