Erdő Péter szentbeszéde Zala megye millenniumi ünnepségén

Igen Tisztelt Elnök Úr!
A Világi Hatóságok és a Társadalmi Élet Igen Tisztelt Képviselői!
Krisztusban Kedves Testvéreim!

Jézus tanítványai és az érdeklődők, akik hallani akarják a tanítását, utánamennek még a sivatagba is, ahol egyedül akarna lenni. Utánamennek a bajaikkal, utánamennek az éhségükkel. Utánamennek a betegségükkel, hogy gyógyulást keressenek. Jézus tanítja őket, és megváltoztatja a programját, és a magány helyett megint a sok ember felé fordul. De közeledik az éjszaka, messze van minden segítség, messze vannak azok a boltok, ahol enni lehet kapni, messze van a szállás, messze van minden, ami emberi biztonságot adhatna.

Egyedül vannak, magányosak azok, akik Jézust akarják követni, akik Nála keresnek tanítást, gyógyulást. És ezt a magányosságot szólítja meg Jézus, erre válasz a kenyérszaporításnak a csodája is. Mert Isten nem hagyja el azokat, akik Hozzá fordulnak. Emberileg magányos, a mindennapi biztonságtól elszakadó azoknak az élete, akik komolyan az Isten szavára akarnak figyelni. De ez a magány, ez a látszólagos nélkülözés Istentől olyan választ kap, ami minden emberi biztonságot és biztosítékot messze meghalad.

Jézus enni ad nekik. És ez az étkezés, amit ott a sivatagban rendez, nem egyszerűen kenyérrel, ennivalóval látja el őket. Mert mit is jelent az ilyen fajta lakoma a Szentírás embere számára?

Tudjuk azt, hogy már az Ószövetségben is föl-fölbukkan az Úr, aki lakomát rendez népének. És azután Krisztus kortársai különösen is így várták az Isten országát, így várták az üdvösséget. Izajás apokalipszisében egy olyan lakomáról van szó, amelyet az Úr rendez minden népnek. És ott válogatott ételek lesznek, és olyan bor, amely nagyszerűbb minden földi bornál.

De hát nem erre utal számtalanszor maga Jézus is? Vajon a Kánai menyegzőnek a bora, amely a vőlegény legreprezentatívabb borát is árnyékba borítja, nem ennek a lakomának egy finom előrejelzése? Vagy az a kijelentés, amikor Jézus azt mondja: „nem iszom a szőlő terméséből, amíg majd azt az újat nem iszom Atyám országában”. Maga Jézus is hányszor utal erre a lakomára! És ezt a lakomát kezdi el itt, a sivatagban azokkal, akik vállalták az ellátási nehézségeket is, csakhogy Õt kövessék.

Elindul ennek a lakomának a története az emberiség körében azzal, hogy Jézus eljött hozzánk. De előképe ez a lakoma, konkrét előképe magának az Eucharisztiának is. Hiszen halljuk a szavakat, látjuk a gesztusokat, Jézus, áldást mond, megtöri a kenyeret, olyasmit tesz, amit majd később az utolsó vacsorán, vagy a feltámadás után az emmauszi tanítványokkal együtt étkezve tesz. Itt az ígéret, az Eucharisztia közvetlen előrejelzése. Isten terít asztalt az embereknek, akik követik Õt. És a puszta magányában, a beköszöntő éjszakában a legtöbbet adja, amit ember kaphat: Isten társaságát, a Vele való közösség kezdődik meg az ember számára.

