Erdő Péter szentbeszéde Montreálban, 2006. május 7-én

Igen Tisztelt Nagykövet Úr, Főtisztelendő Plébános Úr, Kedves Paptestvérek, Krisztusban Kedves Testvérek!

1. Hálásan köszönöm azt a kedves fogadtatást, amelyben plébános úr és az egész montreáli magyar közösség részesített. Örömmel és szeretettel érkeztem Montreálba, attól a lelkipásztori küldetéstől vezetve, amelyet maga Krisztus bízott tanítványaira.

A mai evangélium Jézus Krisztusról, a Jó Pásztorról szól, aki életét adja juhaiért. Nagy mélység rejlik számunkra, keresztények számára Krisztusnak, a Jó Pásztornak a képében. Az Ószövetség gyakran szól úgy az Úrról, mint Izrael pásztoráról, aki gondoskodik népéről. „Az Úr énnékem pásztorom, nincs semmiben hiányom” – olvassuk a Zsoltárok könyvében. A próféták pedig, amikor népük papjait vagy más vezetőit akarták bírálni, rossz pásztorokhoz hasonlították őket. Tehát az egyetlen igaz és örök pásztor mellett szóltak azokról az emberi megbízottakról is, akiknek a nép szolgálatára kellett lenniük.

Ilyen bibliai előzmények után szinte ünnepélyes komolysággal hangzanak Jézus szavai a Jó Pásztorról. Nem béres ő, a hívő emberek közösségét, sőt az egész emberiséget sajátjaként gondozza. Isteni méltósággal és szeretettel teszi ezt. A nyáj képe pedig immár az Újszövetségben megújult népre utal. Krisztus egyik legkorábbi ábrázolása az ókeresztény művészetben, például a márvány szarkofágokon, a bárányt nyakában tartó, tarisznyás ifjú pásztor képe. Apollót szokták korábban hasonlóan ábrázolni. És íme, keresztény környezetben új és nagyszerű tartalmat kap ez az ábrázolás. Olyan pásztorunk Krisztus, aki egyénileg, név szerint, személyesen ismer minket, jobban, mint a legközelebbi rokonaink vagy barátaink. – Milyen fontos ez mai, elidegenedett világunkban, akár otthon, Magyarországon is, vagy itt, a távoli Kanadában, hogy semmilyen társadalmi, kulturális vagy földrajzi távolság nem választhat el minket Krisztus szeretetétől. Õ ismer minket, és életét adja értünk. Szól hozzánk, és azt ígéri: „hallgatni fognak szavamra”. Úgy akar szólni hozzánk, ahogyan a szívünk a legjobban érti, ha kell, az édes anyanyelvünkön is, ahogyan imádkozni tanultunk, ha kell, a közösségi élet, a kultúra, a szokások, az emberi barátság nyelvén. De az üzenete mindig ugyanaz: a Húsvét titka, a feltámadás örömhíre, győzelme a bűn és a halál fölött, személyes meghívás számunkra az örök boldogságra.

2. Jó Pásztor vasárnapján meghatottan emlékezem vissza a tavalyi évre. Szentatyánk, XVI. Benedek pápa megválasztása előtt éppen Jó Pásztor vasárnapját ünnepeltük. Jó pásztort adott Krisztus az Egyháznak II. János Pál pápa személyében, és bölcs, világító hitű, meleg szívű, jó pásztort kaptunk Benedek pápa személyében is.

Amikor most az Apostoli Szentszék külön leirata értelmében a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közvetlenül vette át a nyugati magyar pasztoráció koordinálását, szervesen folytatni kívánja azt az apostoli munkásságot, melyet Miklósházy püspök úr mind mostanáig végzett. Hálás köszönetet mondok sok éves hősies püspöki szolgálatáért, melyet a világon szétszórt magyar katolikusok egész közössége érdekében folytatott. Ugyanígy köszönetet mondok Deák Ferenc SJ plébános úrnak is azért a nagyszerű munkásságáért, amellyel a montreáli magyar plébániát sok éven át vezette és mindmáig irányítja. Egyben megragadom az alkalmat, hogy köszönetemet fejezzem ki mindazoknak, akik itt, Montreálban már csatlakoztak, vagy csatlakozni fognak ahhoz az imaévhez, melyet püspöki konferenciánk hirdetett nemzetünk lelki megújulásáért az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. és a nándorfehérvári győzelem 550. évfordulója alkalmából.

Nekünk, magyaroknak – Magyarországon és szerte a világon – szükségünk van lelki megújulásra, az egymással való kiengesztelődésre, a kölcsönös megbékélésre a környező népekkel, de különösen szükségünk van az optimizmusra és a jövő szeretetére. Ma, amikor egyházunk a Jó Pásztor vasárnapját tartja, imádkozzunk lelkipásztorainkért, különösen pedig azért, hogy a hazai és a világban élő magyarság soraiban egyre több fiatal hallja meg Krisztus hívását a papi szolgálatra, a magyar ajkú közösségek lelkipásztori ellátására is. Amint a múltban, úgy a jövőben is örömmel várjuk a papi hivatást érző fiatal férfiak jelentkezését magyarországi egyházmegyéinkben. Aki pedig a nyugati világból jelentkezik hozzánk, azt a helyi püspök urakkal egyetértésben szívesen küldjük vissza az itteni magyarság szolgálatára.

3. Most vasárnap a húsvéti időnek megfelelő liturgiát végezzük. Ilyenkor az Anyaszentegyház átelmélkedi Krisztus feltámadásának örömét, és imádkozva várja a Szentlélek pünkösdi kiáradását. A világ népei ezen a napon emlékeznek meg az édesanyákról. Különösen fontos nekünk, magyaroknak az anyaság és az élet tisztelete. Hiszen az édesanyák nagylelkű szeretete, amellyel az életet elfogadják, tanúságot tesz arról, hogy embernek lenni érdemes, hogy hivatásunk nem szűnik meg a saját földi életünk végén, hogy a teremtő Istennek terve van az emberiséggel és a történelemmel, és minden embert az örök élet boldogságára hív. De az édesanyák gondos szeretete az emberi kultúra legfőbb közvetítője is, hiszen a szülői házból hozzuk, leginkább édesanyánktól tanuljuk anyanyelvünket, mely az emberiség kultúrájának, az élet nehézségei leküzdésének különleges és megismételhetetlen tapasztalatát hordozza, és ezért érték a mi számunkra, de érték az emberiség számára is.

Isten negyedik parancsolata értelmében tisztelettel tartozunk szüleink iránt. Az a tisztelet, amivel őket körülvesszük, üzenetet hordoz a középkorúak és a fiatalok számára is. Ezzel teszünk tanúságot az emberi élet értékéről és méltóságáról. Szeretettel köszöntöm tehát az édesanyákat, a házasságra készülő fiatalokat és a munkás életre visszatekintő időseket. Szívből kívánom az egész magyar közösségre – azokra is, akik talán már nem beszélik nyelvünket – Isten bőséges áldását és Krisztus édesanyjának, a Boldogságos Szűz Máriának, Magyarok Nagyasszonyának szerető pártfogását. Ámen.