Erdő Péter szentbeszéde nagypénteken

1. „Az utolsó vacsora után Jézus kiment tanítványaival a Kedron patakon túlra, ahol egy kert volt: oda lépett be velük” – így kezdődik Jézus szenvedésének drámája Szent János evangéliuma szerint. Sokszor nevezték Jézust életében Dávid fiának, főleg amikor segítséget, gyógyulást kértek tőle, vagy amikor – mint virágvasárnap is – győztes Messiásként ünnepelték: „Hozsanna Dávid fiának”. Igen, Dávid király is kiment Jeruzsálemből és átkelt a Kedron patakon. Nem jószántából tette ezt annak idején, hanem menekülnie kellett. Menekülnie a saját lázadó fia, Absalom elől. De Jézus nem fut semmilyen ellenség elől, és nem riad vissza a haláltól sem. A Kedron patakon átkelőnek kelet felé, a pusztaságon át a Jordán völgye felé nyílik meg az útja. De Jézus megáll az Olajfák hegyén, belép a kertbe és imádkozik. Az emberiség lázad a megtestesült Isten ellen, saját alkotója és fenntartója ellen, az ellen, aki őt a legjobban szereti. Annak idején a lázadás bukása után Dávid király nem jutalmazta meg a hírvivőt, aki őt fia haláláról tudósította. Megbántott, fenyegetett apaként is a szeretet és a sajnálat kerítette hatalmába az ellene lázadó és lázadásába belebukó fia miatt.

Jézus is érzi az általa szeretve szeretett emberiség lázadása miatt a mélységes szomorúságot: „Halálosan szomorú a lelkem”. Szomorú a lelke nemcsak a szenvedés miatt, ami vár rá, hanem szomorú a hálátlan emberiség iránti szeretet miatt is. Úgy szereti az emberiséget, hogy kész elfogadni emberkéztől az emberekért a halált, mert az Atya így pecsételi meg szeretetét és új szövetségét az emberiséggel.

2. Jézus tehát megáll a kertben imádkozni. A kertben, amellyel az emberiség története kezdődik. A Teremtés könyvének elbeszélése – ha hihetünk a legősibb életformában élő népek kutatóinak, meg az emberiség történelmi fejlődése tudósainak – azzal a csodálatos régi kerttel lehet, hogy sok tíz- vagy több százezer évvel ezelőtti őseink tapasztalatának emlékét is hordozza. Jézusban pedig ott él az egész emberiség történetének tudása, az emberi nemet kísérő isteni szeretet teljessége és fájdalma. Visszatér a kertbe vérrel verejtékezve imádkozni, mert arra készül, hogy helyreigazítsa az időt, hogy engesztelést adjon az emberiség minden bűnéért, kezdve azon, amit a Teremtés könyve szerint az első emberpár ott a kertben elkövetett.

3. Amikor pedig Júdás a katonákkal megérkezik, Jézus maga kérdezi: „Kit kerestek?”. És válaszol is rögtön: „Én vagyok”. Szent Ágoston szerint (Tract. 112 in Ioan., n. 3) mikor ezt a szót kimondta, visszahőköltek és földre zuhantak az üldözők. Mire lehet képes ítélőbíróként az, aki elítélésre váró üldözöttként ezt megtehette? Mire lehet képes uralkodóként az, aki ezt művelte, amikor halálra keresték? Az üldözők megtalálták, akit kerestek, hiszen ezért vették igénybe az áruló szolgálatát is, most pedig, mikor maga mutatkozik be nekik, mégsem ragadják meg rögtön, hanem visszarettennek. Csak olyan erő érhette el ezt, amelyhez képest az ő hatalmuk riasztóan törpe és erőtlen. Csak akkor ragadhatják meg, ha ő is akarja. Jézus Krisztusban „Isten ereje és bölcsessége” jelenik meg. Az emberi gonoszság terveit, gazdagságát és hatalmát Isten gyakran a visszájára fordítja. De megtérni is csak azok tudnak hozzá, akiknek szívét szelíd kegyelmével és irgalmával megérinti. Hiszen ezért jött, hogy mindenkit magához vonzzon. Saul is, aki üldözte az Egyházat és nem akarta Jézus Krisztusban Isten Fiát felismerni, a földre esett, akárcsak ezek a fegyveres szolgák. De ő Szent Pálként kelt fel, rádöbbent Jézus Krisztus erejére és szeretetére, és üldözőből kiválasztott apostol lett.

4. Ha már a szenvedéstörténet elején mellbe vágja a hallgatót a végtelen isteni erő és a szelíd irgalom, mennyivel inkább, amikor végigjárjuk Jézussal a keresztutat és elérkezünk halálának drámai pillanatához. „Beteljesedett”! Beteljesedett a megváltás terve, beteljesedett Jézus földi élete, mely a végső szeretetet és engedelmességet mutatta az Atya akarata iránt, mely számunkra is érthető módon sugározta Isten végtelen irgalmát és szeretetét az emberiség iránt. Mi is részesei vagyunk az ősbűn engedetlenségének, mi is lázadunk minden bűnünkkel szerető Atyánk ellen, mi is hátrahőkölünk, ha életünkben egy-egy nagy esemény, egy-egy tragédia, vagy egy-egy különleges tapasztalat megmutatja Krisztus hatalmát. Megkaptuk az Egyházban a keresztséget, Isten kegyelméből megismertük az igaz hitet és most mégis Krisztus erejének és szeretetének drámájától mintha a földre zuhannánk. Most vagyunk igazán válaszúton, hogy ilyen tapasztalatok után továbbra is önző és rövidlátó módon elutasítjuk Krisztus személyét és szeretetét, vagy megváltozunk, átöleljük keresztjét és társául szegődünk szeretetének nagy művében, mely minket is hív és magával ragad nemcsak életünk és a történelem végéig, hanem az örökké tartó boldogság dicsőségébe.

Könyörülj rajtunk Uram! Ámen

Kép: Mudrák Attila