De hirdeti nekünk a mai Evangélium az Egyházra vonatkozó üzenetet is. II. János Pál pápa Ecclesia de Eucharistia kezdetű enciklikájában klasszikusan foglalja össze a teljes keresztény hagyomány alapján az Egyháznak a II. Vatikáni Zsinaton az Eucharisztiáról adott tanítását: „az Eucharisztia építi az Egyházat, és az Egyház hozza létre az Eucharisztiát” (nr. 26). Mert azok, akik ott ülnek együtt, akik abból a kenyérből esznek, amit Jézus ilyen csodálatosan ad nekik, akiket Jézus tanítása gyűjtött oda egybe, (hisz azért mentek ki a sivatagba) azok egyetlen közösséget alkotnak. És ez a közösség ma már az Egyháznak a közössége. Azoké, akiket Krisztus megajándékoz, azoké, akiket ez az ajándék egymással is szolidárissá kell, hogy tegyen. Mert nem lehetséges az, és ezt Szent Pálnál már a kezdet kezdetén olvassuk, nem lehetséges az, hogy akik egy kenyérből esznek az Úr asztalánál, azok között szociális igazságtalanság legyen, azok között az egyik dúskáljon a fölöslegben, a másik pedig komoly nyomorúságot szenvedjen. Ezt megértette már a jeruzsálemi kereszténység is ott, a kezdet kezdetén, amikor a hívek felajánlották, amijük volt, s odatették az apostolok lábához. Szent Pál pedig apostoli útjai során már adományokat, élelmiszert gyűjtött az éhező palesztinai testvéreknek. Ez is hozzátartozik ennek a kenyérszaporítási csodának az üzenetéhez.

A mai napon Zala megye millenniumára is emlékezünk. Éltek, dolgoztak itt emberek sok ezer év óta. Maga Zalavár, a hajdani Mosaburg a Zala folyó mocsaras vidékén már létező településként fordul elő, a karantánok megtéréséről szóló híres munkában , mely az Alpoktól keletre lévő területek VII-VIII. századi történetének legfontosabb tanúja. Már szerepel ez a település mint Pribina és Kocel fejedelmek székhelye. Az említett krónika három templomról szól Zalaváron: az erődített falon belül lévő Szűz Mária-templomról, melyet Liutprand salzburgi érsek szentelt fel 850-ben, a Szent Hadrianus-templomról, melyet a városon belül ugyanez az érsek alapított, valamint egy Keresztelő Szent Jánosnak dedikált templomról, ugyancsak ebben a városban. Ezt az utóbbi templomot tekintik az egész vidék legrégebbi keresztelő templomának. Itt tehát olyan kereszténység központjánál és forrásánál állunk, mely régebbi a magyarok érkezésénél. Ugyanakkor a templomok elnevezésében egy másik üzenet is rejlik. Tudjuk ugyanis, hogy a XI. század elején, vagyis Szent István korában működött itt egy bencés kolostor, amely szintén Szent Hadrianus nevét viselte. Vagyis minden bizonnyal maradt valami a salzburgi érsek korábbi alapításából. A kereszténység nemcsak túlélte a magyarok megérkezését, de képes volt arra is, hogy embereket és korszakokat összekapcsoljon egymással. Szent István király missziója itt már korábbi alapokra építhetett. De Szent István király országszervező zsenialitása megvetette máig szóló erővel az egész ország közigazgatásának az alapjait is. Első, szent királyunk párhuzamosan szervezte a vármegyéket és a püspökségeket. Hitt abban, hogy az itt élő, különféle népekből egyetlen közösség születhet, mégpedig a közös értékek alapján, a keresztény hit jegyében. Sok minden változott azóta, de közös értékekre ma is szükség van, és szükség van annak felismerésére, hogy összetartozunk, mindannyiunk testi-lelki jóléte összefügg a többiek sorsával is. Akkor ünnepeljük méltón ezt az ezredik évet, ha tiszteljük azt az igazságot és azt a szeretetet, amelyből ez a közös történetünk kiindult. Adja Isten, hogy ehhez az őszinte szeretethez és komolysághoz visszataláljunk!

Kérjük a mai napon, az Oltáriszentség ünnepén, hogy az Eucharisztia áldozatként és az isteni szeretet lakomájaként életünk nélkülözhetetlen része legyen, hogy az Oltáriszentséget szentmisén kívül is illessük szerető hódolattal és imádással, hogy az Eucharisztia legyen minden tevékenységünk csúcspontja és minden jó igyekezetünk forrása, és így Krisztus asztalközösségének tagjai lehessünk. Amen.

Magyar Kurír