Észak-Koreában a legerősebb a keresztényüldözés

Kitekintő – 2010. január 6., szerda | 15:12

Világszerte a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban a legkiterjedtebb a Krisztus-hívőket érintő üldöztetés.

Az „Open Doors” elnevezésű holland keresztény alapítvány tanulmánya alapján a keresztényüldözés mértékét tekintve Észak-Korea áll az ötven országból álló lista élén. A kelet-ázsiai államot Irán, Szaúd-Arábia, Szomália és az északnyugat-afrikai ország, Mauritánia követi a sorban – közölte a felmérés eredményeit több holland lap január 6-án.

A legfrissebb adatok szerint az egész világon százmillió keresztény szenved üldöztetést a hite miatt. Észak-Koreában jelenleg több mint ötvenezer Krisztus-hívőt fosztottak meg szabadságától és tartanak fogságban, mert a hivatalos tilalmak ellenére tanúságot tettek hitükről.

Magyar Kurír