Eucharisztikus Világkongresszus – szentségi körmenet másfél millió résztvevővel

2016. január 30. szombat 14:10

Január 29-én került sor a Cebuban rendezett 51. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyik legtöbb embert megmozgató, leglátványosabb eseményére: a Capitol Groundon tartott szabadtéri szentmisére és az azt követő, másfél millió embert vonzó szentségi körmenetre. Török Csaba tudósítását olvashatják.

A helybeli és az egész országból érkezett filippinók már korán elkezdtek gyülekezni a Capitol (Cebu szigetének tartományi adminisztrációs központja) amerikai időket idéző, hegyoldalban elhelyezkedő épülete körül. három órától konvojok hozták a főpapokat és a kongresszusi küldötteket. A szentmise 4 órakor vette kezdetét. Főcelebránsa Diarmuid Martin érsek, az előző, 50. Kongresszusnak otthont adó Dublin főpásztora volt. Vele koncelebrált majd' tucatnyi bíboros, köztük Charles Bo pápai legátus, Luis Antonio Tagle manilai érsek és Erdő Péter magyar prímás. A kétszáz püspök (így Palánki Ferenc és Székely János is) az oltár előtt foglalt helyet. Erre a délutánra már végleg elvonultak a hét első felében gondot okozó felhőszakadásokat hozó felhők: kánikulai melegben, verőfényes napsütésben fürödtek, akik eljöttek tiszteletüket tenni az Oltáriszentség előtt. A liturgikus éneket a St. Mary's School gyermekénekkara vezette.

Az ír főpásztor homíliájában megemlékezett két főpapról, akik Rómában voltak felettesei: egyikük lengyel, másikuk vietnámi volt, mindketten igen sokat szenvedtek a hitükért. Az elsőt diakónus korában hurcolták el a dachaui táborba, ahol orvosi kísérleteket végeztek rajta, a másik tizenhárom évig töltött rabságban, kényszermunkán. A szónok elmondta, mindkettejüktől azt tanulta meg, mekkora kincs és értek az Eucharisztia, különösen akkor, amikor az ember el van zárva tőle. Így Martin érsek megemlékezett azokról a filippinókról is, akik olyan országokban élnek, dolgoznak, ahol nem tudják megélni katolikus hitüket, vagy nem jutnak el szentmisére.

Az egyórás liturgia végén megkezdődött a felkészülés a körmenetre. Az Eucharisztiát egy sajátos mozgó oltáron helyezték el. A teherautót, amelynek ez a platóján állt, teljesen átalakították, növényekkel, virágokkal borították be. Cebu viruló szigetét jelenítette meg, hátul a legfontosabb templomok (S. Niño, régi és új székesegyház) stilizált megjelenítéseivel. Az oltáremelvény mögött középen Bo bíboros legátus, balra Marini érsek, a kongresszusokért felelős pápai bizottság elnöke, jobbra pedig José Palma cebui érsek foglalt helyet.

A teherautó-oltár elé soroltak be a helyi társadalmi és vallási csoportosulások díszruhás képviselői, valamint a fegyveres erők díszszolgálatot ellátó tagjai. Az emelvény mögött a püspökök, a papok, a delegátusok, majd a hívek álltak fel. Csak a menet elrendezése fél órát vett igénybe.

A körmenet a Capitol Groundtól a Plaza Independenciáig vezető Osmeña Boulevard-on haladt végig – a táv valamivel több, mint három kilométer, de ezen imádságos és ünnepélyes alkalommal a megtételéhez három órára volt szükség.

A körmenetet ügyesen telepített hangszórók segítségével animálták: főként angol, latin és helyi nyelven hangoztak fel a litániák, imádságok énekek. Emellett szinte az összes főbb világnyelven elhangzottak az Oltáriszentségre vonatkozó evangéliumi szakaszok.

Az útvonal mentén sorakozott fel a másfél milliónyi hívó. Gyertyák, fáklyák tengere égett – öt órakor itt már elkezd alkonyulni, hat órára beáll a sötétség. A főbb csomópontoknál különféle, eucharisztikus motívumokat mutató installációkat helyeztek el, a házak díszfénybe öltöztek, az érintett templomok harangjai zúgtak – valóban itt lüktetett az egész város, sőt a Fülöp-szigetek szíve, lelke.

