ÉVKÖZI 17. VASÁRNAP „C” ÉV, 2004. JÚLIUS 25.

A mai vasárnap központi témája az imádság. Ha az emberek véleményét kérjük, hogy minek tartják az imádságot, nagyon sokféle választ kapunk.
A Teremtés könyvének elbeszélése (18,20-21.23-32) úgy mutatja be az imádságot, mint valami eljárást. Istenhez, mint bíróhoz panasz érkezik, hogy mi történt a földön. Utána akar nézni a dolgoknak, hogy a vád igaz-e vagy sem. Az elbeszélés hangvétele érzékelteti – noha ekkor nem mondja ki – a súlyos vádakat. A rövid mondatok is tükrözik a drámai feszültséget, a helyzet súlyosságát. Rögtön meg is kezdődik a nyomozás. Az Isten szava még nem tételezi fel a gonoszságot, hanem szinte Szodoma oltalmazójának tűnik. Nem akar büntetni, csak az igazságot felderíteni.
Ábrahám azonban nagyon gyorsan, talán éppen elővigyázatosságból odaáll az Úr elé, amikor a két férfi Szodoma felé indult. A város lakóinak védelmére kel, és találékony módon alkuszik. Mindent felhasznál azért, hogy eredményt érhessen el. Alkuszik az igaz emberek számával. Az igazak védelmét azzal is biztosítja, hogy Istenhez méltatlan lenne, ha a gonoszokkal együtt az igazakat is elpusztítaná. Nem vonja kétségbe a gonoszok büntetésének jogosságát, de az igazakért aggódik. Az igazak száma mindig kevesebb lesz, és az alku tíz igaznál befejeződik.
Bár ezekben a mondatokban nem mondta ki mi volt e városok bűne, de néhány fejezettel előbb szólt róla, tehát ismert volt gonoszságuk. Az ószövetség több helyén is szerepel a gonoszságért való büntetés. Itt Ábrahám védőként viselkedik és szólal meg. Megáll az Úr előtt, alkuszik, az elbizonytalanodása is bátorrá teszi. Végső kicsengése, hogy az Úrra bízza a döntést.
A Válaszos zsoltárban Isten szavaival nyilvánítjuk meggyőződésünket: Isten meghallgat. Ezért az embernek mindig kell benne bízni. Ezért ünneplünk templomában, hozzá kiáltunk. Alázatosak vagyunk, mert a gőgős nem kedves Isten előtt. A legfőbb érv, mert Isten mindig az ember javára dönt.
Az evangélium története két szempontból is jelentős: Jézus maga is imádkozik, majd a tanítványok kérésére tanítja őket imádkozni. Az apostolokra hatással van az imádkozó Jézus, és mivel ismert számukra Jézus különleges kapcsolata az Istennel, őszinte vágyként fogalmazódik meg kérésük: Taníts meg minket imádkozni.
Szent Lukács ebben a rövid részletben több témát is érint az imádsággal kapcsolatban. Az első az imádság megfogalmazása. Két szöveget ismerünk az evangéliumból. Szent Máté evangélista írja le azt a szöveget, amit a liturgiában és mindennapi imáinkban használunk. Lukács – ahogy ma hallottuk – rövidebben fogalmaz. Beilleszti abba a tanítási sorba, ami Jézus útján történik Jeruzsálem felé haladva. Ezzel eléggé kiemeli a Krisztust követők életének sajátságait, mint pl. az irgalmasság gyakorlása a szamaritánus magatartása nyomán. Az imádság tartalmazza mindazokat, amelyeknek megvalósulása a keresztény élethez is hozzá tartozik. Lukács evangéliumát a pogányságból megtérteknek írja. Nekik nagy szükségük van arra, hogy ne csak Jézus példáját lássák, hanem a gyakorlatban is hallják az imádság legfőbb témáit. Ezek pedig mind összefüggésben vannak a keresztény élettel is.
A megszólítás egészen új. Jézus már a megszólítással is jelzi, hogy meg akarja változtatni az imádkozó ember véleményét az Istenről. Isten atya, tanítja Jézus. Ezzel az újszövetség egyik lényeges gondolatát adja tanítványainak. Bár ilyen megszólításra bátorítja tanítványait, de ez nem jelenti, hogy kérései kisebb jelentőségűek lennének. Tartalmazza az emberi élet fő kérdéseit, ami az Isten országára, a mindennapi kenyérre és a bűnbocsánat nagyon összetett kérdésére vonatkozik.
Az imádság ismertetése után az evangélista áttér az imádsághoz tartozó másik, emberi életünk problémás témájára. Meddig kell imádkozni, meghallgatja-e az Isten az imádságot? Jézus példabeszéddel válaszol. A példabeszéd alaptörténete kétséget sem hagy bennünk, hogy ez nem történhetett meg. Bármelyik családi otthonban előfordulhat, hogy vártalan vendég érkezik. Ugyanúgy elképzelhető, hogy nincs otthon kenyér, amivel a váratlan vendéget megkínálhatják. Ekkor a megoldás a kölcsönkérés. A segítségkérő barátja nem akar adni, logikus érvekkel válaszol. Később mégis ad. Oka nagyon egyszerű: mert így nem zavarja fel a családot, és az éjszaka nyugalomban telik tovább. Jézus ezután fűzi hozzá tanítását, ami már példabeszéddé teszi a mindennapi történetet. Tömören megfogalmazva: bizalommal kell az Istenhez fordulni. Ezt erősíti már a megszólítás is.
Hogyan cselekedjenek? Kérjenek, keressenek és zörgessenek. A rászoruló ember magatartása, amit ebben a körülményben is tegyen. Ha így cselekszik, akkor meghallgatják őket, ajtót nyitnak nekik.
Lehet, hogy hitetlenkedő tekinteteket látott Jézus? Vagy bele látott hallgatói kétkedő szívébe? Mit lehet feltételezni egy apáról. Rosszat akar fiának? Az említett példák, mint a kenyér és a kő, a hal és a kígyó, a tojás és a skorpió összekapcsolásával az apa elvárható viselkedését állítja hallgatóit elé. Õk ezt biztos nem teszik, akkor hogyan tudják feltételezni az Istenről, aki sokkal jobban szereti az embert.
Ahhoz, hogy az ember ehhez a gondolatvilághoz formálódjon, le kell vetnie a régi embert, és egészen újjá kell lennie. Ezt pedig csak a keresztség szentségében nyerheti el az ember, tanítja Szent Pál a szentlecke (Kol 2,12-14) néhány sorában. Urunk nemcsak tanította az evangéliumával az embereket, hanem a kereszthalálával adóslevelünket eltávolította az útból.
A szentmise könyörgésében összefoglaljuk röviden kérésünket: árassza ránk irgalmát, hogy a mulandó javakat az örök javak elnyerésére használjuk. Ámen. Verbényi István/MK