Erdő Péter szentbeszéde Veszprémben

(Mt 13,44-46)

Eminenciás Bíboros Úr,
Excellenciás és Főtisztelendő Nuncius Úr, Érsek és Püspök Urak,
az Állami Hatóságok Igen Tisztelt Képviselői,
Kedves Paptestvérek,
Krisztusban Kedves Testvéreim!

I. A mai Evangéliumban kincsről és igazgyöngyről hallottunk. A két hasonlat mintegy ikerpárja egymásnak. Kettejükből együtt rajzolódik ki az evangéliumi szakasz tanítása. Az első kép a palesztinai földművest mutatja be, aki a földben kincset talál. Elhatározza hát, hogy megszerzi azt, de törvényes módon. Ezért aztán úgy határoz, hogy megveszi a földet, mert az akkori törvény szerint ezzel tulajdonosává válik annak is, ami a földben van. Mindenképpen meg akarja hát szerezni az elrejtett kincset, még azon az áron is, hogy minden mást elad. Vagyis ehhez a kincshez képest semmi mást nem tart fontosnak.

A másik kép főszereplője egy kereskedő. A régi Keleten az igazgyöngyöt a legértékesebb dolognak tartották. Mikor a kereskedő kivételes értékű gyöngyöt talál, mindenét eladja, csakhogy azt megvásárolhassa. Vagyis semmi más nem fontos a számára ehhez a gyöngyhöz képest. A két rövid elbeszélésben tehát ez a közös. Isten Országa olyan elemi erejű valóság, ami feltétlen odaadást kíván a részünkről. De Jézus nemcsak erre akar minket tanítani. Ott rejlik az elbeszélésben az is, hogy a földműves megörül a kincsnek (Mt 13,44). Eltölti az öröm, mert olyan érték birtokába kerül, amihez képest minden egyéb jelentéktelen. Ez az öröm készteti arra, hogy minden erejét megfeszítse. Minden elsápad Isten Országa értékével összehasonlítva. Az Evangélium örömhíre tehát értéket, gazdagságot jelent a számunkra. Ha pedig ezt felfedezzük, semmi nem lehet fontosabb ennél. A két rövid elbeszélésben a földműves és a kereskedő nem azért szerzi meg a kincset és az igazgyöngyöt, hogy újra eladja, hogy üzleteljen vele. Megtalálják azt, ami kitölti az életüket, ami értelmet ad neki. Így történik ez, ha rátalálunk Isten Országára: ez a felfedezés értelmet ad az egész életünknek.

II. Ilyen felfedezés volt a magyar nép számára is az Evangélium igazsága. Minden történelmi tanúság arra utal, hogy Szent István és övéi nem csupán politikából, nem csupán a hatalmas Nyugathoz való közeledés kedvéért fogadják el a kereszténységet, hanem őszinte meggyőződéssel. Szent István meglátja a kereszténységben azt az utat, amely népe fennmaradása, művelődése, gazdasági és emberi felemelkedése felé vezet, de semmiképpen nem kívánja nyelvének, legszebb hagyományos értékeinek megtagadását vagy feladását. Ebben a nagy műben látjuk ott Szent István oldalán feleségét, Boldog Gizellát. A Szentek Élete több összefüggésben is megemlékezik Boldog Gizelláról. Szól róla úgy, mint II. Szent Henrik császár testvéréről. Gizella bátyjával együtt kiváló és vallásos nevelést kapott. Wolfgang regensburgi püspök és Ramvold, Szent Emmerán apátja voltak a nevelőik. Maga II. Henrik is döntően fontosnak tartotta a magyarok megtérését. Szenttéavatási bullájában III. Jenő pápa egyik fő érdeme gyanánt említi, hogy nagy része volt Szent István és a magyarok keresztény hitre térésében. Ebben a nagy műben az összekötő, aki Henrik testvére és István házastársa volt, maga Boldog Gizella. A kíséretében Magyarországra érkezett nemes urak pedig oszlopai lettek a magyar királyi udvarnak. Udvarhölgyeivel ő maga hímzett egyházi ruhákat templomoknak. Az ő művének tartják a koronázási palástot is, mely mindmáig fennmaradt. A palást ábrázolja a szent magyar uralkodói családot. István király korabeli arcképét őrzi a számunkra. Gizella királynő pedig a paláston tornyot tart a kezében. Ez jelzi, hogy templom alapítója volt. Ebben a templomban a Veszprémi Dómot látja a történettudomány. Méltó az emlékét őrző megnevezés is: Gizella-kápolna. Szent István halála után Orseolo Péter király lefoglalta az özvegy királyné birtokainak jó részét, őt magát pedig felügyelet alá helyezte. Aba Sámuel volt az, aki Gizella vagyonát visszaadta. 1045-ben azután az özvegy királyné III. Henrik császárral visszatért hazájába, és Passauban a bencés apácák kolostorába lépett. Magyarországon Gizellát szentként tisztelték, a XIV. században összeállított legendáját is áhítattal olvasták. Hivatalos, formális boldoggáavatására vagy kanonizálására azonban hosszú évszázadokig nem került sor, bár a bencés rend martyrológiumaiban május 7-én „boldog” jelzővel említették a nevét. Sírjához is zarándokok jártak. 1908-ban a jezsuita Tomcsányi Lajos egyazon tanulmányban szorgalmazza Boldog Gizella és Árpád-házi Boldog Margit szenttéavatását. Ám 1975-ig tartott, amíg ünnepén a Szentszék saját liturgikus könyörgés használatát engedélyezte, ezzel mintegy jóváhagyva az ősi tiszteletet.