A rendezők kezdetben ötletes mozgó kordonnal tartották fenn a körmenet rendjét, amely elválasztotta a vonulókat s az oldalt állókat. Ez azonban nem sokáig tartott, hiszen mindenki szeretett volna aktív részese lenni a processziónak. A papság sorai közt is feltűnt néhány világi, végül már a sugárút egész szélességen, elkülönülés nélkül hullámzott a hatalmas tömeg – Erdő Péter bíboros is a hívők között vonult, nem a főpapok soraiban, ezzel sok filippinót örvendeztetve meg, akik fényképet készíthettek a messziről érkezett kardinálissal.

Öröm volt hallani, hogy a kongresszusi himnuszt mindenki kívülről, tiszta szívből és teli torokból énekelte, nemcsak a papság, de a legegyszerűbb hívők soraiban is. Hamarosan olyanná váltunk, mint maga az egyház: vonultunk az eucharisztikus Krisztus után, követve a püspököket, papok és világiak együtt. Sokfélék voltunk, minden kontinens és kultúra képviseletében, mégis megértettük egymást. Olykor kissé rendezetlenné váltunk, felborultak a megálmodott rendszerek, mégsem adódott gond, baj. Egymás között beszélgettünk később arról, hogy egy ekkora tömeg „megszervezéséhez” mi Európában mi mindent bevetnénk, hány baleset történhetne – itt azonban semmi ilyesmi nem történt, az elképesztően sok ember között harmónia, mosolygás és béke uralkodott, az este során semmilyen rendkívüli eseményre nem került sor.

A körmenet este nyolc órára érkezett meg a San Pedro-erődhöz, a Plaza Independenciára. Magunk sem tudtuk, hogyan, de a szervezők elképesztő hatékonysággal és gördülékenyen választották külön a tömeget, hogy a papság eljusson a szabadtéri oltár előtti szektorába.

Az Oltáriszentség már a sorok rendezése után vonult be a térre, az oltárhoz. A Pange lingua eléneklése után a helyi ifjúsági kórus vezetésével – szintén énekelve – az irgalmasság rózsafüzére hangzott fel, amit a Tantum ergo, majd a szentségi áldás követett.

A hosszú szertartás fél kilenckor zárult. A hőség és a nagy időtartam ugyan megterhelő volt, ám az alaphang mégis az örömé, a lelkesedésé volt. Cebu városa ezen az estén valamiképpen a „történelem országútjává” vált, ahová a helyiek tömege elhozta a teljes emberiség imáit, kérését és hálaadását, félelmeit és reményeit. Krisztus pedig ott zarándokolt népe körében – olykor talán megakadó léptekkel, hiszen az milliárdszám ide-oda futó elektromos vezetékek akadályt képeztek a mozgó oltár útjában. Ilyenkor hosszú rudakkal emelték meg a kábeleket, hogy szabaddá váljon az út. Így vagyunk mi is: ha a nehézség idején csak bánatunk és panaszunk van, akkor Krisztus nem tud előre haladni, elakad emberi világunk dzsungelében – mi tartóztatjuk fel őt. De ha épp a legrosszabb helyzetekben felemeljük a szíveinket, akkor szabad teret nyitunk a Megváltó előtt, ő pedig átvezet minket minden próbatételen.

Fotó: 51st International Eucharistic Congress 2016/facebook; Palánki Ferenc

Török Csaba/Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Kitekintő
Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-az-imadsag-az-elso-es-legfobb-munkaeszkoz-kezunkben
Ferenc pápa: Az imádság az első és legfőbb „munkaeszköz” a kezünkben!

Július 24-én délben Ferenc pápa ismét elimádkozta az Úrangyala imádságot a Szent Péter téren összegyűlt hívőkkel. Előtte a napi evangéliumról elmélkedett, arról, hogy mit tanított Jézus az imáról. Utána pedig imádságot kért a krakkói Ifjúsági Világtalálkozón részt vevő fiatalokért.

18:00
kero-imadsag-oktalansag-szemtelenseg-vagy-bizalom
Kérő imádság: oktalanság, szemtelenség vagy bizalom?

Évközi 17. vasárnap – Gondolatok az olvasmányokhoz (Ter 18,1–10a; Kol 1,24–28; Lk 10,38–42)

2016. július 23. szombat