Eucharisztia és interkommúnió – a szinódus első napjainak fontos témája

John Dew wellingtoni érsek megjegyezte: „Vannak katolikusok, akiknek a házastársa más keresztény felekezethez tartozik. A Krisztusban megkeresztelteknek megengedjük, hogy részesüljenek a házasság szentségében, de azt nem, hogy az Eucharisztia szentségéhez járuljanak”.

Julian Herranz, a Pápai Törvénymagyarázó Tanács elnöke ezt követően ismertette azokat, a kivételekre vonatkozó egyházjogi szabályokat, amelyek értelmében magukhoz vezetik Jézus Krisztust az Oltáriszentségben más felekezethez tartozó keresztények. Ezek némelyikét II. János Pál pápa is felsorolta az Ecclesia de Eucharistia enciklika 45. fejezetében, amelyet a szinódus munkadokumentuma is feldolgoz. Ebben ezt olvassuk: „Bár a koncelebráció semmiképpen sem törvényes a teljes communio nélkül, mégis másként bírálandó el az Eucharisztia kiszolgáltatása egyes különleges esetekben egyes olyan személyeknek, akik azon Egyházak vagy egyházi közösségek tagjai, melyek nincsenek teljes közösségben a katolikus Egyházzal. Ilyen esetekben ugyanis a kérdés az egyes hívő örök üdvössége szempontjából súlyos lelki szükségről való gondoskodás, és nem az intercommunio megvalósítása, mely lehetetlen mindaddig, amíg az egyházi communio láható kötelékei teljesen helyre nem állnak”.

Az Egyházi Törvénykönyv 844. törvényének 2. bekezdése kifejti: „Valahányszor a szükség úgy kívánja, vagy a valódi lelki hasznosság indokolja, és feltéve, hogy elkerülik a tévedés vagy a közömbösség veszélyét, azoknak a krisztushívőknek, akiknek fizikailag vagy morálisan lehetetlen katolikus szentségkiszolgáltatóhoz fordulniuk, fel szabad venniük a bűnbánat szentségét, az Eucharisztiát és a betegek kenetét olyan nem katolikus kiszolgáltatóktól, akiknek egyházában ezek a szentségek érvényesek".

A 3. paragrafus így fogalmaz: „A katolikus szentségkiszolgáltatók megengedetten szolgáltatják ki a bűnbánat szentségét, az Eucharisztiát és a betegek kenetét a katolikus egyházzal teljes közösségben nem lévő keleti egyházak tagjainak, ha önként kérik, és kellően fel vannak készülve; ez érvényes más olyan egyházak tagjaira is, amelyek helyzete az Apostoli Szentszék megítélése szerint a szentségek tekintetében megegyezik az említett keleti egyházakéval”.

A 4. bekezdés egyértelműen leszögezi: „Életveszély esetén, vagy ha a megyés püspök vagy a püspöki konferencia megítélése szerint más súlyos szükség sürget, a katolikus kiszolgáltatók ugyanezeket a szentségeket megengedetten szolgáltatják ki a katolikus egyházzal teljes közösségben nem lévő többi keresztényeknek is, akik nem tudnak saját közösségük szolgálattevőjéhez járulni, és ezt önként kérik, feltéve hogy ezekkel a szentségekkel kapcsolatban katolikus hitről tesznek tanúságot, és kellőképpen felkészültek”.

A püspöki szinódus munkadokumentumának 87 fejezete ezen kívül emlékeztet arra, hogy „igen széleskörűnek tűnik az egyetértés azzal kapcsolatban, hogy az Eucharisztia ünneplésének előfeltétele a hitvallásbeli egység”, annak módja azonban még tisztázásra vár, „hogyan kell bemutatni az eucharisztikus misztériumot az ökumenikus párbeszéd összefüggésében ahhoz, hogy két, egymással ellentétes veszélyt is elkerüljünk: az eleve kizárást és a relativizmust. Megtalálni a helyes mértéket – ez a legfőbb feltétele annak, hogy megőrizzünk egy egészséges nyitottságot, ugyanakkor megoltalmazzuk az igazságot és saját katolikus identitásunkat”.

Zenit/Magyar Kurír