ÉVKÖZI 19. VASÁRNAP „C”-ÉV, AUGUSZTUS 8.

Az éjszaka uralja a mai vasárnap liturgiáját akár valóságos, akár szimbolikus értelemben. Általánosságban véve az éjszakához, a sötétséghez hozzátartozik a félelem. Saját tapasztalatunkból is tudjuk, hogy mennyire félelmetes lehet éjszaka egyedül menni, amikor minden árnyban, zörejben támadást vél az ember felfedezni. Ezt a lehetőséget nagyon jól felhasználja a filmek világa, sokat sejtetően érzékelteti a váratlan esemény bekövetkeztét. Ugyanakkor jelentheti az éjszaka a bensőséges légkört, a bizalmas megbeszélést, vagy a szerelem idejét is. A szentírási olvasmányok inkább az éjszakai nagy eseményeket beszélik el.
A Bölcsesség könyvének szerzője a kivonulás éjszakájáról beszél. Nem érte váratlan az atyákat, mert Isten megígérte a szabadulást. Bizalommal tekintettek az események elé, mert biztosak voltak a beteljesülésben. A szerző bemutatja az ellentétet: amivel az ellenséget sújtotta Isten, ugyanazzal felmagasztalta őket. Számukra a múltnak ez az eseménye, a Kr. e. 1. században élőket megerősítette hitükben, nyugodtan hagyatkozhattak Istenre, és rázendíthettek a hálaénekre. Tehát az éjszaka sötétjében fontos események történhetnek, amelyek megerősítenek Isten jelenlétében. A 12. zsoltár, amely a Válaszos zsoltár a szentírási szakaszra, arról a boldog nemzetről énekel, amelyet örökségül választott az Úr.
A Zsidókhoz írt levél szerzője számos példán bemutatja, hogy az előre nem látható események az Isten személye miatt nem adtak okot az aggodalomra. Itt a múlt eseményeit ismerő, az Isten mindenütt való jelenlétében megbízó személyek hitéről hallunk. Ábrahám és Sára azért voltak a hit hősei, mert megbíztak, hittek Istenben. A szerző fel is sorolja Ábrahám tetteit: engedelmeskedett a hívásnak anélkül, hogy tudta volna, hogy hova megy. Hittel telepedett le az ígéret földjén, és vállalta a nomád életet minden áldozatával együtt. Reményeiben élt az a város, amit Isten megígért neki. Sára is erős hittel rendelkezett. Bízott abban az ígéretben, hogy idős kora ellenére is édesanya lehet még, és oly sok utóda lesz, mint a tenger fövenye. Azért is csodálandók, mert bár a beteljesedésnek személyükben nem lehettek részesei, hittek annak megvalósulásában. Érdekes a szerző érvelése: ha nem lettek volna biztosak az ígéret beteljesülésében, akkor visszatértek volna arra a földre, ahonnan elindultak. Õk azonban nem ezt tették, hanem teljesítették az Isten parancsát. Érvként használja fel még Izsák feláldozásának szándékát is, mert Ábrahám tökéletesen megbízott Istenben, aki még a holtakat is képes feltámasztani.
Az evangélium (Lk 12,32-48) tovább viszi a két másik szentírási szakasz gondolatát. Már a megszólítás is figyelemre méltó. Ne félj, te kisded nyáj! Vajon kiknek szólhat ez a mondat? Ez a nép az a kis nyáj, aki Isten szeretetében él. Õ az Atyja. Az Isten országáért mindent meg kell tenni, mindent el kell adni. Nem kell aggódni, hogy ez kié lesz? Nem olyan kincsekre volt szükség, amelyek elkopnak, silánnyá válnak. Az ember, amikor kincseit odaadta az Isten országáért, akkor mindig gazdagodik, értékesebb lesz. Aranyszájú Szent János kelt védelmére azoknak, akik mindenüket elhagyva kolostorba vonultak. Az emberek nem értették a gazdagodásnak e vágyát, amit a püspök megmagyarázott egyik alkalommal hallgatóinak.
A várakozás és a készenlét komoly feladat elé állítja Krisztus tanítványát. Példabeszédében szólítja fel Isten országának tagjait a várakozás jelentőségére. Az alkalmazott kép nagyon egyszerű, a mindennapi életben előfordulhat. A szolgának várnia kell urára, amíg meg nem érkezik a menyegzőről. Amikor zörget, azonnal ajtót kell nyitni neki. Jézus még részletezi is, hogy boldogok azok a szolgák, akiket uruk ébren talál. Sőt a szolga olyan állapotban van, hogy azonnal szolgálni tudjon. Felső ruháját felköti, hogy minél hamarabb ura elé szaladjon, a fáklya is készen legyen, nehogy az úr méregbe guruljon. Tehát mindennel fel kell készülni. Az Úr kétszer is boldognak mondja azt, aki készen várja az urát, és beszél arról a jutalomról is, amit a szolgáknak szán. A jutalom: az úr szolgál az asztalnál a szolgáknak. Teljesen megváltoztatott viszony. Isten részt ad az uralkodásból azoknak, akik éberek voltak, és készek bármikor a szolgálatra.
Még egy másik képet is alkalmaz Jézus. Arról beszél, ha a házigazda tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, bizonyára jól őrizné a házát, és nem engedné, hogy a tolvaj betörjön a házába. A tanulság: az Emberfia megérkezhet abban az órában, amikor nem is gondolják. Péter apostol a többiek szószólója, ezért felteszi a kérdést Jézusnak: nekünk mondod ezt, vagy mindenkinek? Jézus ismét példabeszédben a sáfárról beszél, akit ura a többi szolga fölé rendelt, hogy vezesse és irányítsa a házat távolléte alatt. Jézus boldognak mondja azt, akit ura – amikor megérkezik – ebben a tevékenységben talál. Az apostolok felelősségére hívja fel a figyelmet akkor, amikor elmondja a hűtlen sáfár néhány tevékenységét. Már a gondolkodásmódja is hamis, mert cselekedetének indoka az, hogy ura biztosan késni fog. Veri szolgatársait, eszik-iszik, részegeskedik. A váratlanul megérkező ura szigorúan megbünteti. A büntetés súlyosságát befolyásolja a tudatosság is. A végső kicsengése: aki sokat kapott, attól sokat kérnek számon. Áll ez valamennyi szentírási szakaszban szereplő valamennyi személyre.
Mit fűz ehhez hozzá a liturgia? A könyörgés csak annyit kér, hogy a megígért örökséget elnyerjük. Azonban a gyarlóság hozzá tartozik emberi életünkhöz, ezért a felajánló könyörgésben még annyit fűzünk hozzá, hogy ezek az adományok kiengeszteljék az Istent. A Krisztussal való találkozás erősítsen földi életünkben. Verbényi István/MK