Évközi 18. vasárnap, 2003. augusztus 3. „B” év.

1. Akik a valamit keresik, mert élni akarnak
A kenyérszaporítás csodája után a tömeg királlyá akarta tenni Jézust, de ő a hegyre menekült előlük (Jn 6,15). A nép azonban kitartóan kereste a csodatevőt, és amikor a tó túlsó partján, Kafarnaumban megtalálták, köszöntötték. De hogyan!? Nem üdvrivalgással, mint ahogy az elvárható lett volna, hanem semmitmondó szavakkal kérdezték: „Mester, mikor jöttél ide?” (Jn 6,25). A kérdés ugyan élethű, de mivel a tömeg részéről nem érzékelhető a megtalálás öröme, gyaníthatjuk, hogy nem is Jézus személye vonzotta őket, hanem valami más: az ingyenkenyér. Nem a valakit keresték, hanem a valamit.
Sajnos örök emberi vonás ez. Hasonló gondolatot fogalmaz meg Hochwälder történelmi drámája: A szent kísérlet. Amerika fölfedezése után spanyol telepesek költöztek Paraguayba, ahol a bennszülött indiánokat rabszolgasorban tartották. Ugyanott működtek azonban jezsuita missziós telepek, ahol az indiánokat emberszámba vették és vagyonközösségben éltek. Érthető módon az indiánok mind nagyobb számban szöktek át a telepesektől a jezsuitákhoz. A spanyol telepesek azonban királyi vizsgálatot kértek sérelmeik orvoslására. A vizsgálat során derült ki, hogy az indiánok szívesebben fogadják el a jezsuiták Istenét, mint a telepesek Istenét, mert az előbbi kenyeret és ruhát biztosít számukra. Amikor a jezsuita tartományfőnök meghallotta az indiánoknak ezt a primitív és alapvetően téves felfogását Istenről, összeroppant. Sosem gondolta volna, hogy az indiánok csak az anyagi biztonság és jólét miatt fogadják el Istent, és nem mély hitből. Lelkiismeretfurdalás gyötörte, hogy ők elhibázták egész működésüket, hiszen amiért jöttek – a krisztusi tanítás átadására –, azt rossz módszerrel tették.
A kiváló drámában az indiánok is a valamit keresték, a Valaki helyett. Bizony örök emberi vonás ez: Istentől a földi jólétet várni. Így tettek azok az emberek, akik a kenyérszaporítás utáni napon Jézust keresték. Jézus szemükre is hányja: „Bizony, bizony mondom nektek, nem azért kerestek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok” (Jn 6,26).
2. Akik örökké akarnak élni, a Valakit keresik
Jézus azonban nem azért jött, hogy az ember csak jobban éljen, hanem azért jött, hogy örökké éljen. Ezért kijelenti: „Ne olyan eledelért fáradozzatok, amely megromlik, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek…” (Jn 6,27). Itt az Oltáriszentségre utal Jézus, mely az örök élet záloga. Ne értsük félre, nem arról van szó, hogy nem szabad imádkozni a valamiért – sikerért, jólétért stb. –, hisz a szentmise egyetemes könyörgéseiben ilyenekért is imádkozunk. De a legfontosabb mégsem ez, hanem az örök élet zálogának, az Oltáriszentségnek a magunkhoz vétele. Aki örökké akar élni, az a Valakit keresi, és nem elégszik meg a valamivel.
Ez az alapvető különbség a hívő és a nem hívő ember között. A nem hívő csak élni akar, ezért izzadva dolgozik, küzd megállás nélkül. Azt mondják rá elismerően: dolgos, becsületes, jó ember. Mennyivel több egy hívő ember? Annyiban, hogy ő nem csak élni akar, hanem örökké akar élni. Ezért keresi Jézust, ezért táplálkozik azzal a kenyérrel, mely az örök élet záloga. „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, s föltámasztom az utolsó napon” (Jn 6,54).
Kérjük ma az Oltáriszentségben köztünk lévő Úr Jézust, hogy értesse meg az emberekkel azt, hogy ne csak élni akarjanak, hanem örökké élni. Értesse meg azokkal a szeretteinkkel, családtagokkal is, akiket szeretnénk Jézus asztala mellett látni, hogy ne elégedjenek meg a mindennapi kenyérrel, hanem éhezzenek rá az örök élet kenyerére, az Oltáriszentségre. Ámen. Verőcei Gábor/MK