III. Amikor most Boldog Gizella királyné halálának 950. évfordulójáról emlékezünk meg, lélekben visszatérünk Egyházunk és hazánk megszerveződésének kezdeteihez. Idén ezer éve annak, hogy Szent István négy vár, Veszprém, Fehérvár, Kolon és Visegrád megyéjét a veszprémi püspök joghatósága alá rendelte. Erről a híres Sólyi Oklevélben intézkedett. Fontos volt az alapvetésnek az a néhány évtizede. Okkal tekintjük nagynak, szentnek, boldognak azokat, akik máig tartó lelki és kulturális fundamentumot építettek népünk számára. Ha lehet az isteni Gondviseléssel együttműködő ember munkájának tartós és áldásos eredménye, az ő fáradozásuknak ilyen eredménye volt. Mi adta annak a néhány évtizednek az évezredet bevilágító fényességét? Nem egyéb, mint a megtalált evangéliumi örömhír. Mert ahogyan Szent Máté evangéliumában olvastuk, öröm tölti el azt, aki kincset talál. És a meglelt kincshez képest minden más jelentéktelennek tűnik, vagy akár haszontalanságnak, ahogy Szent Pál mondja (vö. Fil 3,8).

Ma is lehetséges, hogy a munkánknak minden szürkeség, fáradtság, látszólagos reménytelenség ellenére örök értéke és értelme legyen. Akkor találjuk meg ezt, ha Krisztus szabadító halála és feltámadása fényében éljük az életünket, elismerjük Isten feltétlen hatalmát és szeretetét, és jóságát tovább akarjuk adni az embereknek.

Mert ha a hímzés a miseruhán ékeskedik, akik azt áhítattal készítik, tudják, hogy nem földi királynak készítenek csupán palástot, de gyenge, emberi módon a legjobbat akarják adni annak, aki a mindenség Királya, s minden erejüket megfeszítve ki akarják fejezni, hogy mennyire szeretik őt. Ez az a hit, amelynek a fényében az emberiség megpillanthatja a világ rendjét, nem csupán a fizika és a biológia törvényeit, hanem a mögöttük meghúzódó isteni bölcsességet és szeretetet. Így előttünk a világ nem csupán jobban vagy kevésbé felismert, ágas-bogas útvesztő, hanem jelzett utak értelmes hálózata, olyan utaké, amelyek valahová vezetnek. Olyan utaké, amelyeken örömmel járhatunk, mert hazafelé vezetnek, az Atyai Házba.

Boldog Gizella személyében és az első magyar királyi családban a népek találkozását is szemlélhetjük a közös hitben. Németek, szlávok, velenceiek, görögök vagy a kijevi Oroszországból érkezők egyaránt hozzájárultak a magyar kereszténység születéséhez. És a legjobbak között nem rivalizálás és féltékenység uralkodott, hanem igazi tisztelet és szeretet. Ez kötötte össze Szent II. Henriket, Boldog Gizellát, Szent Istvánt, Szent Imrét, Szent Gellért püspököt és a többieket az isteni sugallatra megkezdett nagy Mű szolgálatában. De az értékek építése, a tiszta eszmények képviselete akkor sem volt egyszerű. Sokszor ki volt szolgáltatva más emberek önzésének, csoportok hatalomvágyának, a régi felé húzó s a távlatokba talán nem is tekintő maradiságnak,vagy a néppel szemben erőszakosan fellépő átalakító lendületnek. Az egyensúlyt a szentek teremtették meg. De haláluk vagy az országból való távozásuk után az isteni Gondviselés volt az, amely az örökséget minden viharban megőrizte, legfőbb alapjaiban egészen napjainkig. A Gondviselésnek ez a történelmi csodája legyen számunkra a hit és a bizalom forrása. Jelképezze ezt a ma Veszprémben járó Szent Korona is, mint népünk egységének és első Szent Királyunk művének szimbóluma.

Magyarok Nagyasszonya, Szent István király, Boldog Gizella, könyörögjetek érettünk!

Ámen