Évközi 17. vasárnap, 2003. július 27. „B” év

1. A kenyérszaporítás az Oltáriszentség előképe
A kenyérszaporítás csodájának leírásában szembetűnő, hogy János evangélista mellőzi a részleteket. Míg a vakon született meggyógyításánál (Jn 9) részletesen beszámol arról, hogy Jézus a nyálával sarat csinált a porból és azt a vak szemére kente, majd elküldte megmosakodni a Siloe-tóhoz, addig a kenyérszaporítás csodájánál nem tesz semmi különbséget. Egyvalamit azért megemlít az evangélista, azt, hogy Jézus az öt árpakenyér és két hal szétosztása előtt imádkozott. Önmagában ez nem számít különlegesnek, mert az étkezés előtti ima fontos volt az ószövetségi zsidóknál is. Az evangélista azonban nem véletlenül őrizte meg ezt a jézusi gesztust, ti. ezzel már az utolsó vacsorára utal, ahol Jézus ugyancsak imádkozik. A kenyérszaporítás és az utolsó vacsora, azon belül az Oltáriszentség alapítása közötti összefüggés nyilvánvaló. Ezt az összefüggést szem előtt tartva vizsgáljunk meg egy újabb párhuzamot.
2. A vendégség lelkesít?
Az Evangélium szerint a kenyérszaporítás után a tömeg annyira lelkesedett Jézusért, hogy erőszakkal királlyá akarták tenni (Jn 6,15). Jézus vendégül látta őket, ezért lelkesedtek.
Jézus a vasárnapi szentmisében vendégül lát bennünket. Kérdés: Lelkesít bennünket ez a vendégség? Egyáltalán tudatában vagyok annak, hogy Isten vendége vagyok? Ha névnapi, esküvői és egyéb vendégségbe megyek, az általában lelkesíteni szokott. Amikor Isten vendégségébe megyek, ez is lelkesítőleg kell, hogy hasson. Ez persze hitünktől függ. Ha nem érzek magamban ilyen lelkesítő hitélményt, akkor felül kell vizsgálnom hitemet. Felül kell vizsgálnom azt, hogy miért is megyek templomba? A szép énekek, ruhák, a mozgás, esetleg szereplés mind csak másodlagos szempont az asztalközösség mellett. Ezek mind csak az asztalközösséget szolgálják. Aki csak a szép liturgia miatt, a szép egyházi zene miatt jönne szentmisére, az célt téveszt. Azt nem Isten vendégsége fogja lelkesíteni, hanem a másodlagos dolgok. Pedig gondoljuk csak meg, ha valahova vendégségbe megyek, elsősorban arra készülök, hogy ott egy számomra fontos személlyel fogok találkozni, és nem az foglalkoztat – normális esetben –, hogy mit fogok enni, vagy milyen ruhákat fogok látni. Hasonlóképpen a szentmisére menet is arra kell készülni, hogy ott Istennel találkozom, s nem esztétikai élvezetre megyek.
3. „Fedezzük fel a vasárnapot és az eucharisztiát, mint a feltámadt Krisztussal való ünneplést!” – olvassuk nyolc közép-európai ország püspökeinek közös pásztorlevelében (22. p.), melyet a Közép-európai Katolikus Találkozó június 1-jei megnyitására bocsátottak ki. Valóban fel kell fedezni a vasárnap és az Oltáriszentség nyújtotta vallási élményt, mivel a vasárnap profanizálódott. A profán világ számtalan más élményt kínál a szentmise helyett. A szórakoztatóipar és a turizmus rafinált iparággá nőtte ki magát. Miközben gondoskodnak az élményekről, gondoskodnak a hétköznap és az évközben megkeresett jövedelem elköltéséről. Miközben futószalagon kínálják az élményszerzési lehetőséget, a szakemberek arról beszélnek, hogy gyermekeink élményszegények és korunk embere elfelejtett ünnepelni.
Tény, hogy a mai világ profanizálta, elvilágiasította a vasárnapot. Csakhogy a vasárnap nyújtotta vallási élményt semmi más nem tudja helyettesíteni. Vasárnap alatt nem azt az egy órát értem, amit a misehallgatás igénybe vesz. A keresztény vasárnap egy teljes nap, és egy sereg dolgot foglal magában: tevékeny részvétel a szentmisén (nem csak passzív misehallgatás), törődés saját lelkünkkel, elmélkedés, szentségekhez járulás, vallási művelődés a prédikáció meghallgatásával, kapcsolatfelvétel a plébániai családokkal, szeretetgyakorlat a betegek vagy gyerekek iránt.
Vasárnap Isten vendége vagyok. Ha komolyan veszem a jó Isten által adott programot, akkor nem fogom keresni, mivel üthetem agyon az időt, hanem igazán hasznos pihenőnap lesz számomra. Ámen. Verőcei Gábor/MK