Évközi 16. vasárnap, 2002. július 21.

1. A zelóták ügybuzgósága, mint a példabeszéd történelmi háttere
A konkolyról és búzáról szóló példabeszéd egy mindennapos mezőgazdasági tapasztalatot ír le, nevezetesen azt, hogy a konkoly annyira hasonlít a búzamaghoz, hogy a vetés szárba szökkenéséig még a gyakorlott szem is alig tudja megkülönböztetni azokat egymástól. A példabeszéddel Jézus azt tanítja, hogy amint a konkoly és a búza – a rossz és a jó – összekeveredik egészen az aratásig, úgy az erkölcsi rossz, a bűn is végig kíséri az egész emberi történelmet, egészen a végítéletig. Ezen túlmenően azonban a parabolának van egy véresen komoly történelmi háttere is.
Jézus korában volt egy zsidó népcsoport, akik úgy gondolták, hogy a Messiás mielőbbi eljövetelét siettetni lehet. Ennek érdekében a gonoszság megtestesülésének tartott rómaiak kitakarodását minden eszközzel elő akarták segíteni, beleértve az erőszakot is.
Úgy gondolták, hogy Isten dicsőségét erőszakkal is meg lehet valósítani, s ezért a legméltóbb emberi magatartás az ügybuzgóság. Innen kapták a nevüket is, mert zelóta buzgót, ügybuzgót jelent. A zelóták partizánharcot vívtak a kisebb római egységek ellen, orvul gyilkoltak (Act 23,13-15), állandóan nyugtalanították az ellenfelet. A zelóta mozgalom volt az, amely végül szinte az egész nemzetet belesodorta a rómaiak elleni nyílt harcba, s amely 70-ben Jeruzsálem lerombolásával és sok ezer zsidó pusztulásával végződött. Valószínű, hogy Jézus tanítványai között is voltak olyanok, akik korábban ehhez a mozgalomhoz tartoztak. Bár a bibliai szövegek kifejezetten nem emlegetik a mozgalmat, Jézus tanítása – nevezetesen a konkolyról és a búzáról szóló példabeszéd – több olyan kijelentést tartalmaz, amely a zelóták nézetei ellen irányul. Vagyis Jézus nem értett egyet az erőszakos módszerekkel. Ezt az ellenérzését fejti ki a most hallott példabeszéddel.
Egy ember jó magot vetett a földbe, de az éj leple alatt gonosz ellensége konkolyt szórt a búza közé. A gazda szolgái – a zelótákhoz hasonló ügybuzgósággal – felajánlják, hogy kiirtják a konkolyt, azaz kiirtják a rosszat a jó közül. Valljuk meg őszintén, hasonló szándék manapság is felfedezhető a magukat jónak tartó emberek között, ti., hogy irtsuk ki a rosszat, ha kell, erőszakkal. Éppen ezért a példabeszéd egy örökzöld témát érint:
2. A rossz problémáját! Sokszor lehet hallani keresztények szájából is a kérdést: Isten miért engedi meg a rosszat? A példabeszéd is ezt a kérdést sugallja: Miért mondja a gazda – a szolgák teljesen ésszerű ajánlatára –, hogy hagyják csak a konkolyt, a rosszat, egészen az aratásig? A gazdát és az általa megszemélyesített Istent mi indítja erre az elképesztő nyugalomra, szinte majdnem azt mondhatjuk – közömbösségre?
Két dolog! Először is az, hogy lesz aratás, lesz végső igazságtétel, azaz végső ítélet. Isten uralma akkor fog egész súlyában megmutatkozni. De ez az Isten uralma nem az én emberi erőfeszítésemnek következménye, Isten uralmát nem nekem kell kiharcolnom, esetleg erőszakkal.
A másik szempont Jézus erőszakmentessége. Jézus helytelenítette a zelóták erőszakosságát, de ellenez minden erőszakot. Azért ellenez minden erőszakot, mert az erőszak korlátoz. A gazda megtiltja szolgáinak, hogy a konkoly növekedését korlátozzák. Jézus szabadságpárti, mindenkinek szabad növekedést biztosít. A példabeszédben nem arra kell azonban koncentrálni, hogy – micsoda abszurdum! – szabad növekedést enged a rossznak, a konkolynak. Inkább azt kell észrevenni, hogy a jónak is szabad növekedést biztosít. Isten nyilvánvalóan nem akarja a rosszat, csak eltűri. De miért tűri el? Mert csak így válik az ember erkölcsi lénnyé!
Csak akkor van értéke a hűségnek, ha lehetnénk hűtlenek is. Csak akkor van értéke a becsületnek, ha lehetnénk becstelenek is. Csak akkor van súlya az emberiességnek, ha lehetnénk embertelenek is.
A példabeszéd tehát szabad növekedést biztosít jónak, rossznak egyaránt. Ugyanakkor felszólít arra, hogy a mi feladatunk a jóban való növekedés, és nem a gonosz kiirtása a világból. Jézus a történelem gyakorlatától eltérő megoldást kínál a rossz elleni küzdelemben. A történelemben az emberiség számtalanszor az erőszak módszerét választotta a rossz ellen. Nem mintha nem lenne hozzá joga! Jézus azonban nem tör-zúz, hanem vár. Nem arra, hogy vajon mi lesz a rosszból, hanem inkább arra, hogy mi lesz a jóból. Vajon növekszik a jó is, vagy behódol a rossznak?
Manapság sokan hangoztatják, hogy hatalmi eszközökkel kell gátat vetni a korrupciónak, gyilkosságoknak és más bűnöknek. Bizonyára erre is szükség van. De erkölcsi nagyságokra is szükség lenne. Mert ezekben hiány van. És a hatalom nem pótolja az erkölcsi nagyságot! Czakó Gábor író idézi egyik könyvében Muzslay István jezsuita prédikációját, aki azt mondta: „Ha mi nem változunk, akkor minden marad a régiben, s a rendszerváltozás mindössze annyit fog jelenteni, mintha egy szemétdombot átlapátolnánk az udvar egyik sarkából a másikba. Mit tehetünk Magyarország fölemeléséért? Javuljunk meg!” Ámen. Verőcei Gábor/MK