Erősíteni kell a köteléket

Kevés szó esik nehézségeiről, és még kevesebb arról, hogy miként lehet azokat megoldani. Pedig szinte minden párkapcsolatban vannak olyan időszakok, amikor nem minden megy úgy, ahogyan szeretnénk. Ráadásul egy kívülről harmonikusnak tűnő házasságról is kiderülhet, hogy a felszín alatt komoly problémák vannak. Mit tegyünk azért, hogy megelőzzük a konfliktusokat? Hogyan orvosoljuk a bajokat, ha már bekövetkeztek? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Henry Cloud és John Townsend Párhatárok – Határvonalak a házasságban című könyve, mely a Harmat Kiadó gondozásában jelent meg.

A pszichológus-terapeuta keresztény szerzőpáros nagy sikerű Határaink – Mire mondjunk igent, és mire nemet című művének folytatásaként, kiegészítéseként írta meg ezt a könyvet. Sokan megkérdezték ugyanis tőlük, hogy az abban megfogalmazott határokat tulajdonképpen hogyan is kell kijelölni. A határok megállapításánál az első, hogy meghatározzuk, hol kezdődik az egyik személy és hol a másik. Ez azért fontos, mert a házasság sokak számára egyet jelent azzal, hogy áldozatot hozok a másikért. Ám ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy saját egyéniségem, vágyaim és céljaim teljesen feloldódnak. Már csak azért sem, mert ha az egyik fél személyisége eltűnik a házasságban, az legtöbbször azt jelzi, hogy a másiké viszont felülkerekedett.

Első hallásra talán meglepő, de a szerzők szerint a házasság nem alkalmas terep arra, hogy eljussunk önmagunk teljességére. Ahhoz, hogy „ketten eggyé lehessenek, elengedhetetlen, hogy a férfi és a nő már a házasságkötést megelőzően is teljes személyiség legyen”. A házasság ugyanakkor képes arra, hogy kiegészítse, gazdagítsa a felelős személyek „kincseit”. A közös értékek – mint a hűség, a szeretet, az őszinteség és a megbízhatóság – csak akkor tudnak érvényesülni, ha érett felnőttek lépnek szövetségre a házasságban.

De hogyan is kell kijelölni a határokat? Lehet akár szavakkal, akár tettekkel. Amikor például házastársunk sértő kifejezéseket használ velünk szemben, ezt nem kell eltűrnünk – véget is vethetünk a beszélgetésnek. Ha az egyik fél nehezebb természetű vagy erősebb akaratú, akkor belekerülhetünk egy folyamatos, idegőrlő hatalmi játszmába. Ilyenkor a gyengébb fél a legkülönfélébb eszközökkel próbálja befolyásolni társát azért, hogy mégis úgy alakuljanak a dolgok, ahogy neki megfelelő. A legnehezebb, ha valamelyik házastárs fél a szeretet elvesztésétől, a házastárs haragjától. Nemet kell tudnunk mondani úgy, hogy közben tiszteletben tartjuk a másik határait is. Sokan azért nem teszik ezt meg, mert attól tartanak, hogy súlyos sérelmet okoznak a másiknak. Pedig a sérülést nem szabad összekeverni a fájdalommal. A határok okozta kellemetlenség jót tesz a kapcsolatnak.

Milyen egyszerű lenne, ha elég volna problémánkat jelezni a társunknak, aki aztán megértő módon azonnal változtatna is a magatartásán. Csakhogy ez egyáltalán nem így működik. A szerzők szerint a könyv kétségkívül legnépszerűtlenebb fejezete az, amelyben leszögezik: szinte minden esetben úgy tudjuk megoldani párkapcsolati nehézségeinket, ha mi magunk tesszük meg az első lépést. Még abban az esetben is, ha nyilvánvaló, hogy a másik félnek kell változtatnia. Ám ha képesek vagyunk arra, hogy az első határ kijelölését önmagunkkal kezdjük, akkor komoly esély van arra, hogy társunk is magára fog eszmélni.

A házasság törődésre szorul. Ne higgyük, hogy az esküvő napján még rendíthetetlennek vélt kapcsolat életünk végéig csak úgy magától kitart. Henry Cloud és John Townsend könyve – mely minden állítását megannyi életből vett példával szemlélteti – nemcsak abban segíthet, hogy a házasságot egyben tartó kötelék el ne szakadjon, hanem arra is megtanít, hogyan fűzzünk hozzá ehhez nap mint nap egy-egy újabb erős szálat.

Baranyai Béla/Magyar Kurír

A szerző az Új Ember munkatársa