…Estanislau Márques Chindecasse verbita szerzetest az angolai egyház helyzetéről

– Milyen a katolikus egyház helyzete Afrikában, s különösképpen is Angolában?
– Afrikában mint misszionárius tevékenykedtem. Angolán kívül Kongóban is éltem 1988 és 1991 között, s később még kétszer ellátogattam oda. Ami a katolikus egyházat illeti Afrikában, elmondható, hogy továbbra is fejlődésben van, a Szahara déli területeitől egészen a kontinens déli vidékéig. A Szahara már jobbára arabok által lakott vidék, s ők többségükben muszlimok. Ám azokon a vidékeken is igen aktív a katolikus egyház. A kereszténység terjedésével párhuzamosan azonban nekünk is számolnunk kell a szektákkal, s az afrikai szabadegyházak jelenlétével. Megtalálhatóak a szinkretista törekvések, melyek a helyi sajátosságokkal keverik a keresztény vallást. Ezeknek saját kiadású Bibliájuk van, s személyes úton terjeszkednek.

– Angolában a katolikus a legelterjedtebb felekezet?
– Azt mondhatjuk, hogy a többség keresztény. Valamivel több, mint hatvan százalékra tehető az arányuk a teljes lakosságon belül. Egy 2002-es népszámlálás alapján 11 millió a lakosság létszáma, s közülük 40% a katolikus egyház tagja. A többi 20% evangélikus, s van még néhány hagyományos protestáns felekezet. A muzulmánok létszáma viszont minimálisnak mondható. 1996-97 körül kezdődött a muszlimok térnyerése, különösen is a gazdasági okok miatt Szenegálból és Maliból hozzánk bevándorolt tömegek miatt. Luandában már 1994-ben erős közösséget alkottak, de másutt elenyésző az arányuk.

– És jelenleg mik a legégetőbb problémák a kontinensen?
– Mind a mai napig legfőbb gondunk a szegénység. Legtöbb helyen hiányzik a politikai stabilitás is. Nem működnek a legalapvetőbb intézmények, a vezetés sok esetben nem avatkozik közbe a nehéz helyzetekben sem. Pedig az emberek egyedül nem tudnak megküzdeni ezekkel. Másik komoly probléma a háború, és annak következményeként a rengeteg árván maradt gyermek helyzete. Országunkban is a fiatalok úgy érezhetik, nincs előttük jövő, de ugyanez a helyzet a kontinens nagy részén is. Nagyon sok ember érkezik önkéntesként hozzánk, hogy valamit tegyen ez ellen.

– Miként tud segíteni a katolikus egyház?
– Több országban működtet az egyház karitatív intézményeket, ilyen például Angolán kívül Kongó. Természetesen nem tudunk mindenkin segíteni, de célunk az, hogy a legszegényebbnek nyújtsunk legalább alapvető támogatást a fennmaradáshoz. A szolidaritás és a testvériség eszményét képviseljük közöttük. A létszükségleteken túl gondoskodik az egyház az iskoláztatásról is.

– Hogyan épül fel az egyházkormányzat Angolában?
– Jelenleg tizenhat egyházmegye van, amelynek élén püspök szolgál, s kettő, mely „sede vacante” státusban van, főpásztor híján. Angolában eszerint három érsekség (Huambo, Luanda, Lubango) és tizenhárom püspökség (Benguela, Cabinda, Dundo, Kwito-Bié, Lwena, Malanje, Mbanza-Congo, Menongue, Ndalatando, Novo Redondo, Ondjiva, Saurimo, Uíje) található. Lobito, mely Benguelához tartozik az egyik legjelentősebb egyházi központ. Egyébként egy természetes kikötő, mely a szomszédos Kongói Demokratikus Köztársaságban lévő Catanga felé biztosítja a forgalmat, ahol kiterjedt ércbányászat folyik. Sajnos az ott legutóbb dúló polgárháború tönkretette a vasutat, s annak újjáépítése rendkívül lassan halad. Én magam az ország középső részéről, Huambo tartományából származom, Novas Boa-ból. Mivel fennsíkon helyezkedik el, ezért a klímája is kedvezőbb, nagyon termékeny vidék. Ráadásul ezen a területen nagyon sok katolikus él, arányuk mintegy 75 %. Virágzó egyházi élet folyik nálunk, több szeminárium is van arrafelé.

– Milyen fontosabb katolikus szerzetesrendek találhatók meg Angolában?
– A legrégebbiek férfi szerzetesrendek. A ferencesek, kapucinusok, redemptoristák voltak a legelső misszionáriusaink. Ezeken kívül sok bencés is megtelepedett nálunk. Később jöttek a szaléziak, és a mi rendünk, a verbiták is természetesen, de folyamatosan érkeznek újabbak most is. Jelenleg tagjaik többsége afrikai, de vannak köztük portugálok is, és más kontinens képviselői. Ugyancsak réginek mondható a női rendek között szalvatoriánus rend, Szent Teréz Leányai, a Szentlélek Szolgálói, a Dorottya nővérek, a Mária kongregáció tagjai, összességében vagy húszféle rend. Az ország függetlensége után ugrásszerűen nőtt a szerzetesek száma. Angolában sikeres volt a keresztény térítés, mert az itteni népek igen nyitottak. Hamar beindult a keresztény oktatás, s minden, ami a missziós munkát lehetővé tette. Nagyon komoly kapcsolatok épültek ki Angola és az európai kontinens között. Különösen a partvidékre volt ez jellemző: Luandára, Lobitóra, Benguelára.

– Manapság sokat hallani a világméretű élelmezési válságról. Milyen választ tud adni ezekre a nehézségekre az afrikai egyház?
– Afrikában az egyház mindig a gondoskodó egyház volt. Nagyon sok férfi és női szerzetes dolgozik az emberekért, hogy legyen mit enniük, meg tudják művelni a földet. Csapadék ugyan van, de nincs mivel dolgozniuk. Segítenünk kell őket, hogy meg tudják termelni az élelemnek valót. Gyümölcsfákat telepítünk, oktatást szervezünk nekik, megteremtjük a cselekvés lehetőségeit számukra. A keresztény karitász akkor adományoz valamit, ha közvetlen szükséghelyzet van.

Matykó Károly/Magyar Kurír