Évközi 14. vasárnap, 2002. július 7.

1. Korunk új szegénysége: az emberi elhagyatottság
„Magasztallak téged, Atyám, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek!” (Mt 11,25) – hallottuk Jézus örömteli imáját. Jézus annak örül, hogy tanítását a szegények (kicsinyek) elfogadták. Más vallásalapító bizonyára annak örülne, hogy követői között okos, művelt, jókora „szürke állománnyal” megáldott emberek vannak. Jézus ilyenekkel nem büszkélkedhetett, hisz az akkori befolyásos vezetők ellenségesen viszonyultak hozzá. Õ azonban örülni tudott a szegényeknek. Vele ellentétben a nép vezetői, ha érdekük úgy kívánta, a nép javára hivatkoztak – mint pl. Kaifás (Jn 18,14) – de valójában mélyen megvetették a népet, mert az „a törvényből mit sem értett” (Jn 7,49). Az evangélisták állandóan kiemelik Jézus szeretetét az emberiség iránt. Átölelte a gyermekeket; kapcsolatba lépett korának megvetettjeivel, a bűnösökkel; érdeklődést mutatott a leprások, vakok, koldusok iránt; megesett a szíve a tömeg láttán, akik egy elhagyatott helyen élelem nélkül hallgatták őt (vö. Mt 14,13 kk.). Jézus akkor kenyérszaporítással segített az embereken.
Korunkban megjelent a szegénység egyik új formája: az emberi elhagyatottság. Nem csak tékozló fiúkról hallunk – akik elhagyják a szülői házat –, de apákról és anyákról, akik elhagyják családjukat. Vannak olyan szülők is, akik ugyan anyagilag mindent megadnak gyermekeiknek, de az életükben egyáltalán nem vesznek részt. A jóléti társadalmakban sok idős ember él jó anyagi körülmények között, de teljesen magára marad, mintha már csak a halálra kellene várnia. Igen, az emberi elhagyatottság korunk újfajta szegénysége, legmélyebb sebe.
2. Az elhagyatott embereknek támaszra van szüksége, és Jézus magát ajánlja támaszul, mikor ezt mondja: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek, én felüdítelek titeket!” (Mt 11,28). Ezután egy biblikus eredetű metaforát említ: „Vegyétek magatokra igámat!” (Mt 11,29). Az iga felvétele az ókorban a győzelmi szertartás része volt. Eredetileg az iga az ökrök nyakába akasztott szerszám, mellyel a szekeret vagy az ekét húzta, de a háború után a legyőzött király vagy vezér nyakába is igát akasztottak, mellyel kifejezte, hogy elfogadja a győztes fél hatalmát és vallását is. Amikor Jézus azt mondja: „vegyétek magatokra igámat”, ez azt jelenti, hogy „legyetek tanítványaim”. Fogadjátok el tanításomat, valósítsátok meg életeszményemet: a szelídséget és alázatosságot. Jézus azt ígéri, hogy az ő iskolájában mindenki megtalálhatja az enyhülést és felüdülést. Ez nem azt jelenti, hogy neki nincsenek követelményei, terhei – hiszen világosan beszél az ő igájáról –, De Jézus tanítása egészen új kapcsolatot teremt az emberek és Isten között.
Ha az akkori farizeusi szőrszálhasogató követelményekhez hasonlítjuk Jézus tanítását, akkor nyilvánvaló a különbség. Manapság is láthatunk azonban ilyen különbséget! Ha azokra a szektákra gondolunk, amelyek híveiket jobbi esetben az elmegyógyintézetbe, rosszabbik esetben a kollektív öngyilkosságba segítik, akkor nyilvánvaló, hogy melyik iga „boldogító és könnyű”.
Tény, hogy világszerte vannak destruktív, romboló szekták. Ezek nem támaszai az elhagyatott embereknek, hanem tönkretevői. Éppen ezért nem tisztességes magatartás egy ország vezetőitől vagy törvényhozóitól, ha lehetővé teszik a romboló (vallási) szekták működését. Amint az állam feladata a közegészségügyi törvényekkel elősegíteni az állampolgárok egészségének védelmét, úgy feladata a lelki egészség védelme is. Az állam és egyház szétválasztása nem jelentheti azt, hogy az állam és az egyház ne keresse közös erőfeszítéssel az emberek elhagyatottsága elleni megoldást.
A mai evangélium tanítása alapján mi azt mondjuk, hogy Jézus a megoldás, ő a támasz. Szépen mondja Szent Ágoston: „Ha te vagy erősségünk, van támaszunk. Ha magunkban bízunk, esendők vagyunk.” Ámen. Verőcei Gábor/MK