Évközi 17. vasárnap, 2002. július 28.

1. Mindennapos lemondásaink az élet szerves részét képezik. Az érettségire vagy felvételire készülő diák lemond egy időre a szórakozásról. A házépítésbe fogó fiatal házaspár lemond a külföldi nyaralásról. A beteg orvosi tanácsra lemond káros szenvedélyéről. Hosszú lenne felsorolni, hogy a gyermeket nevelő szülők mi mindenről mondanak le. A lemondások átszövik életünket. Nem azért mondunk le a szórakozásról, nyaralásról, szenvedélyről, mert az rossz, hanem egy magasabbrendű érték előnyben részesítése miatt mondunk le. Magasabbrendű érték lehet az érettségi, a családi ház vagy az egészség, amiért érdemes lemondani más értékekről.
Jézus a mai példabeszédekben arról szól, hogy
2. a legmagasabbrendű érték az Isten országa, mely minden lemondást megér.
A földbe rejtett kincs nem volt ritka Jézus szülőföldjén. A gyakori háborúk idején az emberek elásták kincseiket, abban a reményben, hogy majd a vész elmúltával kiássák azt. Aki nem élte meg a vész elmúltát, annak kincse a földben maradt és előfordult, hogy más találta meg. A dolog erkölcsi oldalával nem foglalkozik a példabeszéd, viszont érzékelteti azt az örömet, melyet a megtaláló érez: eladja mindenét, csakhogy övé legyen az a kincset rejtő föld. Így övé lesz a kincs is. Hasonlóképpen az Isten országa olyan értéket jelent, mely a mindenről való lemondást is megéri. Aki ezt megteszi, nagy örömben lesz része.
A gyöngykereskedőről szóló példázatban az Isten országáért való lemondásról van szó, de az inkább azt hangsúlyozza, hogy az Isten országát keresni kell és nem szerencsés véletlen folytán fogunk oda bejutni.
Jézus szerint lemondás nélkül nem lehet az Isten országába jutni. Szabó Ferenc SJ Intelem című versében ezt így fogalmazza meg: „Nem juthatsz el a lét szívéhez // ha nem tudsz lemondani – nem // nem adok-adsz egyezség ez // halált kíván minden szerelem!”
Az Isten országáért való lemondás indítéka nem az adás-vétel kölcsönössége kell, hogy legyen, hanem a szeretet – vagy ahogy a papköltő mondja: a szerelem – nagy kalandja. „Halált kíván minden szerelem!” – aki szeret az meghal a maga számára, hogy teljesen a másiknak éljen. Ez igaz Istenre is, elsősorban őrá igaz. „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda” (Jn 3,16). Isten Fia úgy szerette a világot, hogy meghalt érte, mert „halált kíván minden szerelem”.
Ha mi emberek szeretjük Istent, akkor mi is lemondunk bizonyos dolgokról, lemondunk bizonyos fokig önmagunkról, mert halált kíván minden szerelem. Miről kell lemondani? Szent János szerint „a test kívánságáról, a szem kívánságáról és az élet kevélységéről, mert ezek nem az Atyától vannak, hanem a világtól” (1Jn 2,16).
3. Megéri lemondani? – kérdezik ma sokan. Az érettségi érdekében megéri lemondani a szórakozásról; a családi ház érdekében megéri lemondani a külföldi nyaralásról; az egészség érdekében megéri lemondani ínyenc falatokról. Ezt mindenki belátja, mivel látható eredményről van szó. De az Isten országáért lemondani bármiről: ez sokak szemében esztelenségnek tűnik. Lemondás helyett élvezik az életet, nem is gondolva az örök életre. Miközben felépítik evilági életüket, tönkreteszik örök életüket. Közben „fennen dicsérik tönkrejutásuknak saját maguk által kitalált s szabadalmazott módját.” (Prohászka)
Megéri lemondani bármiről az Isten országáért? – kérdezzük mi is. A példabeszédben Jézus válasza: igen! Mi hiszünk neki, aki az Atyától jött és értünk való szeretetében a halált is vállalta. Elhisszük neki azt, hogy ebben a világban „minden semmi Hozzá viszonyítva”. (Szabó Ferenc SJ). Ámen. Verőcei Gábor /MK