ÉVKÖZI 18. VASÁRNAP „C”-ÉV, 2004. AUGUSZTUS 1.

A mai vasárnap témája – korunk egyik legsúlyosabb kérdésével – a pénzzel, és a mindennapi élethez szükséges anyagiakkal foglalkozik. Ha szétnézünk ismerőseink, barátaink, rokonaink körében, nagy többségben a gondjaikat említik. Mondják az életből ismert véleményeket: akinek pénze van, annak van hatalma. Akinek pénze van, mindent el tud intézni, mindent képes megszerezni. A pénz és a vagyon embereket, családokat képes megosztani. Nem is szólva arról, hogy emberek gondolkodásmódja és értékelése is teljesen megváltozik.
Az olvasmány a Prédikátor könyvéből való. Keletkezési idejének a Kr. e. 3. századot tartja a tudósok legnagyobb része. Régebben Salamont tartották szerzőjének (1,1-12), de a könyv stílusa kizárja ezt a feltevést. A szerző magát „Qohelet”-nek nevezi, aki egy olyan személy, akinek kapcsolata volt valamilyen közösséggel (tanító?). A könyvet bizonyos záradékok alapján szokták felosztani több részre. A mai olvasmány az életről szóló elemzések és tanácsok között található. Egyetlen mondattal így foglalhatjuk össze mondanivalóját: az öröklés problémája. Véleménye: Minden csak hiábavalóság. Indoklása az, hogy bölcsen, okosan és sikerrel munkálkodott életében. A szerzett javait azonban át kellett adnia olyannak, aki semmit sem tett érte. Folytatja a gondolatsort: mennyit emésztette magát, szenvedett, mennyi bosszúság érte, sőt még éjjel sem tudott megnyugodni. Ez is hiábavalóság. Rávilágít az emberek általános felfogására, és igazában nem ad választ arra, hogyan kell a földi dolgokat helyesen értékelni.
A mai liturgia a 89. zsoltárt használja válaszul. Úgy szemléli az embereket, mint akik nem helyesen élnek ebben a világban. A válasz azonban ennek ellenére hittel tekint az Istenre, és ezért meri ismételni: Uram, menedékünk lettél nemzedékről nemzedékre.
Szent Pál apostol kolosszeiekhez írt levelének részlete adja a megoldást az ószövetségi gondolkodás javítására. Nem szembefordul a világ használatával, hanem szigorú tanácsokat ad az evilág dolgainak helyes használatáról. Az égiekre irányuljon a figyelem, ezért le kell vetni a régi embert minden szokásával együtt. Ezzel az apostol rávilágít, hogy a kegyelemmel megvilágosított ember teljesen megújul, és ekkor már nem számít a származás, az életállapot. Az kétségtelen, hogy az új ember kialakítása a kegyelem, de az ember küzdelmének a következménye. Nagyon jó példa erre a Loyolai Szent Ignác lelkigyakorlatában található önnevelési módszer.
Jézus is természetesnek tartja, hogy az ember számára a vagyon életéhez tartozó lényeges elem. Krisztus tanítványa is ember marad, éppen ezért fontos, hogy ebben helyes véleményt alakítson ki. Jézus az életből adódó eset kapcsán fejti ki tanítását. Valaki felveti, hogy testvére nem osztotta meg vele az örökséget. Jézustól azt kéri, hogy szólítsa fel őt erre. A mózesi törvény (MTörv 21,17) szabályozta az öröklés rendjét. Eszerint az idősebb testvér örökli a házhelyet, a telket és az ingó vagyon kétharmadát. Valószínűleg ezt a kötelező részt sem adta ki az idősebbik testvér. A kérdező azért fordul Jézushoz, hogy – törvénytudó tekintélyével – nyilvánítson véleményt. Jézus viselkedése nagyon érdekes. Az a Jézus, aki nagyon sok, nyomorúsággal bíró embert megvigasztal, meggyógyít, vigasztal, a jelen esetben kemény szavakkal elutasítja a hozzá fordulót. Ki hatalmazott fel engem, hogy bírátok legyek? – kérdezte Jézus. Nem kíván a világ zavaros ügyeibe beleavatkozni, nem akar az egyik vagy másik társadalmi osztályt érintő kérdésben nyilatkozni. Az a küldetése, hogy a bűnösöket megtérésre biztassa (Lk 5,32), megmentse az elveszetteket (Lk 1910), váltságul adja életét sokakért (Mk 10,45) és a világnak megvigye az isteni életet (Jn 10,10).
Az esetre adott válasz után Jézus kifejti tanítását az anyagi kérdésekről. „Vigyázzatok és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete” – mondja. A kapzsiság arról a gondolkodásmódról tanúskodik, hogy az ember életének biztonságát jelenti az anyagi jólét. Ez a vágy nagyon veszélyes, mert elindít az emberben egy folyamatot, amely elvezeti odáig, hogy képes mindent ennek a vágyának alávetni. Állandóan ebben gondolkodik, ötleteket fontolgat, megvalósítási lehetőségeket latolgat. Aztán egy merész lépés az egész megvalósítása. És a kimenetele?
Nem véletlen, hogy Jézus álláspontját egy példabeszéddel világítja meg. A dúsgazdag gondolkodását tökéletesen írja le Urunk. Nem is tudunk semmit sem hozzátenni. A dúsgazdag tragédiája az Isten szava lesz: még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél? Jézus megoldása, hogy – ami hiányzott az ószövetségi olvasmányból – Istenben kell gazdagodni.
Milyen választ ad maga a liturgia erre a sajátos kérdésre? A könyörgésben azt kérjük az Istentől, hogy megújult életünket őrizze meg jóságosan. A kísértések és küzdelmek közt élő kereszténynek fontos, hogy Isten oltalmát mindig érezze. Ezt azért tudja feltételezni, mert Isten teremtette ezt az egész világot, az ember uralma alá rendelte, és mindig gondot visel az emberre. Amikor még a mise elején vagyunk, érthető, hogy a világból érkezett ember a biztonságban visszagondol életének kiszolgáltatott voltára.
Ahogy már meghallgattuk az Isten üzenetét, egyre inkább – a Felajánló könyörgésben – az adományok megszenteléséért, de különösen életünk átalakításáért könyörög, hogy örök áldozattá legyen. Itt kap értelmet mindennapjaink sok áldozata és küzdelme, és érdemszerzővé válik egész emberi létünk.
Az áldozás utáni könyörgésben már biztonságban előre tekintünk, mert az Úr oltalmával az örök megváltásra leszünk méltók. Verbényi István/MK