Évközi 12. vasárnap, 2002. június 23.

1. A hitről való tanúskodás parancsa
Jézus a mai evangéliumban (Mt 10,26-33) a hitről való tanúskodásról beszél apostolainak és nekünk is. Nem buzdít, hanem egyenesen parancsol: ne féljetek az emberektől! Majd dorgáló hangra váltva azt mondja, hogy „akik megvallanak engem az emberek előtt, én is megvallom majd mennyei Atyám előtt. De aki megtagad az emberek előtt, azt én is megtagadom mennyei Atyám előtt” (Mt 10,32-33)
Jézus igen határozott szavai azt jelentik, hogy a hitről való tanúskodás szükséges az üdvösséghez. A jézusi tanítást a II. Vatikáni zsinat is megismétli, amikor a Lumen gentium dogmatikai konstitúcióban írja, hogy „mindenkinek készen kell lennie arra, hogy megvallja Krisztust az emberek előtt, és kövesse őt a keresztúton, vállalva az üldöztetést, melynek soha sincsen híjával az Egyház” (LG 42).
Miért kell tanúskodnunk hitünkről? Nem azért, mert Jézus rászorul, hisz maga mondta: „nincs szükségem emberek tanúságtételére” (Jn 5,34). Hitünkről saját üdvösségünk miatt kell tanúskodni! A szent hitvallók és mártírok (görög martüsz, tanú) bizonyítják a tanúságtétel üdvösségszerző értékét. De…
2. … kommunikációs hézagok miatt is szükséges a tanúskodás!
Nem csak joghézagok vannak – melyeket ügyes emberek kihasználnak –, de kommunikációs hézagok is. Például május 20-án, pünkösd utáni hétfőn az esti TV-Híradó beszámolt a Püspökszentlászlón elkészült lelkigyakorlatos ház kápolnájának felszenteléséről, majd megjegyezte, hogy „ide menekült Mindszenty József bíboros a kommunista diktatúra elől.” Aki járt Püspökszentlászlón – az egykori pécsi püspöki nyaraló barokk kastélyánál –, olvashatta a homlokzaton lévő emléktábla szövegét: „Itt szenvedett fogságot mindannyiunkért Mindszenty József hitvalló bíboros, hercegprímás 1955. július 14-től november 1-jéig.”
A kommunikációs hézag csupán annyi, hogy nem ide menekült a diktatúra elől, hanem a diktatúra itt őrizte az életfogytig tartó büntetésre ítélt bíborost. Micsoda különbség!
Hasonló kommunikációs hézag persze már az ókorban is előfordult – a keresztény hit kárára. A II. században nevetséges vádakkal illették a római keresztényeket (pl. emberáldozatot mutatnak be, szemükkel megátkozzák az embereket) s emiatt üldözték és kivégezték őket. 150-ben Justinus, keresztény író és filozófus egy 68 fejezetből álló könyvet írt, amelynek Apologia (Védekezés) címet adta, és elküldte Antonius Pius császárnak. Ebben megcáfolja a nevetséges vádakat, és egyszerű, világos módon kifejti a keresztények életmódját és tanítását.
E két példa elegendő annak igazolására, hogy kommunikációs hézagok voltak és vannak. Ezek olykor hátrányos információból fakadnak, olykor előítéletekből, olykor rossz szándékból. A hívő embernek készen kell állnia megválaszolni a felmerülő kérdésekre (vö. 1Pét 3,15), tanúskodva az igazságról. Ez a feladat ránk vár, és nem a kommunikációs igazgatókra.
3. Az élet tanúságtétele
Jézus azt kívánja, ne féljünk az emberektől, és merjünk kiállni az ő tanítása mellett. Igen, de hogyan? Szavakkal? Gyakran tapasztaljuk, hogy olyan emberek hivatkoznak hívő mivoltukra, akiket némi jóindulattal is csak a „maga módján vallásos” kategóriába lehet besorolni. A szavak devalválódtak, és az emberek nagymértékben immunissá váltak a szavak iránt. VI. Pál pápa mondta: „A mai embert inkább érdeklik a tanúk, mint a tanítók, és ha mégis hallgat a tanítókra, ezért teszi, mert ők egyben tanúk is” (Evangelii Nuntiandi 41).
Napjainkban fontossá vált az élet tanúságtétele. Ha az egyes keresztény közösség élete valóban betölti a világító fény, a só és a kovász szerepét – ahogy azt Jézus elvárja –, akkor a többi ember rá fog kérdezni: Miért élnek így? Mi ad nekik erőt?
Ma az a feladatunk, hogy életünkkel ilyen kérdések feltételére késztessük a nem hívő embereket. Akkor mi magunk leszünk Krisztus levele (2Kor 3,3), melyet minden ember olvashat. Ámen. Verőcei Gábor/MK