„Eucharisztia: élő kenyér a világ békéjéért” – A szinódus záróüzenete

Az üzenet az öröm hangján szól az egyházhoz, ugyanakkor utal azokra a problémákra is, amelyek az egyetemes egyház vezetőit aggodalommal töltik el. Ismételten leszögezi az Oltáriszentségről szóló tanítást, tisztázva a félreértéseket, továbbá rámutat a liturgikus visszaélésekre, utal a testvéregyházak híveire, illetve a sajátos életállapotban lévő világiakra vonatkozó normákra. 

A XXI. század egyháza részét képezi korunk globalizált világának, amelyben a társadalmi egyenlőtlenségek, a természetei csapások félelmet ébresztenek és válaszra várnak. A szinódusi atyák, mielőtt elmélyítenék a püspöki összejövetel főbb témáit, köszöntéssel fordulnak Kína helyi egyházához és püspökeihez, akik közül a négy meghívott főpásztor nem vehetett részt a megbeszéléseken. Ennek ellenére különleges helyet foglaltak el a szinódusi atyák imáiban, jelen voltak gondolataikban.

A bíborosok és püspökök figyelemmel kísérik a közel-keleti és afrikai háborús gócpontokat, szenvedéssel tölti el őket a Latin-Amerikában, Ázsiában és Afrikában tapasztalható igazságtalanság és rendkívüli szegénység. Bírálják a Nyugat vallási közömbösségét és azzal a felhívással fordulnak a nemzetek vezetőihez, hogy viseljék szívükön az emberi méltóságot, és a fogantatás pillanatától kezdve védelmezzék az életet.

„Az Eucharisztia az egyház életének és küldetésének forrása és csúcspontja”. A szinódus három héten át ebből az állításból kiindulva dolgozott, s most ennek távlatában foglalja össze megfontolásait és a jövőre néző kívánságait. A dokumentum mindenekelőtt az egyház élete számára vigasztaló jelenségeket foglalja össze: a vasárnapi szentmise jelentőségének megújult tudata, a papi és szerzetesi hivatások növekedése a világ számos részén, a hitükben erős fiatalok jelenléte az egyházban – ami köszönhető az Ifjúsági Világnapoknak is.

Az érem másik oldala a jelen és a jövő azon kihívásait mutatja, amelyekre a II. Vatikáni Zsinat által 40 évvel ezelőtt megújult Tanítóhivatal útmutatásai adnak választ. Senki sem sajátíthatja ki az egyház liturgiáját – figyelmeztet a szinódusi üzenet. Ehelyett a püspökök és a papok azon munkálkodjanak, hogy a kiengesztelődés szentsége ismét a hit gyakorlásának középpontjába kerüljön, továbbá serkentsék a híveket a hitük szerinti életre, és tevékenyen vegyék ki részüket a hivatások pasztorációjából.

Az ökumené gyakran szerepel a szinódusi üzenet oldalain. A dokumentum elején az atyák arra buzdítják minden keresztény felekezet testvéreit, hogy imádkozzanak az egyház mielőbbi, látható, teljes egységéért, amely lehetővé teszi az Eucharisztia közös ünneplését. Az üzenet elismeri, hogy jelenleg, bármennyire is fájdalmas, nincs lehetőség a közös szentmisére, illetve ismételten utal azokra az érvényben lévő egyházi normákra, amelyek meghatározzák a szentáldozáshoz való járulás feltételeit.

A dokumentum egyik pontja kifejezetten a médiában és a közvéleményben az egyik legnagyobb érdeklődést kiváltott kérdéssel foglalkozik: az elvált és újraházasodottak szentáldozásának problémájával. A szinódusi atyák ismerik szenvedésüket, és bár nem értenek egyet választásukkal, arra kérik őket, hogy ne érezzék kizárva magukat az egyház életéből, továbbra is vegyenek részt a vasárnapi szentmisén.

Az üzenet két képpel zárul: az egyik az észak-afrikai Abitene IV. századi vértanú keresztényeit ábrázolja, akiktől a híres mondat származik: „Nem élhetünk vasárnap nélkül”, a második pedig az emmauszi tanítványok jelenetét idézi fel. Mindkét kép középpontjában az Eucharisztia, a feltámadt Krisztus áll – arról az örömről tanúskodik, amely a hívek egységéből fakad.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír